A magyar történelmi regény első mestere: Jósika Miklós emlékezete

Paár Ádám írása

Százötvenöt éve annak, hogy 1865. február 27-én Jósika Miklós báró, magyar liberális politikus, az egykori Országos Honvédelmi Bizottmány tagja elhunyt Brüsszelben, ahol közel tizenöt évet élt emigrációban. Jósika ősi erdélyi arisztokrata családból származott. Neve regényei miatt ismert, de emellett nemcsak Walter Scott magyar követőjére kell emlékezni, hanem Wesselényi Miklós és Kossuth Lajos harcostársára is. Portrénkban a magyar nemesi liberalizmus egyik meghatározó személyiségére emlékezünk.

Branyicskai Jósika Miklós báró 1794. április 28-án született Tordán. Családja az erdélyi arisztokrácia megbecsült famíliája volt. Kolozsvárott végezte a tanulmányait. A napóleoni háborúk idején letette Werbőczy Tripartitumát, és helyette fölcsatolta a kardot: mint sokan, ő is fölcsapott katonának.

Napóleon háborúi miatt szinte egész Európa megmozdult. A háború, a maga brutális módján (és nagyon hasonlóan az I. világháborúhoz)

Spanyol csapatok állomásoztak Dániában, Napóleon szövetségeseként, kozákok és magyar huszárok eljutottak Párizsba, skótok az Ibériai-félszigetre, valamint magyarok – hadifogolyként – Észak-Afrikába. Közhelyszámba megy, hogy az orosz tisztikar számára francia földön a „Nyugattal” való találkozás milyen drámai élményt jelentett, kialakítva a „lemaradás” tudatát és az „utolérés” vágyát. Valószínűleg a Párizst huszáregyenruhában megjáró, húszéves Jósika számára – miként Széchenyi István számára is – meghatározó élménnyel járt a kalandozás francia földön.

Jósika a háborúk után hazatért és erdélyi birtokán gazdálkodott. Az 1820-as évek végén jelentek meg első versei a Minerva című folyóiratban. A politikai küzdőtérre az 1834-es erdélyi országgyűlésen lépett. Ne felejtsük el, hogy Erdélyt 1690-től a Habsburgok Magyarországtól külön kormányozták! Wesselényi Miklós és Jósika Miklós bárók vezették a liberális (vagy ahogyan akkoriban Magyarországon hívták: szabadelvű vagy „szabadelmű”) irányzatot Erdélyben. Jósika teljes mértékben támogatta barátja, Wesselényi programját, amely tartalmazta az önkéntes örökváltságot, a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, a zsidóság emancipációját, valamint Magyarország alkotmányos önállóságát a Habsburg Birodalmon belül. Jósika eltörölte birtokán a robot szolgáltatásának kötelezettségét. Talán nem szükségtelen hangsúlyozni: magyar és román jobbágyai egyaránt mentesültek a robot teljesítése alól.

Hogy miért nem emlékezünk politikusként Jósikára mégsem?

és ezért – látszólag – jelentéktelennek tűnhetett a harcos retorikát (különösen Béccsel és a főrendekkel szemben) előszeretettel alkalmazó, lobbanékony Wesselényihez képest. Ám ha kellett, nagyon elszánt tudott lenni: hogy kiszabaduljon első, rossz házassága fogságából, áttért a református hitre. És 1848-49-ben hűségesen követte Kossuthot, noha a Zemplén megyei köznemes hátterű politikus személyisége és származása homlokegyenest ellentétes volt az övével.

