Zavar van Iránban – Barati András iranista a Mandinernek

Barati András (1988) iranista, történész. A Károli Gáspár Református Egyetemen történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karán keleti nyelvek és kultúrák, majd iranisztika szakon végzett. 2015–2016-ban a teheráni Shahid Behesti University doktori részképzésén vett részt. 2014 óta az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének tudományos kutatója, illetve az ELTE BTK Iranisztikai Tanszékén óraadó.

***

A kommunikációs háborút ki nyeri éppen, Amerika vagy Irán?

Mindkét fél, Irán és Amerika is óriási hibákat követett el. Én nagyrészt az iráni oldalon látom a kommunikációs veszteségeket, maguk a friss tüntetések is egy kommunikációs hibának az eredményei. Ezért ha erre konkrét válasz kell, akkor

Minden jel szerint Trump zavarba hozta Iránt a Szolejmáni-akcióval – néhány héttel az iráni parlamenti választások előtt –, mintha erre nem lett volna Teheránnak forgatókönyve.

Igen, február végén lesznek Iránban a parlamenti választások, és a rendszer támogatottságát is az eredmények alapján lehet mérni. A rendszer legitimitásának egy részét a választásokon való részvételi arányból, támogatottságból nyeri. És igen, annyira visszafogott volt a Szolejmáni-akcióra adott iráni válaszcsapás, hogy minden jel szerint Ali Hamenei ajatollah legfőbb vezető célja az eszkaláció elkerülése volt.

Barati András iranista az ELTE BTK Iranisztikai Tanszékének irodájában

Pontosan kiszámított lépés volt Trump részéről? Tudták katonai tanácsadói, hogy erre Irán nem mer nagyot lépni, és így demonstrálhatják, Irán hol is áll valójában elrettentő erő tekintetében Amerikával szemben?

Elképzelhető, igen, de nem vennék rá mérget. Nem biztos, hogy ez egy ennyire végiggondolt stratégia része volt.

Két, Irakban fekvő amerikai bázist lövetett Irán válaszképpen: valóban halovány katonai ellencsapások egy olyan kaliberű provokációra – más olvasatban: megelőző lépésre –, mint amilyen a rezsim egyik pillérének, Szolejmáni tábornoknak a kiiktatása. Irán tehát egyértelműen nem akar háborút?

Ez egyértelműnek tűnik. Hameneinek volt egy beszéde január 8-án, az iraki bázisok elleni támadás napján, ez volt a vallási vezető első beszéde Szolejmáni meggyilkolása után. És Hamenei retorikájában egy érdekes változást lehet megfigyelni:

pedig ez konstans eleme minden iráni állami tisztségviselő beszédének. De ez most nem volt hallható. Az arab monarchiák és Irán közötti gyűlölködés ellenére az iráni vezető azt fogalmazta meg, hogy ezek az arab államok nem ellenségei Iránnak mindaddig, amíg nem segítik Irán valódi ellenségeit. Ezzel tehát azt kommunikálta a régió vezetői felé, hogy Iránnak nincs szándékában országaik destabilizálása, amennyiben az Egyesült Államokat és Izraelt nem segítik. Ez a beszéd összhangban van a feszültségek csökkentését célzó törekvésekkel, amelyet Irán mérsékelt katonai válasza Amerika számára ugyancsak alátámaszt.

Amerikai katona az iráni rakétatámadás után az iraki Ain al-Aszad légibázison január 13-án

Ha már Szolejmáni tábornok áll a viszály gyújtópontjában, az utódlás hozhat változást a Forradalmi Gárda elitegységének irányaiban, céljaiban?

Szolejmáninak volt egy rendkívül jól felépített imázsa. De amit elért az utóbbi tizenhat évben, abban a helyettesének is fontos szerepe volt. Aki viszont egy még titokzatosabb figura, mint amilyen Szolejmáni volt. Iszmáil Ghániról nagyon kevés információval rendelkezünk,

Az iszlám köztársaság minden hivatalnokának az életrajza részletes adatokat közöl az illetőnek az iszlám forradalomban betöltött szerepéről, de Gháni esetében ez nincs így. Huszonegy évig volt Szolejmáni helyettese, így a Forradalmi Gárda al-Kudsz egységének pozíciói a régióban az ő vezetése alatt nem fognak megrendülni, a szervezet Szolejmáni útján fog tovább haladni, efelől semmi kétség. Egy tekintetben lehet változás: Szolejmáni egy forradalmi hős volt az irániak szemben, ezreket tudott mobilizálni, Gháni viszont nem egy karizmatikus figura.

A Szolejmáni-merényletet és a válaszcsapást követően történt az ukrán személyszállító véletlen lelövése – egy elképesztő hiba. Irán olyan baklövést csinált, amellyel egy gondosan felépített mítosz, az erős, modern katonai hatalom mítosza sokat gyengült.

A legrosszabb számukra ebben, hogy ez a novemberi tüntetések után következett. Már az akkori halálesetek számát illetően is titkolózott az iráni kormány. A mostani felvonulások is amiatt a három nap miatt vannak, amikor az iráni kormányzat vehemensen tagadta, hogy lelőtték volna a gépet. Több magas rangú iráni tisztségviselő nyilatkozta azt, hogy a gépet nem iráni rakéta találta el, a vád csupán egy médiahadjárat Irán ellen.

a vétkesek elbocsátását követelik. Persze vannak drasztikusabb követelések is, egyesek Hamenei ajatollah lemondását akarják, amely ebben a formában példátlan az iráni iszlám köztársaság történetében. Nem az emberi hibázással van tehát a demonstrálóknak bajuk, hanem az állami titkolózással, a tagadással.

