Döntöttek arról is, hogy a honvédség fegyverrel működhet közre a veszélyhelyzettel és az egészségügyi válsághelyzettel kapcsolatos feladatokban. A katasztrófavédelmi törvénybe beleírták, hogy a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzésére, illetve következményeinek elhárítására veszélyhelyzetben – a törvényben már meghatározott intézkedéseken túl – az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.
A törvény megerősíti a veszélyhelyzet alatt bevezetett fizetési moratóriumot a hitelre, a kölcsönökre és a lízingszerződésekre december 31-ig. Tartalmaz rendelkezéseket például az iskolákban, a szakképzésben a tanév befejezéséről, egyes vállalati adónemek bevallásának elhalasztásáról, az egyes ágazatokat megillető adó- és járulékkedvezményekről, a Széchenyi Pihenő Kártyára adható béren kívüli juttatás emeléséről és mentesítéséről a szociális hozzájárulási adó aló, vagy a lejáró szociális és családügyi ellátások meghosszabbításáról. Év végéig továbbra is 15 ezer forintig lehet PIN-kód nélkül érintéssel fizetni, és július 1-jéig marad az ingyenes parkolás is, szeptemberig pedig nem kell közterület-használati díjat fizetnie a vendéglátóhelyeknek. Újdonság, hogy az állami foglalkoztatási szervként eljáró Békés Megyei Kormányhivatal munkáltatói kérelem alapján engedélyezheti, hogy a munkáltató új munkahelyteremtő beruházás esetén munkaidőkeretet vagy elszámolási időszakot legfeljebb huszonnégy hónap alapulvételével alkalmazzon, amennyiben a beruházás megvalósítása nemzetgazdasági érdek.
Az utazási iroda utalványt is adhat a pénz visszafizetése helyett
A törvényjavaslat eredeti szövegében még a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter adta volna ki az engedélyt, de az igazságügyi bizottság változtatást kezdeményezett, mert úgy látta: a kormányhivatal rendelkezik azzal a gyakorlati tapasztalattal, amely a hatósági feladat ellátáshoz szükséges. Különleges szabályokat fogadtak el a járvány miatt meghiúsult, utazási iroda által szervezett utakra. Ez a többi között azt tartalmazza, hogy ha az ügyfél ezt elfogadja, az iroda utalványt is adhat pénzvisszafizetés helyett. Rögzítették azt is, hogy a rendezvények helyszínén való tartózkodásra a kormány továbbra is különös szabályokat állapíthat meg. A veszélyhelyzet idején lejárt okmányok pótlására lesz idő, mert azok a veszélyhelyzet megszűnését követően még 180 napig érvényesek. Meghatározták a menekültügyi eljárás átmeneti szabályait december 31-ig az Európai Bíróság tranzitzónával kapcsolatos májusi ítélete nyomán. A menedékjogi kérelmet a kormányrendeletben meghatározott külképviseleteken lehet benyújtani.
(MTI)