Varga Judit emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hetekben példátlan dezinformációs kampány folyt Magyarország ellen, mind a hazai, mind nemzetközi színtéren a lex-COVID törvénnyel és a veszélyhelyzet kihirdetésével kapcsolatban. „Nem ez az első alkalom, hogy a magyar kormányt alaptalanul vádolják, de csakúgy, mint eddig annyiszor már, a rólunk terjesztett félrevezető információk most is nyilvánvalóan hamisnak bizonyultak” – mutatott rá Varga Judit. Most mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a veszélyhelyzetben hozott intézkedések nemcsak szükségesek, arányosak és sikeresek, hanem átmeneti jellegűek is voltak – hangsúlyozta a tárcavezető.
Varga Judit arra is rámutatott, hogy a védekezés második szakaszában és az európai gazdaság újraindításában kulcsfontosságú az egységes piac megfelelő működésének helyreállítása, amelynek katalizátora lehet egy Közép-Európa versenyképességét elősegítő ipar-, közlekedés- és energiaszektor-fejlesztés. Az Európai Bizottság holnap bejelentésre kerülő, gazdaságélénkítésre és a következő hétéves uniós költségvetésre vonatkozó csomagjával kapcsolatban Varga Judit kijelentette: a koronavírus gazdasági hatásai minden tagállamot érintenek, azonban az egészségügyi válság által leginkább sújtott országok nem esnek egybe a legszegényebbekkel. „Ezért az új gazdaságélénkítési csomag kapcsán kiemelt magyar szempont, hogy a sikeres védekezés nem büntethető a források átcsoportosításával. A fejletlenebb országok felzárkózása továbbra is prioritás, ezért ragaszkodunk a kohéziós források megőrzéséhez” – hangsúlyozta Varga Judit. Az igazságügyi miniszter továbbá kiemelte, hogy a javasolt pénzügyi eszközöknek minden tagállam számára elérhetőnek kell lennie, a források elosztására vonatkozó kritériumoknak tükrözniük kell a tagállamok fejlettségét, a gazdasági növekedésben tapasztalható visszaesés mértékét és a földrajzi egyensúlyt.
(MTI)