A visegrádi négyeket méltatja a volt neokon guru

Érdekes cikket írt a Gatestone Institute oldalára Daniel Pipes amerikai-zsidó történész és publicista. Pipes Közel-Kelet szakértő, a Middle East Forum alapító elnöke, 2008-ban Rudy Giuliani amerikai elnökjelölt tanácsadója volt, a republikánusokhoz húzó libertárius, Izrael-barát értelmiségiekhez tartozik. A Gatestone Institute egy New York-i kutatóintézet, melyet a republikánus kötődésű Nina Rosenwald alapított, s melynek igazgatója 2013 és ’18 között John Bolton későbbi nemzetbiztonsági tanácsadó volt.

***

Pipes cikkének kiindulópontja, hogy az európai konzervativizmus elsősorban a visegrádi négyek és vezetőik körében keresendő, nem pedig a nyugat-európai, konzervatívnak nevezett pártok terén. (Ez azért is érdekfeszítő, mert Pipes saját, szabadpiacpárti világnézete alapvetően kevés teret ad arra, hogy a politikai spektrumon ne gazdaságpolitikai nézetek alapján helyezzük el a pártokat. Utóbbi rendezés például a Fideszt baloldalinak tartaná). 

„Vannak Európában konzervatívok? Azaz: az egyén felelősségében, a nemzeti függetlenségben, a szabadpiacban, a törvény előtti egyenlőségben, a hagyományos családban és a vallás- és szólásszabadságban hívők? Első látásra nem” – írja. Szerinte azok a politikusok, akiket konzervatívnak neveznek – például a német Angela Merkel vagy a svéd Fredrik Reinfeldt –

„Az ember akár arra is juthatna, hogy a konzervativizmus kihalt hazájában – ám tévedne.” 

Pipes szerint „komoly konzervatív mozgalom létezik és növekszik Európában”, amit ellenfeleik populistának, nacionalistának, szélsőjobboldalinak és neonácinak neveznek. A szerző ezeket a pártokat „civilizációs pártoknak” nevezi, hozzátéve, hogy bizonyos kérdésekben erősen nem-konzervatív (értsd: antikapitalista) nézeteket képviselnek, például a szociálpolitika terén. Mint Pipes kifejti, „fő problémájuk nem a klímaváltozás elleni harc, az Európai Unió építése, vagy az orosz és kínai agresszió letörése: helyette Európa kétezer éves történelmi civilizációjának megőrzésére koncentrálnak. Attól félnek, hogy Európa a Közel-Kelet vagy Afrika egy csücskévé válik.”

Pipes a következőkben foglalja össze ezen pártok aggodalmait: demográfia, bevándorlás, multikulturalizmus és iszlamizáció (angolul a DIMI betűszót adják ki, melyet Pipes összeköt a dimmi arab szóval – utóbbi az adó ellenében védettséget élvező zsidókra és keresztényekre utal). A DIMI betűszóval összefoglalt kérdésekben

A szerző szerint a meglátott problémák összefüggenek: a rossz demográfiai mutatók bevándorláshoz vezetnek, amely erősíti a multikulturalizmust, s ez végül teret ad az iszlamizációnak. „Kezdjük a demográfiával. Minden évben – alacsony születési rátája okán, mely körülbelül egy nő esetében 1,5 gyermeket jelent – Európa őslakossága több mint egymillió fővel csökken, s ez a szám idővel stabilan nő. A lakosság fenntartása évente legalább ennyi ember bevándorlását követeli meg.” 

Pipes itt idéz számos, ijesztő jóslatot a közel-keleti és afrikai lakosság jövőbeni növekedéséről. Mint utal rá, a nem nyugati országokból származó bevándorlás számos „gyakorlati problémát” hoz magával: ezek az új betegségek, a nyelvi nehézségek és a magas munkanélküliség. Ráadásul Pipes szerint a multikulturalizmus „európai bűntudathoz” és önmagunk megkérdőjelezéséhez vezet. „A multikulturalizmus azt feltételezi, hogy a kultúrák erkölcsileg azonos értékűek, és nem lát okot arra, hogy az európai civilizációt más civilizációknál értékesebbnek lássuk. A burkák [e szerint] éppen olyan jók, mint a báli ruhák, a burkinik, mint a bikinik.”

