Négy drogkereskedőt vettek őrizetbe és kilenc fogyasztót hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni és a bátonyterenyei nyomozók – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.
A közlemény szerint a megyei rendőrök a tavaly és idén május 7-ig elvégzett közúti ellenőrzéseken, Mihálygergén, valamint Bátonyterenye, Tar és Salgótarján külterületén kábítószergyanús növényi származékot, port és kristályos anyagot találtak és foglaltak le. A szakértői vélemény szerint ezek egy része kábítószernek, másik része új pszichoaktív anyagnak minősül. A rendőrök megállapították azt is, hogy az ellenőrzések előtt hét ember fogyasztott kábítószert. A nyomozás adatai szerint a fogyasztóknak egy 39 éves nő és 43 éves hozzátartozója adta el a kábítószert mátraverebélyi családi házában. Május 15-én éjszaka Salgótarjánban ellenőriztek a rendőrök egy gépjárművet. Az egyik utas cipőjébe rejtve tablettákat találtak, amelyekre a kábítószergyorsteszt pozitív jelzést adott. A kábítószert a férfinak a 26 éves helyi D. Richárd adta el, aki a gyanú szerint egy másik embernek is többször értékesített ilyen tablettát. Társa, a 27 éves, szintén salgótarjáni B. Brigitta 2019 augusztusától ugyancsak több embernek adott el új pszichoaktív anyagnak minősülő növényi törmeléket.