Jósika nemcsak politikusként, hanem íróként is szolgálta a polgárosodás ügyét. A történelmi regény mint műfaj ekkor alakult ki Európában. Jósika a skót Walter Scottot tekintette mesterének, és teljes egészében a scotti receptet követte, ahogyan Franciaországtól Oroszországig a romantikus történelmi regény írói. Adjuk át a szót Szerb Antalnak, aki a scotti történelmi regényt így jellemezte a méltán népszerű A magyar irodalom történetében: „A főhős lehetőleg ne legyen történelmi alak, mert a teremtő fantáziát gátolják mozgásában a történelmi események – a kimagasló történelmi személy mellékalak, hacsak nem olyan mozgalmas és magában is regényes életű, mint Báthori Gábor.” A scotti mintát követő regényíró „a múlt megelevenítéséért nagyon nagy gondot fordít a külső világ leírására: bútorok, ruhák, házak rajzában szinte tudományos realizmusra törekszik, hogy a belső életben szabadjára engedhesse képzeletét. A regény, formátlan forma lévén, nem lehet egyszínű: a történelmi levegő zordonságát humoros mellékalakokkal kell enyhíteni.” (Szerb Antal: Magyar irodalom története. Bp., 2005., Magvető Kiadó. 313.) 

A történelmi regényírók aprólékos kutatást folytattak annak érdekében, hogy alakjaik természetesen mozogjanak az adott korban: okleveleket másoltak, rajzokat készítettek a várakról, kolostorokról és házakról, térképeket és festményeket tanulmányoztak, és gyűjtötték a régiségeket. Ugyanakkor a pozitivista történészektől megkülönböztette őket, hogy bátran merítettek a kevésbé megbízható forrásokból is: a néphagyományból, a legendákból, a mesékből, a balladákból, valamint a nép széles rétegéhez szóló, és ezért szükségszerűen egyszerűbb nyelvezetű, valamint kevésbé igényes irodalomból (népkönyvek, ponyvák, kalendáriumok). Charles De Coster francia nyelvű belga író például az okiratok mellett 16. századi kalendáriumokat is elolvasott, fölkészülve a Thyl Ulenspiegel című regény megírására. 

Jósika első regényének témájaként a 16. század végi Erdélyi Fejedelemség egy zavaros időszakát, Báthory Zsigmond fejedelemségét választotta. 1836-ban megjelent az Abafi, amely azonnal országszerte híressé tette szerzőjét. 

Három év múlva még ezt a sikert is túlszárnyalta A csehek Magyarországban című regényével. Ellentétben a regény címével, a történet több, mint a Felvidéken garázdálkodó cseh husziták elleni küzdelem leírása.

amelyben főnemesek, lovagok, rablólovagok, polgárasszonyok, zsidó kereskedők, katonák révén szinte keresztmetszetet kapunk a 15. századi Magyarország nemesi és városi társadalmáról. Jósika végiggondolta, mit üzen Mátyás kora a 19. században, amikor a nemzet számára saját nemzeti egyéniségének kialakítása és egyúttal a társadalom jobbítása, a rendiség eltörlése, a polgárosodás és a művelődés a főbb feladatok. 

Hogy miben látta Mátyás aktualitását saját korában, azt nem rejtette véka alá a regény első kiadásához írott előszavában: „Félrevonom a múlt kárpitját: a jelen század fiát és leányát egy dicsőséges korszakba szeretném bevezetni. Akkor még magyar szó hangzott a királyi udvarban. Mindenki, akit csak a tudományokban való jártassága és fürge észjárása képessé tett rá, Európa majd minden részéből idejött, hogy megcsodáljon egy magyar királyt, és szívében az uralkodó iránti szeretettel tért vissza hazájába. (…) Caesar lelkével alkotta meg fekete légióját, megtörte a hűbériség makacs zsarnokait, fényes palotákat emelt. Megbecsülte a fegyverest és a tudóst.” (Jósika Miklós: Előszó az első kiadáshoz. Jósika Miklós: A csehek Magyarországon. Bp., 1972., Móra Ferenc Könyvkiadó. 5.)