Barati András Irán-szakértő

A perzsa/iráni diplomácia az egyik legősibb, legtapasztaltabb a világon. Most mégis, a légi incidens ügyében összeomlott a kommunikáció. Tagadták, majd elismerték, aztán rövid időre őrizetbe vették Nagy-Britannia teheráni nagykövetét, ami szintén egy diplomáciai fiaskó. Ezek azt mutatják, hogy óriási nyomás lehet az iráni kormányzaton.

Igen, ezzel egyetértek. Zavar van egyértelműen. Magának a rezsimnek a támogatottságát nem ismerjük, ezt nem lehet mérni érthető okokból. Hamenei számára szükséges azt láttatni, hogy a vezetés széles körű támogatottságot élvez a lakosság körében, aminek köszönhetően a legitimitása megkérdőjelezhetetlen. Érdekes módon, Szolejmáni halála után az iráni vezetés számára nyílt egy lehetőség arra, hogy a narratívát a novemberi tüntetéshullámról és leveréséről Szolejmánira mint mártírra tereljék, és ez rövid időre páratlan egységbe is tudta kovácsolni a rezsimet.

Amit a gép lelövését követő állami hazudozás lerombolt.

Igen, ez a szimpátia ezt követően megtört.

Ezeket az új rezsimellenes tüntetéseket az iráni hatalom bagatellizálja, a nyugati média pedig felnagyítja. Ön élt Teheránban, vannak ismerősei ott. Mennyire jelentős a tüntetések ereje, mi a valóság?

Azok közül, akik előző héten még Szolejmánit siratták, sokan részt vettek a kormány elleni tüntetésen is, amelyeken felvételek is készültek arról, hogy az utcán letépték Szolejmáni plakátját. Én ismerek olyan embert, aki mindkét eseményen ott volt. Ugyanis mind a külső fenyegetettséget, mind a belső elnyomást elítéli. Ez azt mutatja, hogy nem lehet általánosítani, miszerint az iráni nép éppen rendszerhű vagy rendszerellenes.

de ez óriási tévedés. Másrészt, ezzel az iráni politikai szféra mérsékelt, kompromisszumra hajlandó részét gyengítik, a keményvonalasoknak pedig egyre nagyobb lehet a hangjuk.

Az ukrán repülőgép lelövése miatti tüntetés a teheráni Amir Kabir Egyetem előtt január 11-én

Eleve létezik egy társadalmi elégedetlenség, hiszen a szankciók miatt az iráni olajexport mélyponton, a nemzeti deviza leértékelődőben, az infláció az egekben. Az életszínvonal mikor omolhat be annyira, hogy a társadalmi elégedetlenség áttöri a gátat, és a nyomást a rezsim nem bírja már?

Erre nagyon nehéz válaszolni. A '80-as években történt az iráni-iraki háború, amely sokkal súlyosabb időszak volt minden szempontból, és Irán mégis túlélte. Szerintem a gazdasági nyomás még nem annyira erős, hogy bármilyen összeomlással fenyegetne, bár ezt nagyon nehéz megítélni, nem vagyok közgazdász. És nagyon kevés erről az információ.

Irán ütős válasza a Szolejmáni-merényletre az volt, hogy az atomalkut felmondva teljes gőzzel folytatni kezdte atomprogramját, az urándúsítást. Meglepődne, ha több éves tagadás után Teherán rövidesen bejelentené, hogy atomhatalom lett, atomfegyvert sikerült előállítania?

Ez nem fordulhat elő ebben a formában. Ugyanis annak ellenére, hogy január 6-án bejelentették, hogy nem tartják tiszteletben a nukleáris egyezményt, a nemzetközi ellenőrök még ott vannak, és Irán még mindig az atomsorompó-egyezmény tagja.

Az atomprogram ügye két héten belül az ENSZ Biztonsági Tanács elé kerülhet, és újabb szankciók várhatók. Miben bízik Irán, az oroszok vétójában, a kínaiak segítségében?

Az európai résztvevő államok indították csak el ezt a vitarendezési mechanizmust, de közben jelezték Irán számára, hogy nem áll szándékukban az ügyet az ENSZ BT elé vinni, hanem csak egy közös bizottság keretében akarják rendezni. Ez viszont arra enged következtetni, hogy Franciaország, Nagy-Britannia és Németország számára ez csak egy eszköz, hogy időt nyerjenek az Egyesült Államok és Irán számára a helyzetből való kiút megtalálására. És valóban, nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország és Kína ebben az ügyben egyértelműen Iránt támogatja.

Trump Észak-Koreát tárgyalóasztalhoz tudta kényszeríteni, igaz, az eredmények jelenleg vitatottak, de volt közeledés. Ugyanezt meg tudja tenni Iránnal? Van olyan pont, hogy Teherán hajlandó a szankciók feloldása érdekében egyezkedni atom-, illetve rakétaprogramjáról?

Véleményem szerint

az elmúlt napok történéseinek fényében. Nehezen tudom elképzelni, hogy Róháni iráni elnök leülne egyezkedni azzal az amerikai elnökkel, aki elrendelte a Szolejmáni elleni merényletet, és azt is, hogy Trump hajlandó lenne felajánlani Iránnak a szankciók jelentős enyhítését, különösen választási évben. Szerintem egy olyan eszkalációs ciklusba szorult ez a konfliktus, amelyből egyértelműen csak egy mediátor segítségével lehetne meggyőzni a két oldalt a status quo fenntartásáról. Fontos azonban megjegyezni, hogy a legutóbbi mediátor, akinek az atomegyezmény is részben köszönhető, az ománi szultán volt – ő viszont a napokban elhunyt. Úgyhogy a helyzet nem egyszerű.

fotók: Földházi Árpád, MTI