„A történelem jó oldalára” állítaná a Momentumot Fekete-Győr András (VIDEÓ)

„Ennek van itt az ideje, ez a valódi, cselekvő ellenzéki politizálás most a Momentum számára” – jelentette ki a Momentum korábbi elnöke az ATV műsorában.

Ismét ellenzéki jelölt győzött az időközi országgyűlési képviselőválasztáson Dunaújvárosban és környékén.
Időközi országgyűlési képviselőválasztást tartottak vasárnap a Fejér megyei 4. választókerületben, ami Dunaújvárost és környékét foglalja magába. A választásra azután került sor, hogy a 2018-ban képviselőnek választott Pintér Tamást (Jobbik) 2019-ben Dunaújváros polgármesterének választották.
A szavazatok 98 százalékának összeszámlálása után Kálló Gergely, a Jobbik, a DK, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd közös jelöltje 56 százalékán áll.
Fő vetélytársa, Molnár Tibor független jelölt 37 százalékon áll. A Fidesz nem állított hivatalos saját jelöltet, Molnárt támogatta a választáson.