Összegyűlt a támogatás a háromgyermekes édesanya gyógyulásáért

2020. június 28. 11:11

Huszonöt óra alatt megtörtént az összefogás.

2020. június 28. 11:11

Csóka-Hegedűs Márta történetét és a segítségnyújtás módját a családja és barátai által indított Facebook-oldalon ismerhetik meg.

Lapunk is beszámolt a gyógyulását szolgáló kezelés érdekében indított gyűjtésről – ami sikerrel járt, összegyűlt a több mint 16 millió forint 25 óra alatt. A család a következőket közölte szombat folyamán:

„SIKERÜLT!!!

Kedves Barátaink!

25 óra alatt összegyűlt a pénz Márti kezelésére, sőt az elmúlt percekben is folyamatosan érkeztek az adományok. Most úgy állunk, hogy a gyógyszerek áránál több pénz is érkezett...
Óriási hálával tartozunk mindenkinek, aki segített, üzenetet írt, megosztott, nagyon köszönünk mindent!!! Hihetetlen erőt ad az a szeretet, amit Tőletek kapunk!

Az adományok gyűjtését most befejezzük, úgy látjuk, hogy egyelőre nincs több pénzre szükség a terápia megkezdéséhez. Természetesen a gyógyszer ára mellett lesznek még költségeink (például különböző vizsgálatok, rehabilitációs műtétek), de az összegyűlt adomány bőven fedezi ezeket.

Úgy érezzük, fontos, hogy beszámoljunk majd arról, hogyan halad a kezelés, ezért időről időre jelentkezni fogunk, és reméljük, jó hírekkel szolgálhatunk!
Még egyszer nagyon köszönjük a segítséget és a támogatást, nagyon megható ez az összefogás, ami megvalósult!!!

Márti és Zoli”

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2020. június 29. 11:12
Vigyázat! Emmanuel Goldstein (néven) román oldalakra is posztol. Meg Covy D is. Mindketten az "Adevarul" (román igazság!), azaz a volt pártlap a Scanteia jogutóda kommentfelületén. Oláj Népszabi...sima szekus provokátor!!! https://adevarul.ro/profil/5_5..
Emmanuel Goldstein
2020. június 29. 10:30
Ha roma lenne, akkor is összejött volna a pénz?
flesh ripper
2020. június 28. 18:39
Minden betegnek, szenvedőnek enyhülést és gyógyulást kívánok!
tevevanegypupu
2020. június 28. 17:26
Remélem sikerülni fog..nincs egy éve,hogy egyik családtagunk halt meg..minden kezelés hiábavaló volt, pedig megkapta mindazt, ami szükséges volt..a szervezete nem bírta, az orvosok tehetetlenek voltak..talán ez a fiatal nő szerencsésebb lesz..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!