Érdekesebb a pontok többségét adó esszéalkotási rész, ahol a vizsgázók idén vagy Fekete István novelláját elemezhették, vagy egy versösszevetés keretében egy Arany és egy Tóth Árpád-költeményt hasonlíthattak össze. Itt fontos megjegyezni, hogy az érettségiről szóló tájékoztatóban is szerepel, miszerint a szerző életének, a mű háttértörténetének az ismerete nem feltétlenül várható el, mindezek nélkül kell értelmezni az alkotásokat. Ez némileg ellentmond egyébként a hazai irodalomoktatás életrajz- és történetközpontú gyakorlatának, hiszen a csak a szövegre fókuszáló „close reading” készségét várja el, ez azonban ritkán kerül elő a tanórákon.
Az érettségizők számára feltehetően ismeretlen Fekete István-novella, a Tolvaj mégsem jelenthetett különösebb kihívást, hiszen viszonylag egyszerűen dekódolható szimbólumokkal dolgozik. A történetben számos párhuzamosság figyelhető meg: a főszereplő saját fantáziavilága és a külvilág, a gyermeki képzelet romlatlansága és a felnőttek zord viszonyrendszere vagy épp a kert kétféle állapota között. Könnyen értelmezhető a novella keretezése is, kimutatható a generációs ellentétek állandó ismétlődése, és ki lehet térni a megszemélyesített természeti képződményekre is.
A vers-összehasonlításnál a szerzőket és kortörténeti hátteret jól ismerhették a tanulók,
hiszen Arany János és Tóth Árpád is előkerül az órákon, Arannyal a NAT alapján hosszabban is foglalkozni kell. A tőle választott vers, a Kertben számos megközelítéssel elemezhető: érdemes bemutatni a kert összetett szimbolikáját. Egyszerre menedék a szabadságharc utáni fásultságban, biztos nézőpont a változó, könyörtelen külvilágra, ami tulajdonképpen egy teljes egy társadalmi tablóképnek is beillik, erős kritikai éllel. Másrészt az élet allegóriájává is emelkedik a kert, amelyben a lírai én helyett már a halál válik kertésszé.
Tóth Árpád klasszikus költeménye, a Lélektől lélekig számos kapcsolódási pontot kínált az Arany-vershez: a lírai én szemlélődő attitűdje, a versekben uralkodó melankólia, a konkrét képektől az absztrakt fogalmi viszonyokig ívelő versszerkezet, a természeti motívumok időtlensége vagy a csüggesztő érzetű zárlatok hasonlósága. A lírai én sebzettsége, érzékenysége, a világról alkotott lehangoló látlelete is párhuzamba állítható, illetve némi irodalomtörténeti háttértudással Arany és Tóth költészetének, lelkialkatának hasonlósága is kimutatható.