A magyar-román határon az elmúlt hétvégétől kezdődően nőtt meg az utasforgalom, miután Romániában feloldották a rendkívüli állapotot, és immár nem hatósági karanténba, hanem csak lakhelyi elkülönítésbe küldik a külföldről érkezőket. Miután a nagylaki, illetve a Bors-Ártánd közúti határátkelőnél is többórás várakozási idő alakult ki, először a teherfogalom számára fenntartott Csanádpalota-Nagylak 2 határátkelőt nyitották meg a személyforgalom számára, hétfőtől pedig a Csengersima-Pete határátkelőt is választhatják a Romániába utazók.
Marcel Vela beszámolt arról is, hogy a magyar hatóságok nyitottnak mutatkoztak a nemzetközi közúti személyszállítás újraindítására is. Elmondta: napi 24 órában szeretnék lehetővé tenni az egyik – a magyar fél által kijelölt – határátkelőn a buszok átkelését, ami szerinte jelentősen csökkentené a személygépkocsi-forgalmat és főleg a gyalogosforgalom által előidézett járványügyi kockázatot.
Romániában közfelháborodást keltett az, hogy Nagylaknál gyalogosan átkelők százai torlódtak fel és várakoztak egymást lökdösve órákon keresztül, hogy átjussanak – az egészségügyi szűrés és nyilvántartásba vétel miatt meghosszabbodott – határellenőrzésen. A gyalogosforgalom megnövekedését a szervezett nemzetközi személyszállítás megbénulásának tulajdonítják.