Csökkenéssel indulhat a kereskedés a budapesti tőzsdén

2020. július 24. 08:43

A Mol jegyzése felfelé korrigált, de továbbra is az 1700-1800 forintos tartományban mozoghat.

2020. július 24. 08:43

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Török Lajos az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte, hogy a vezető részvények közül továbbra is az OTP mozgása lehet a legizgalmasabb, a papírnak végre sikerült a 11 ezer forintos szint felett zárnia. Ha meg tudja tartani az áttörését, a következő napokban folytatódhat az emelkedés. A Mol jegyzése felfelé korrigált, de továbbra is az 1700-1800 forintos tartományban mozoghat. A Richter nem érte el a 6700 forintos szintet, lefelé indult csütörtökön, a támasz-zóna 6300-6500 forint között található. A Magyar Telekom vissza tudott kapaszkodni a 380 forintos szintre, ami a korábbi kereskedési sáv alja, de a szakértő szerint továbbra is fennáll a letörés veszélye. A szakértő jelezte azt is, hogy az OTP ismét vett 30 ezer saját részvényt, az átlagár ezúttal 11 134 forinton alakult, az összes kibocsátott részvénymennyiség 1,18 százalékát birtokolja a vállalat.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 137,83 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 35 574,22 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt. A Mol 23 forinttal, 1,31 százalékkal 1774 forintra nőtt, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,36 százalékkal 11 150 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,06 százalékkal 380 forintra emelkedett, forgalma 119,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,89 százalékkal 6495 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

(MTI)
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. július 24. 14:13
Egy tömör, de alapos összefoglaló a tőzsdéről, részvényekről, spekulációról: https://egyvilag.hu/temakep/096.shtml
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!