Megrendült a bizalom a német média iránt a Spiegel korábbi vezetője szerint

2020. január 28. 17:19

Gabor Steingart, a Handelsblatt egykori főszerkesztője elemezte a német újságírás helyzetét, és igencsak kritikusan nyilatkozott a német lapok olvasottságáról és hitelvesztéséről.

2020. január 28. 17:19

A Der Spiegel korábbi vezetője, a Handesblatt egykori főszerkesztője szerint hiányzik a német újságírókból az önkritika. Gabor Steingart „Morning Briefing"-jében arról beszélt, hogy az Edelman bizalmi barométer mutatói szerint

a német médiumok egy szinten vannak a kolumbiai lapokkal,

illetve minden harmadik megkérdezett kételkedik a sajtóban megjelent hírek igazságtartalmában.

Steingart a hitelvesztés mellett az olvasóközönség elapadását is kiemelte: korábbi munkahelye, a Der Spiegel az utóbbi 15 évben 400.000 olvasót veszített, ahogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung olvasottsága pedig a harmadára esett vissza. A nagy presztízsű tévécsatornák, mint az ARD és a ZDF nézettsége is csökken, és a fiatalokat is egyre kevésbé érik el a felmérések szerint.

Nobert Bolz berlini médiaprofesszor hozzátette, hogy a bizalomvesztés hátterében az is állhat, hogy

a német újságírók sokszor nem választják el a tényeket és a véleményeket,

így gyakran szubjektív értelmezéseket közölnek a hírek helyett. Szerinte ez a szereptévesztés sajnos általános a német újságírószakmában.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvánkeve
2020. január 30. 11:34
A tegnapi NZZ-ben olvastam Roman Bucheli tollából: "Bennünket már csak a humor menthet meg." Az NDK2-ben (NDK + utazási irodák) a vélemények elrejtésének új módszerét alkalmazzák a közteleviziók "riporterei": az esti híradókban :"riporterek kérdeznek riportereket" "események" helyett.
kispufi
2020. január 28. 20:37
ki hitte volna a német nyelvterületről. főleg a szakmailag kikezdhetetlen, független, felkészült, sokrétűen tájékozott és mindenfelől tájékozott osztrák köztévé híradása után.
felucca
2020. január 28. 20:06
Szerintem azért vannak szarban a németek, mert nincsen kesmájuk, meg origójuk. Tévéhíradóról nem is beszélve. Abban nálunk senkinek sem ingott meg a bizalma, a jövőben bizonyára ide járnak majd tanulni a németek, hogyan is kell jó sajtót csinálni.
mokány
2020. január 28. 19:52
Nem véletlen, hogy a németek , amikor Budapesten járnak, és meglátják a Belügy minisztérium feliratot, a lügen, belügen szóra gondolnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!