„S végső soron az iszlamizáció egy sor ellenséges tettet és felsőbbrendű hozzáállást hoz magával, amik ellentétesek a létező nyugati életmóddal” – írja Pipes. Ide sorolja többek között a következőket: kötelező fejkendők, részleges no-go zónák, szexuális zaklatás, erőszakoló bandák, rokonok közötti házasság, többnejűség, becsületgyilkosságok, női nemiszerv-csonkítás,

Pipes szerint az elit – amit ő „hat P-nek” nevez a rendőrség, politikusok, sajtó, egyház, egyetemi tanárok és ügyészek angol nevei alapján – kizárólag Európa történetének negatívumait emelik ki, főleg az imperializmust, a fasizmust és a rasszizmust, így keltve bűntudatot és bátorítva Európa történelmi kultúrájának megváltoztatását. A civilizációs erők erre a riadó megfújásával felelnek – írja Pipes. aki szerint „azon dolgoznak, hogy megakadályozzák az átalakulást. Nem érzik magukat bűnösnek: helyette értékelik nemzeti hagyományaikat. Szerintük ha Európa a Közel-Kelet vagy Afrika kinövésévé alakulna, az értékek összeomlását és létünket fenyegető kulturális veszélyt jelentene”. 

Az elit ezért ezeket a konzervatívokat maradinak, gyengének, öregnek és „érdektelen veszteseknek” nevezi. Pipes szomorúan jegyzi meg, hogy még nyugati konzervatív gondolkodók is veszett ügynek tartják a civilizációs erők ügyét. „Pedig nem veszett ügy.” 

Pipes úgy látja:

az elmúlt húsz évben a politika széléről központi szerepbe jutottak számos országban. Fontos ellenzéki pártokat adnak Finnországban, Németországban, Hollandiában, Spanyolországban és Svédországban, illetve kormányoztak vagy kormányoznak Ausztriában, Észtországban, Olaszországban, Norvégiában és Svájcban. Egyértelműen ide sorolja a mostani lengyel és magyar kormányt. 

Pipes a továbbiakban néhány jóslatot is tesz. Mivel szerinte senki sem mondja azt, hogy „korábban aggódtam a DIMI miatt, de már nem aggódom”, ezért a civilizációs erők csak izmosodni fognak. „15–20 év múlva valószínűleg uralni fogják Európa politikáját, eltekintve az Egyesült Királyságtól, ahol még mindig gyermekcipőben járnak”. 

Második meglátása, hogy a civilizációs erőknek három lehetőségük van: kormányra kerülni, mint Magyarországon és Lengyelországban; csatlakozni a névleges konzervatívokhoz, mint Ausztriában: és végül a baloldalhoz csatlakozni, mint Olaszországban. Pipes továbbá

Harmadik jóslata, hogy az egykori Varsói Szerződés országai fogják „vezetni az utat e jövő felé”. Pipes itt nevesíti Magyarországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Csehországot, Romániát és Bulgáriát is. „Európa keleti fele ezer éve a nyugati fél mögött kullogott, s így ez egy igen komoly fordulat.”

Pipes negyedik jóslata, hogy bár az intellektualizmus nem jellemzi a civilizációs erőket, ám egyre inkább ebbe az irányba haladnak. „Ami ösztönös, nyers populizmusként, csiszolatlan többség-uralomként indul, egyre finomabb jelenséggé fejlődik, ahogyan a civilizációs erők a politikai középre húznak a támogatás reményében”. A feltörekvő, meghatározó civilizációs intellektusok között említi a brit Douglas Murray-t, a spanyol Alejandro Macarónt, a francia Renaud Camus-t, a svájci Bat Ye’ort, a német Thilo Sarrazint, az osztrák Christian Zeitzet, a dán Lars Hedegaardot és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. 

Konklúziója, hogy a civilizációs erők jelentik „a reményt a konzervativizmus és Európa jövője számára”.