„Védjük meg orvosainkat, hogy ők is megvédhessenek bennünket!” – fogalmaz a sződligeti civilekből álló lokálpatrióta ZöldLiget Közösség felhívása, akik március 20-án 200 ezer forint felajánlásával „Mi is megvédünk Titeket” címmel adománygyűjtő akciót hirdetett a váci Jávorszky Ödön Kórház orvosai és ápolószemélyzete számára.
Mint fogalmaznak, az új típusú koronajárvány minden egészségügyben dolgozó honfitársunk számára fokozott veszéllyel jár és nagyfokú kihívások elé állítja őket, ezért arra kérnek minden, a kórház ellátási területén élő magánszemélyt, itt működő vállalkozást és civil szervezetet, hogy lehetőségükhöz mérten támogassák a kezdeményezést. „Mindez nemcsak az egészségügyi dolgozók iránti szolidaritásunkat mutatja meg, de a biztonságos egészségügyi ellátás minden itt élő elemi érdeke is.”