Ha magyar lennék, arra voksolnék, hogy Magyarország lépjen ki az EU-ból – Tim Montgomerie a Mandinernek

Ön néhány éve kilépett a Konzervatív Pártból, aztán visszalépett. Most, a nagy győzelem után hogy látja, minden rendben?

Igen, minden rendben. Anno azért léptem ki, mert David Cameron 2013-ban azt ígérte, hogy alapjaiban újratárgyalja az Egyesült Királyság viszonyát az EU-val, de ez végül nem sikerült neki. Ő ugyan azt állította, de valójában nem történt meg. Emiatt én tiltakozásképpen kiléptem a pártból, és

A csütörtöki választások eredményeképpen a Brexit már folyamatban, a Konzervatív Párt maga mögött hagyja az EU-tagságról szóló vitát. Elégedett?

Igen, az vagyok. Számomra az a legfontosabb, hogy az ország a kormányzás szabadságát megőrizhesse, hogy maga választhassa meg saját törvényeit, politikusait. Cameron nem támogatta a Brexitet, és vezetőként nem volt őszinte a brit-uniós viszony természetét illetően. Viszont amint a Konzervatív Párt a programja részévé tette az EU-ból való kilépés célkitűzését, én visszaléptem.

Meglepődött azon, hogy a vártnál könnyebben győzött Boris Johnson? Hogy ilyen arányú többsége lett?

Nem mondanám, hogy könnyű győzelem volt, a kampány nagyon kemény volt. De az igaz, hogy a párt parlamenti többsége nagyobb arányú lett, mint amire számítottunk. Végül úgy alakult, hogy

Jeremy Corbyn munkáspárti vezető nézetei nagyon ellentmondásosak voltak, szinte törvényszerű volt, hogy ilyen állásponttal elbukik, és ehhez hozzá jött a Brexit ügye – mert erről szólt a voksolás –, amiről a brit választók egyszer már döntöttek, és most újra szavazniuk kellett róla, mert a politika nem hajtotta végre az akaratukat. És volt sok olyan brit szavazó is, aki egykor a népszavazáson az EU-ban való maradásra voksolt, de azóta belefáradt a politikai patthelyzetbe. Demokráciában a nép döntését tiszteletben kell tartani, de ebben az esetben a politika ezt semmibe vette.

Tim Montgomerie, Boris Johnson szociális ügyi tanácsadója

Tehát ez volt a csütörtöki siker titka. A választók véget akartak már vetni ennek a huzavonának, azért adtak erős felhatalmazást a Johnson-kormánynak, hogy zárja már le ezt az ügyet...

Pontosan. A konzervatívok azzal a szlogennel kampányoltak, hogy „Hajtsuk végre a Brexitet!”, ez egy egyszerű üzenet volt. A Brexitről szólt a brit közélet hosszú évekig, hétről hétre ez a téma folyt még a csapból is, az emberek belefáradtak, elvesztették bizalmukat a politikában.

A választási eredmények után maradt bármi helye a népakarat irányával, illetve annak legitimitásával kapcsolatos kételynek?

A vita folytatódni fog, de az ügy ezzel lezáratott. Az emberek 2016-ban egy népszavazáson arról döntöttek, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból, aztán volt egy parlamenti választás 2017-ben, amelynek során mindkét nagy párt úgy nyilatkozott, hogy elfogadják a referendum eredményét, de a kilépést mégsem hajtották végre. Csütörtökön immár harmadszor voksoltunk erről, és

És most végre el is fogjuk, ez most már kétség nélkül meg fog történni januárban, 2020 végéig pedig átírjuk a kapcsolatrendszerünket az EU-val.

Sokan érveltek eddig úgy, hogy 2016-ban a népszavazás előtt csak egy rövid kampányra került sor, a választóknak nem volt sem idejük, sem lehetőségük megismerni a kilépés esetleges következményeit, így nem tudtak felelős döntést hozni a saját sorsukról. Három év elteltével azonban feltételezhetjük, hogy ezen a voksoláson most már mindenki felelősen tudott dönteni.

Teljes mértékben így van.

A felhatalmazás, a parlamenti többség tehát megvan, pénteken pedig lesz egy szavazás a Westminsterben a kormány új Brexit-megállapodási tervéről. A Konzervatív Párt azonban megosztott volt eddig. Előfordulhat olyan meglepetés, hogy maradáspárti konzervatív képviselők most is a kormány ellen szavaznak?

