Osztrák sajtóértesülések szerint mindössze néhány órás lesz Magyar Péter bécsi látogatása

Az új magyar miniszterelnök több tervezett programját is lemondta.

Ez egy új fertőző betegség, és számos kihívással kell még szembenézni – fogalmazott újságíróknak nyilatkozva Vili Beros egészségügyminiszter csütörtökön.
Zágráb a járvány enyhülésével – szigorú óvintézkedések mellett – fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot. Ugyanakkor továbbra sem lehet 40 fő feletti csoportos összejöveteleket tartani és sporteseményeket rendezni az országban. Ennek feloldását május végére tervezi a kormány. Horvátország közel két hete a határait is újranyitotta: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, akik üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt, valamint halaszthatatlan személyes okokból utaznak az országba. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket Zágráb Szlovéniával közös határán a múlt hét végén teljesen feloldotta.
Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter a korlátozások feloldását jelentette be május 29-től Szlovákiával, Csehországgal, Magyarországgal és Ausztriával is. Ezt megelőzően mobiltelefonos alkalmazás bevezetését tervezik a beutazások meggyorsításának elősegítése érdekében. Amint közös megállapodás alapján megnyílnak a határok az említett országok állampolgárai előtt, és sikerül a németekkel, valamint később a lengyelekkel is megegyezésre jutni, Horvátország teljes idegenforgalmának több mint 60 százalékát helyreállíthatja – hangsúlyozta a tárcavezető.

Közben több százan tüntettek csütörtökön Zágrábban. A vállalkozók egyesületének és a közúti személyfuvarozók szervezetének tagjai azt követelték a kormánytól, hogy határozza meg a hitel- és lízingmoratórium pontos feltételeit, hosszabbítsa meg a munkahelyek megmentésére vonatkozó intézkedéseket, álljon elő világos tervvel az idegenforgalmi szezont illetően, és engedélyezze a 300 főnél nagyobb összejöveteleket, hogy talpra állhasson a rendezvényszervezési ágazat. A válságstáb közleménye szerint egy nap alatt hárommal, 2234-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és senki nem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 96 maradt. Az első fertőzés közel három hónappal ezelőtti megjelenése óta 1978 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.
A szomszédos Szlovénia egy hete hirdette ki hivatalosan a járvány végét, elsőként az Európai Unióban. A válságstáb közlése szerint szerdán nem nőtt, így 1468 maradt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és egy ember hunyt el a Covid-19 betegség következtében, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 105-re emelkedett. Ezt megelőzően öt napig nem regisztráltak halálesetet Szlovéniában.
(MTI)