A szavazatok 99,88 százalékának összeszámlálása után az Igor Matovič (nyitóképünkön) vezette jobboldali-populista OL'aNO (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek) párt nyerte a szlovákiai parlamenti választást 25 százalékkal. Robert Ficóék eddig kormányzó Smer pártja 18,3 százalékot ért el. Boris Kollár jobboldali mozgalma, a Sme rodina (Család Vagyunk) 8,24, a szélsőjobboldali, Kotleba-féle L'SNS 7,97, a jobboldali liberális SaS 6,22, Andrej Kiska volt államfő Za l'udi nevű pártja pedig 5,77 százalékot ért el.
A Zuzana Caputová jelenlegi államfőhöz köthető Progresszív Szlovákia/Spolu pártszövetség a legutóbbi adatok szerint épp a szövetségben indult pártoknak előírt 7 százalékos küszöb alatt marad, így nem jut be a parlamentbe.
A szavazatok alig több mint 3 százalékával kiesett a parlamentből a nacionalista, eddig a Smerrel kormányzó SNS, és nem jutott be a kereszténydemokrata KDH sem a pozsonyi törvényhozásba.
Emellett mindkét magyar párt kívül marad a parlamenten: az MKP-ból született Magyar Közösségi Összefogás 3,91 százalékot ért el, míg a Bugár Béla vezette Híd-Most mindössze 2 százalékot szerzett.
Bugár Béla az eredmények nyomán bejelentette lemondását a Híd-Most éléről. Mint mondta, továbbra is a pártja segítségére lenne. Arról ugyanakkor nem beszélt, hogy kit látna szívesen a helyén.