Nem. Minden egyes konzervatív képviselőjelölt, aki ezen a választáson indult, személyesen aláírt egy szándéknyilatkozatot, miszerint megválasztott képviselőként támogatni fogja a parlamentben a Brexit-tervet. Ez a probléma tehát a múlté: voltak olyan konzervatív képviselők, akik nem hittek a Brexitben, maradáspártiak voltak, de őket vagy leszedték a jelöltlistáról, vagy megváltoztatták az álláspontjukat. Most

Persze, amit ön mond, az még így is lehetséges: egy-két lázadó előfordulhat – bár én személy szerint ezt kétlem –, de egy 80 mandátumos többséget még ezzel együtt sem tud Boris Johnson elveszíteni.

Jól emlékszünk, milyen volt nemrég, amikor saját párttársai voksoltak a miniszterelnök, Theresa May ellen, hónapokon át ment a Westminsterben a kormány vergődése, a parlament megbénult. Amit láttunk, az a brit parlament mint intézmény gyengeségét mutatta (kormányzati paralízis), vagy éppen az erejét, vagyis a törvényhozás minden helyzetben ellenőrizni tudja a végrehajtó hatalmat?

Ez egy nehéz kérdés, szerintem is-is. Ilyen sorsdöntő ügyet, mint a Brexit, a parlamentben a lehető legalaposabban át kell tárgyalni. A brit választók 2016-ban úgy döntöttek, hogy lépjünk ki, de arról nem született döntés, hogy miként. Emiatt azt én elfogadhatónak láttam, hogy egyes képviselők nem értettek egyet a kormány különböző kilépési terveivel, és ezért voksoltak nemmel, de azzal viszont nem, – ami egyre inkább egyértelműen látszott –, hogy már nem a Brexit mikéntje miatt szavaztak nemmel, hanem hogy magát a kilépést akadályozzák. Ezzel sokat ártottak a demokráciának, és ez rontotta az intézmények tekintélyét is.

Tim Montgomerie és John O'Sullivan, a Danube Institute elnöke az intézet MTA-n rendezett konferenciáján

Ön a kezdetektől fogva kilépéspárti volt.

Így van.

Milyen megfontolásból? Kérem, mondjon két-három konkrét érvet, amelyek miatt ön a hazája sorsát az EU-n kívül kiteljesedettebbnek gondolta.

Egyrészt mert véleményem szerint minden államnak joga van saját maga döntenie arról, hogy a bevándorlási törvénye alapján ki telepedhet le a területén. A második a közös uniós agrárpolitika bajai voltak, mert szerintem ez az uniós politika rossz a természeti környezet számára, és rossz a brit gazdák számára is. Az Európai Unió túlságosan a gyártási iparágakra koncentrál, az Egyesült Királyság profilja azonban inkább a szolgáltatóipar különböző ágazatai: a pénzügyek, a bankvilág vagy a biztosítási szektor. Az EU a szolgáltatóipar területén nem adta meg azokat a kedvezményeket, amelyeket mi szerettünk volna, így a kereskedelmi megállapodásaink számunkra nem mindig voltak kedvezőek. De az én személyes okom, amiért Brexit-párti lettem, az az, hogy amikor választok, akkor

hogy leválthassak politikusokat, hogy megváltoztathassam például az ország monetáris politikáját. Demokrata vagyok, a választópolgárok kezében egyetlen hatalom van: a szavazatuk. Amíg az EU tagjai voltunk, a saját életkörülményeinket meghatározó jogszabályokat nem itt, az Egyesült Királyságban hozták meg, hanem Brüsszelben.

Vagyis a szuverenitással volt baja.

Igen. Más országok más képviselői is beleszólhattak, hogyan éljünk itt, Nagy-Britanniában. Ez számomra nem elfogadható. És nem azért, mert nem szeretem Magyarországot vagy Németországot. Sőt, azt mondanám, hogy ezt kéne a magyaroknak és a németeknek is tenniük.

Kilépni?

Igen.

Vagyis az egész Európa-projekt dőljön be?

Erről Európának kell döntenie. Az én személyes meggyőződésem az, hogy..., vagy inkább úgy mondom:

Ha német lennék, akkor arra voksolnék, hogy Németország lépjen ki az Európai Unióból. Erről persze az adott ország polgárainak kell dönteniük. Nem azért akarom tehát az Egyesült Királyságot kívül látni, mert Magyarország, Németország vagy Franciaország rossz államok, hanem a függetlenség miatt.

Kicsit meglepett, amit az imént mondott. Magyarország egy kis állam, ha erről voksolnánk, és a többség a kilépés mellett is döntene, az EU-n kívül nagyon pórul járhatnánk.

Meglehet.