A bátor, vitéz és Mátyáshoz rendíthetetlenül hűséges lovag, Zokoli Mihály hősiesen harcol a Felvidékre betelepedett huszita zsoldosaik ellen, kifüstölve őket fészkeikből, és üldözve a rabló hadakat egészen a lengyel határig. Zokoli ellenfele a huszita, de magyar származású, gőgös, asszonyrabló bicskei Komoróczi Péter, a „feudális” anarchia megtestesítője. Zokolival olyanok ketten, mint fény és árnyék, világosság és sötétség. Zokoli képviseli a lovagság valódi eszményét, míg Komoróczi a lovagság sötétebbik arcát testesíti meg. Többször összecsapnak, és Zokoli rendre legyőzi Komoróczit, bár életét mindig megkíméli. Komoróczi éppoly elpusztíthatatlan, mint Bohun kozák atamán Sienkiewicz Tűzzel-vassal című regényében. Egy gátlástalan, ám szerethető gonosztevő. Tettei ellenére sajnálatra méltó, különösen, miután végül kiderül róla, hogy egy magyar rablóbáró halottnak hitt fia, és csak hiányos neveltetése, valamint erőszakos környezete torzította el jellemét. Sokáig viaskodik magával, míg végül a török elleni küzdelemben esik el, halálával lemosva bűneit.

A történetben persze fölbukkannak valódi történelmi személyiséget. Remek portrékat kapunk Mátyásról (aki a regény lapjain, az évek múlásával, elfogódott ifjúból felelősségteljes, de egyre megközelíthetetlenebb államférfi lesz), Podjebrád Györgyről, Podjebrád Katalinról, Vitéz Jánosról. Más alakok is feltűnnek a regény lapjain: a huszita zsoldosvezérből Mátyás hűséges támogatójává váló Jan Giskra (csehül Jan Jiskra, de Jósika következetesen a magyar Giskra névalakot használja), a „fekete sereg” egyik parancsnoka, Svehla, a huszita lázadók vezére, valamint – ha csak egy epizód erejéig – a Drakulaként elhíresült Vlad Tepes, Havasalföld rettenetes hírű vajdája, akit éppen Giskra fogatott el Mátyás parancsára. Mátyás sorra hódoltatja meg vagy győzi le országrontó belső ellenségeit, akik, mint Svehla, akasztófán végzik, vagy, mint Giskra, maguk is a király hűségére térnek. 

Jósika megalkotta az Ivanhoe magyar párját, fölvonultatva és a magyar világba helyezve annak minden kellékét: szerepel itt is lovagi torna, várostrom, álnéven bujdosó lovag (Zokoli egy ideig, Mátyás kegyéből kiesve, Sasvitéz néven harcol seregében), királyi udvar, martalócok, elképesztő kegyetlenségű rablóbárók és hősies lelkületű polgárasszonyok, borzalmas kivégzések és szenvedélyes szerelmek. Jósika – ugyanúgy, mint skót mestere – állást foglalt a vallási türelem mellett, és három kivételes egyéniségű zsidó alakot léptetett föl. Ők kívülállók a keresztények társadalmában, ezért ideálisak arra a szerepre, hogy magyarok és csehek, katolikusok és husziták, királyi udvar és önkényeskedő nemesség konfliktusán kívül maradjanak, és mivel mindegyik tábor kiveti őket, e táborok erényeit és bűneit pártatlanul és elfogulatlanul ítélhetik meg. 

A sok vértől csatakos, parasztnyúzó, marcona lovag és katona mellett Jósika legkedvesebb alakja a zsidó lány, Aminha, az Ivanhoe bátor, hőslelkű Rebekkájának magyar párja. Bár róla kiderül, hogy Komoróczi elveszett testvére, így keresztények voltak a szülei, de a katolikus papok fenyegetésével szembeszállva hűséges marad a zsidó nevelőapjához és szerelméhez. Mátyás bölcsen engedi, hogy visszatérjen az övéihez, és nem erőszakolja visszatérítését az általa nem ismert szülei hitére.

