Csak a bürokráciát növelte a baloldal

2020. július 28. 07:57

Az átláthatatlanság már biztos a balliberális vezetésű fővárosi önkormányzatoknál, állítja a Magyar Nemzet.

2020. július 28. 07:57

A baloldali vezetésű kerületek átláthatósága sok szempontból hagy kívánnivalót maga után, jellemző hiányosság, hogy az önkormányzat honlapján nem vagy csak részben érhetők el a városvezetés által kötött szerződések, írja a Magyar Nemzet. Az átláthatósági biztos intézményének balliberális találmánya is inkább csak a bürokrácia növelésének, vízfejesítésnek mutatkozik a gyakorlatban.

Bár a tavaly őszi önkormányzati választás előtt Soproni Tamás azzal kampányolt, hogy győzelme esetén azonnal elérhetővé tenné a terézvárosi önkormányzat szerződéseit a honlapjukon, a polgármesterré választott momentumos politikus hivatala ezt csak a napokban tette meg, közérdekű adatigénylésünket követően. Bár Soproni több mint kilenc hónapja van hivatalban, legutóbbi megkeresésünkre a tavaszi járványhelyzettel indokolták a késlekedést. A szerződésekkel kapcsolatban Lindmayer Viktor, a VI. kerület fideszes önkormányzati képviselője lapunknak elmondta: a baloldali városvezetés felduzzasztotta a sajtóval kapcsolatos hivatali állományt.

– Azokra a feladatokra, amit eddig a sajtóosztály és a Terézvárosi Magazin szerkesztősége ellátott, létrehoztak egy párhuzamosan működő sajtóosztályt, míg a fotózást és a sajtófigyelési teendőket kiszervezték – sorolta a képviselő. Hozzátette: az önkormányzati cégeken belül zajló folyamatokra pedig egyáltalán nem látnak rá, mert példátlan módon nem engedik be a fideszes delegáltakat a cégek felügyelőbizottságaiba, így a több milliárd forintos pénzmozgásokat lebonyolító Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt.-be se.

Az átláthatóság hiánya több baloldali kerületben is problémát okoz, amire a balliberálisok által kitalált átláthatósági biztosok – egyre szaporodó számuk ellenére – sem jelentettek megoldást, sőt valójában az átláthatatlanságot növelték. Ismeretes: először Zuglóban, még Karácsony Gergely polgármestersége alatt nevezték ki átláthatósági biztosnak az ex-LMP-s Vágó Gábort, akinek munkájával Karácsony is elégedetlen volt, és tavaly menesztette is. Korábban Várnai László, a CivilZugló Egyesület képviselője vélte úgy a blogján, hogy háromnegyed millió forint közpénz aránytalanul sok a Vágó által írt néhány oldalért, és azt is megjegyezte, hogy pont a legátláthatatlanabbul működő, sok száz millió forintot, sőt milliárdot mozgató cégeket nem világították át. A jelenlegi helyzettel kapcsolatban Várnai azt hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek, hogy a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.-nek év eleje óta semmilyen szerződése nincs feltöltve az önkormányzat honlapjára.

(Magyar Nemzet)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. július 28. 14:57
Sajnos ez az egész szükséges. Tíz éve a fidesz van uralmon, az emberek egyszerűen elfelejtették, hogy a komcsik és a libernyákok gyakorlatilag mindent szétbasznak amihez hozzáférnek, a többit meg ellopják. A következő időszak tapasztalatait gyűjtik be a bizonytalankodók. Mert ez még náluk is kibassza a biztit.
nemecsekerno_007
2020. július 28. 14:52
Bánja a faszom, csak lenne látszatja. A facebook posztolgatás nem nevezhető annak.
az ember
2020. július 28. 14:33
Tételesen ki kell mutatni, mennyi megy el adminisztrációra az ellenzéki moslékkoalíciós és a fideszes vezetésű önkormányzatoknál. Az emberek arcába kell nyomni az igazságot: tessék, a moslékkoalíció háromszor annyit költ adminisztrációra (saját magára), mint a fidesz.
OberEnnsinnen
2020. július 28. 11:37
Így kormányoznak ők, a demokrata bal-libek: "Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzat összesen 2019. évi kiadási előirányzatai Kiadások összesen: 27 milliárd 809 millió 296 eFt 2020. évi kiadási előirányzat Kiadások összesen: 28 milliárd 479 millió 151 eFt Ezek után harsogják, hogy a kormány kivérezteti az ellenzéki önkormányzatokat. Még egyszer: 2019: 27 809 296 eFt 2020: 28 479 151 eFt Azt ordítják, a kormány 2020-ban elvett tőlük 1,6 milliárdot. Igen, a járványba be kell szállni. Azt sehol nem mondják, így, az elvonással együtt is, közel 700 millióval TÖBBEL GAZDÁLKODHATNAK... A FIDESZ-KORMÁNY TÖNKRETETTE ÚJBUDÁT ÚGY, HOGY 700 MILLIÓ FT-TAL TÖBB JUT 2020. ÉVBEN, MINT EGY ÉVVEL KORÁBBAN!" Kényszerbetegséggel írnak Indexet, vezetnek kerületeket, városokat, tisztelet a kivételnek: Cs. Ágnes pszichológus: "Aki sokat hazudik, annál egy idő után összemosódik, hogy mi a valóság és mi a valótlan. Maga is elhiszi bizonyos dolgokról, hogy az úgy van."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!