„Nagyon fontos átlátható és pártatlan módon egyesíteni a tudományos kapacitásokat, hogy megtaláljuk a védőoltást és a gyógyszereket” – mondta. Ferenc pápa azt is fontosnak nevezte, hogy egyetemes hozzáférést biztosítsanak a létfontosságú technológiákhoz, amelyek révén minden fertőzött ember a világ minden részén megkapja a szükséges gyógyszeres ellátást.
A világ vezetői áprilisban tettek ígéretet a Covid-19 betegség kiszűrésére alkalmas tesztek, a kezeléséhez szükséges gyógyszerek és a megelőzésére szánt vakcina kidolgozására és világméretű megosztására, de az Egyesült Államok nem vesz részt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által indított kezdeményezésben.
Donald Trump amerikai elnök áprilisban közölte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lassan reagált a járványra és „Kína-központú” volt, ezért bejelentette a nemzetközi szervezet amerikai pénzügyi támogatásának a felfüggesztését. A WHO kitart amellett, hogy megfelelően kezelte a járványt. Számos gyógyszerészeti cég fejleszt világszerte a fertőzöttség után a szervezetben képződő antitestek azonosítására alkalmas teszteket. A Trump-kormányzat a SARS-CoV-2 nevű vírus elleni vakcina fejlesztésének felgyorsítását tervezi, hogy 2020 végéig 100 millió adagot állítsanak elő – közölte egy magas rangú amerikai vezető. Sok szakértő szerint a biztonságos és hatékony védőoltás klinikai kísérleteihez legalább 1-1,5 évre van szükség.