Hihetetlen ugyan a korban, de az író által sugalmazott értékrend egyértelmű: az emberi becsület és hűség sokkal fontosabb, mint az, ki milyen módon imádkozik a Teremtőhöz. E ponton Jósika kilép a történelemből. Mindaz, amit harcokról, a korabeli öltözékekről, csatákról, borzalmakról írt, a krónikák ismeretében valóság. A 15. századi vallási tolerancia: ez az író megszépítése a korról, és egyúttal következetes művészi és politikai hitvallás.

amely a magyar köznemesség politikai kultúrájának „csinosítását”, műveltségének csiszolását, a közjó és a polgárosodás képviseletét, a toleranciát és a polgári társadalom kialakulását célozta.

Brüsszel a 19. században

Jósikát két regénye miatt oly népszerű lett a közönség előtt, mint kevés író a korabeli Magyarországon. Sajnos az irodalmi és közéleti sikerek eleinte nem párosultak szerencsés magánélettel. Első feleségétől, Kállay Erzsébettől végül elvált, és feleségül vette a hozzá méltóbb Podmaniczky Júliát, akivel nemcsak emberileg értették meg egymást, hanem egyek voltak az irodalom szeretetében és művelésében is. Az asszony nyolc évig várt hűségesen, hogy véget érjen a válóper Kállay Erzsébettől. Jósika 1847-ben vezethette oltárhoz szerelmét. Júlia asszony hűségesen követte férjét az emigrációba 1849-ben, és csipkekereskedést nyitott Brüsszelben, ami lehetővé tette a család túlélését (erről szól Kertész Erzsébet Csipkebolt Brüsszelben című ifjúsági regénye).

1848-ban egy ideig úgy tűnt, minden lehetséges. Jósika azt írta március 29-én Wesselényinek, hogy sok helyen a parasztok úgy tudják, a németek elkergették a császárt, aki Magyarországra jött, és „már nem fogja az urakat gátolni, hogy a jobbágyokért jót tehessenek”. (Erdély története. III. köt. Bp., 1987., Akadémiai Kiadó. 1352. o.) A főleg román nemzetiségű parasztok spontán robotmegtagadási mozgalma Jósikát nem érintette, hiszen már korábban lemondott a robotról. Ám a nemzetiségi küzdelem veszélye félelmet keltett benne is. Kiderült, hogy a szabadságot nem értelmezi egyformán úr és paraszt, magyar és román. Az 1848-as országgyűlésen Jósika Közép-Szolnok képviselőjeként szerepelt. 

Az udvar őszi ellentámadása idején a szeptember 16-án Kossuth Lajos vezetésével megalakult Országos Honvédelmi Bizottmány tagja lett. A testület afféle ideiglenes kormányként funkcionált.

1849-ben emigrált, és ő is azok között szerepelt, akiket, kézre keríteni nem tudván, jelképesen kivégeztek (így egyebek között Kossuth, Szemere Bertalan, Andrássy Gyula, Táncsics Mihály társaságában szerepelt a neve). Előbb a szászországi Drezdában élt, majd elutazott Belgiumba, és Brüsszelben vásárolt telket, majd épített házat. Az első évek reménytelensége után felesége csipkeüzlete segített rendbe hozni anyagi helyzetüket. Jósika háza 1859-ben valóságos irodája lett az ekkor már két kontinensen, és Európán belül három városban (Brüsszel, Párizs, London) szétszóródott szabadságharcos emigrációnak. Idővel anyagi helyzete rosszabbra fordult, és betegsége miatt a kedvezőbb klímájú Drezdába költözött. 1865. február 27-én hunyt el a szász fővárosban. 

Az 1848-as őszi ellentámadás, majd a szabadságharcban való politikai részvétel, végül a megtorlás előli menekülés egy ígéretes politikusi pályát tört meg. Irodalmi pályájának nagy része az emigráció éveire esett. Ekkor írta II. Rákóczi Ferencről szóló regényét, valamint egy történelmi regényt az Anjou-korból, ám ezek nem érték el a korábbi művek hatását, hiszen csak korlátozottan juthattak el Magyarországra. Jósika nélkül azonban nem lenne magyar történelmi regény. Még megérhette, hogy Jókai Mór személyében méltó követőre talált.