Az Egyesült Királyság önmagában egy világgazdasági tényező, Magyarország adottságai különbözőek.

Svájc is kicsi, mégis szépen megvan.

Erős gazdaság, erős bankszektora van.

Rendben. Lehet, hogy jelenleg nincs itt az ideje, hogy Magyarország kilépjen, de 10-20-30 éves távlatban ki tudja?

Gazdasági közösségnek jó volt, eredetileg annak indult, de most már ott van a schengeni övezet, az euró, az adórendszerek egységesítése. Ennek egy közös piacnak kellene lennie, nem egy uniónak.

Ez egy történelmi pillanat most az Egyesült Királyság számára, elhagyja az EU-t. Boris Johnson a megfelelő személy ennek a történelmi lépésnek a levezénylésére?

Igen, az. Sokan Donald Trumphoz hasonlítják, pedig szerintem inkább Ronald Reaganhez kellene. Reagan az egyik példaképem, Margaret Thatcherhöz képest ő optimistább alkat volt. Reménykedő. Azt hiszem, Napóleon mondta azt, hogy egy vezetőnek reménységet kell keltenie. A briteknek ebben a helyzetben reménységre van szükségük. Több súlyos év áll mögöttünk, tele vitával, és Boris az a személy, akinek sikerült felráznia a briteket az apátiából, hogy higgyenek a jövőben.  

Bohém, különc figurának tűnik, korábban újságíróként is ez volt az imázsa. Ön személyesen ismeri, mellette dolgozik. Milyen ember Boris Johnson?

Sokan a külseje, a kócosan viselt haja, fésületlen stílusa miatt félreismerik őt. Bohócnak látják, de ez nagy tévedés. Ő egy nagyon okos ember, és nagyon olvasott. Nagy ismeretanyaga van a világról. És ami önöket is érinti: nagyon szereti Európát. Brüsszeli tudósítóként is dolgozott, sokat utazgatott Európa-szerte. Amit fontos megérteni: Nagy-Britannia nem hagyja el Európát, csak az Európai Unióból lép ki. Boris mindig azt mondja a munkatársainak, hogy közeli barátok maradunk az európaiakkal. Ahogy szoktam mondani:

A brit-uniós viszony meg fog változni, ez világos, de akár jobb is lehet.

A Brexittel „tegyük újra naggyá” Nagy-Britanniát?

Britannia jelzője eleve az, hogy nagy... Szeretem a hazámat. És szerintem most jönnek a legjobb éveink. Sok probléma van jelenleg Nagy-Britanniában, különösen a főváros és a vidék eltérő fejlettségéből adódóan, de szerintem rendben leszünk, ha az Egyesült Királyság – a nevéhez hűen – valóban egységes lesz. Olyan kormányra van szükség, amely a nemzetet megosztó kérdéseket kezelni tudja, és ha ezt meg tudja tenni, akkor rendben lesznek a dolgaink.

Ön a brit miniszterelnök tanácsadója jelenleg, a szociális igazságosság területén. Kicsit szocdem hangzása van...

Igen, tényleg!

Milyen konkrét tanácsokat ad ezen a téren neki, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek miatti feszültségeket enyhíteni lehessen Nagy-Britanniában?

A legfontosabb dolog, hogy az infrastruktúra-fejlesztésre legyen fedezet a költségvetésben. A vasutak, a közutak, az épületek szépek a nagyvárosokban, főleg Londonban. Jó a közösségi közlekedés is a fővárosban. De ha a távolabbi vidékre utazunk, a vonatok lassúak, zsúfoltak, nem működik a légkondi, az autóutak elhanyagoltak. A jövőben tehát sokkal jobban kell figyelni az arányokra a finanszírozásban, a vidéki infrastruktúrát meg kell erősíteni. És nemcsak az utakat, de a széles sávú internetet is: az optikai kábelhálózatot a legeldugottabb településeken is ki kell építeni. Ez a legfontosabb dolog. A perifériát is be kell vonni a fejlődésbe.

***

Tim Montgomerie (1970) az egyik legtekintélyesebb brit konzervatív politikai elemző, aktivista. A Centre for Social Justice politikai elemző intézet és a népszerű konzervatív portál, a ConservativeHome.com alapítója. Iain Duncan Smith, a Konzervatív Párt egykori vezetőjének kabinetfőnöke, a párt internetes kampányainak tanácsadója volt. Az elmúlt évtizedben a The Sunday Telegraph állandó cikkírójaként és a The Times rovatvezetőjeként dolgozott, jelenleg Boris Johnson brit miniszterelnök tanácsadója. 

***

fotók: Földházi Árpád