Kultúrharc Amerikában: éles ellentét vagy sebességkülönbség?

„Napjainkban egy vallási háború zajlik Amerika lelkéért. Kultúrharc ez, ugyanolyan jelentőségű majdani országunk számára, mint a hidegháború volt.” A populista-konzervatív Pat Buchanan az 1992-es republikánus elnökjelölő konvención ezekkel a szavakkal írta le az Egyesült Államok lakosságát társadalmi-kulturális ügyekben – abortusz, feminizmus, homoszexualitás és így tovább – megosztó konfliktust. Ha hiszünk a politikai kommentároknak, a kultúrharc azóta sem csillapodott, sőt Donald Trump győzelmével csak tovább élesedett. 

De mi van, ha mégsem kultúrharc az, ami annak tűnik? A New York-i Egyetem szociológusai, Delia Baldassarri és Barum Park szerint az ideológiai megosztottság ellenére nagyon is egy irányban halad az amerikai közvélemény – méghozzá a liberalizálódás felé. 

Csalóka megosztottság

Baldassarri és Park tanulmányuk elején elismerik: a hetvenes évek óta kongresszusi pártok polarizálódtak, a kultúrharcos narratíva meghatározóvá lett a közbeszédben. A közvélemény hosszútávú alakulásában jelentős szekularizációs folyamatról ugyanakkor már kevesebb szó esik. Márpedig a nemi szerepek, a válás, az alkohol- és marihuánafogyasztás, a faji tolerancia kérdésében az amerikai közvélemény egésze liberálisabb álláspontok felé mozdult el. 

A megosztottságról szóló szövegeknek persze van alapjuk.

helyettük „erősen pártos szellemű, a liberális-konzervatív spektrum két végén elhelyezkedő” képviselők kaptak mandátumot. Ezzel egyidőben a pártok jelöltjei és aktivistái is egyre sarkosabb programokat kezdtek hirdetni. Egyes ügyekben minden eddiginél élesebben elvált a republikánusok és a demokraták álláspontja. A kérdésre, hogy a kormányzatnak biztosítania kell-e, hogy mindenki álláshoz és megfelelő életszínvonalhoz jusson, 1972-ben és 2016-ban nagyjából az amerikaiak azonos része – 32 százalék – felelt igennel. Míg azonban 1972-ben a demokraták 39 százaléka és a republikánusok 20 százaléka reagált pozitívan, 2016-ban a demokraták 47 százaléka és a republikánusok 13 százaléka: jól látható tehát az ügyben a polarizálódás.

Az „ügyek szerinti pártosság” azonban – húzzák alá a kutatók – jellemzően a gazdasági, polgárjogi és talán a külpolitikai kérdésekben jelentkezik, miközben az erkölcsi töltetű kérdésekben kétpárti szekularizációs trend, a teljes közvélemény liberalizálódása figyelhető meg. Ezt a folyamatot egyrészt az magyarázza, hogy az idősebb, konzervatívabb nemzedékek helyébe progresszívabb generációk lépnek, másrészt az a hatás, amelyet a média és a véleményvezérek kifejtenek.

Utóbbi hatás általában egy S-alakú görbe szerint alakítja a lakosság egyes ügyekhez való hozzáállását: a progresszív, liberális gondolatokat eleinte jellemzően a magasabb végzettségű, fiatal városiak, az „innovátorok” és „korai befogadók” viszonylag szűk csoportja karolja fel, később aztán élesen megugrik az adopciós ráta, ahogyan idővel a kevésbé tanult, idősebb vidékiek is nagy számban magukévá teszik az újító eszméket. Ez a befogadási folyamat volt megfigyelhető a házas nők munkavállalása, az eltérő rasszúak házassága, a zsidó, fekete vagy katolikus elnök ügyében.

Baldassarriék szerint napjainkban jellemzően a demokraták töltik be az innovátorok és a korai befogadók szerepét. A szekuláris változások azonban mindkét pártnál éreztetik a hatásukat: „a republikánusok és a demokraták ugyanabba az irányba haladnak, még ha eltérő sebességgel is”. A demokraták gyorsan elsajátítják az újító eszméket, a republikánusok pedig később követik őket. A tanulmány szerzői tehát arra következtetnek, hogy

Csupán egy kérdésben konzervatívabbak az amerikaiak

A nemi egyenlőség támogatása az 1972-es 49 százalékról 2008-ra 85 százalékra nőtt; a házasság előtti szexet 1986-ban az amerikaiak 51 százaléka fogadta el, 2016-ban 75 százalék. A marihuána legalizálását 1973-ben a lakosság kevesebb mint egyötöde fogadta el, három évtized alatt 41,6 százalékkal emelkedett az arányuk.

A legdrasztikusabb változás azonban a melegjogok kapcsán állt be: két évtized alatt az amerikai lakosság több mint harmada változtatta meg a véleményét ezek ügyében. A melegek örökbefogadásának támogatottsága 1992 és 2016 között 48,8 százalékkal nőtt; 1988-ban 12,4 százalék támogatta a melegházasságot, 2016-ban már 59,4 százalék. A melegek munkahelyi diszkriminációja elleni törvényeket a nyolcvanas évek végén a lakosság fele támogatta, republikánusok és demokraták azonos arányban. A következő évtizedben aztán a demokraták egyre liberálisabban közelítettek a kérdéshez, míg a jobboldaliak véleménye egy ideig nem változott. 2012-re viszont ez az eltérés megszűnt: a republikánusok hasonló arányban viszonyultak pozitívan a törvényekhez, mint a demokraták.

Vannak aztán csalóka esetek (így például a válásé vagy a halálbüntetésé), ahol a republikánusok és demokraták az adatok szerint megosztottabbak, mint korábban, emögött viszont az rejlik, hogy a demokraták jóval progresszívabbak lettek a kérdésben, míg a republikánusok álláspontja stabil maradt, vagy lassabb tempóban liberalizálódik. 

A szekularizációs folyamatban két kivételre hívják fel a figyelmet a kutatók. A házasságtörés megítélésében – de csak ebben! – kevésbé liberális az amerikai közvélemény, mint 1972-ben. Az abortusz ügyében pedig valóban – a gazdasági és polgárjogi kérdésekre jellemző – élesedő pártosság figyelhető meg. A nyolcvanas évekig emelkedett és egészen 50 százalék fölé kúszott a terhességmegszakítás engedélyezésével egyetértők aránya, ezután azonban a republikánusok konzervatívabban, míg a demokraták még liberálisabban kezdtek gondolkodni a dologról. 

Baldassarri és Park hangsúlyozza:

Hozzátehetnénk: ez a pártelit valójában mindig is fontosabbnak tartotta a nagyvállalatoknak kedvező szabadpiaci politika és a neokon világcsendőrködés érvényesítését, mint hogy megőrizzék a régimódi Amerikát, vagy hogy érdemlegesen szembeszálljanak a liberális soft power térnyerésével. És bár a szociológusok elemzése az amerikai társadalomra vonatkozik, tanulmányuk sokat elmond az általában vett, tehetségtelen, középszerű és gyáva nyugati mainstream jobboldalról, ami átengedte a kulturális-erkölcsi hegemóniát a haladó erőknek, ma pedig lelkesen menetel a progresszió élén.