Egyre több új autót adnak el Magyarországon, miután a koronavírus-járvány enyhült Magyarországon, az értékesítések élénküléséhez a kormány intézkedései is hozzájárulnak – mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az elnök elmondta, a járvány kezdetén az új autók értékesítése az előző évhez képest 10-15 százalékra esett vissza. Ugyanakkor a gyártók nem állították le a kiszállításokat, és mivel a szervizek, valamint az okmányirodák továbbra is üzemeltek, az új autókat át tudták adni a járvány alatt is. Sokat számított az is, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási programjának keretében megrendelt autók éppen ekkor érkeztek meg. Így nem szakadt meg a pénzbeáramlás, és míg Magyarországon 50 százalékkal csökkent az új autók forgalomba helyezése, addig más országokban ez akár a 90 százalékot is elérte – mondta az elnök.