A Don-kanyar emlékezete

A Don-kanyarban történtek – mint rengeteg embert Magyarországon – engem is családilag érintenek, mert az egyik dédapám soha nem tért onnan vissza. Hogy elesett vagy hadifogságba kerülve éveket élt-e még; senki sem tudja és soha nem derül már ki.

Azt tudom, hogy dédanyám, akit szerencsére még ismerhettem, élete végéig a nyomára akart bukkani és soha nem adta fel a reményt, hogy rájöjjön, mi lett a sorsa.

amely tragédiákhoz mindenki hozzászokhatott magyarként a 20. században.

Ám ettől még nem válnak igazzá az elmúlt 70 évben a hadseregre és az akkori vezetésre szórt szidalmak. A 2. magyar hadsereget nem áldozatnak szánták, hanem a kor legjobb, Magyarországon elérhető felszerelésével indult útnak, az ország fegyverkészletének a felét (!) ez a hadsereg kapta. Azt a parancsot, ami később Jány Gusztáv kivégzését is okozta, azonnal elnyerte Horthy rosszallását is, aki nyomást helyezett Jányra és végül áprilisban vissza is vonták a parancsot. Jányt 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság felmentette az ellene emelt vádak alól.

A korabeli közélet java is képviseltette magát az akkori magyar hadseregben, elég csak Horthy és Gömbös idősebbik fiaira gondolni, akik mindketten elestek.

És legfőképpen az nem igaz, hogy komolyabb harci cselekményeket nem hajtottak végre. Elég annyit mondani, hogy az urivi, szovjet hídfőállás több mint 130 harckocsijából nagyjából 80-at elpusztítottak.

A 2. magyar hadsereg veszteségei súlyosak voltak, de mit mondjanak akkor a németek, akik Sztálingrádnál arányaiban sokkal több embert vesztettek? És mit a szovjetek, akik a Voronyezsi Fronton szintén több tízezer embert vesztettek a magyarokkal összecsapva? A 2. magyar hadsereg nem adta könnyen a bőrét, jelentős veszteségeket okozott a Vörös Hadseregnek és nem azért érkezett, hogy tálcán kínálják a megadást.

A szovjetek terve a körbezárás és a teljes megsemmisítés volt, ami a magyar katonák hősiessége miatt nem történt meg. Fel sem merülhetett, hogy a magyar állam nem teljesíti az akkori katonai szövetségéből eredő kötelezettségeit. A NATO-ban sem vonhatjuk és vonhatnánk ki magunkat a katonai szövetség működéséből és céljai megvalósításából. És itt irrelevánsak a különbségek, a nagyságrendek, mivel most nincs világháborús helyzet.

Ettől nem lesz kisebb a gyász, de a hazug magyarázatoktól sem.

Magyarország a 20. században végül szinte mindig veszített, de úgy tűnik, a 21. század első két évtizedének végére elég jól állunk a legtöbb dologban, szerencsések a körülményeink.

Van miben bíznunk.