Európa újra csendes, de a keleti végein jegelt konfliktus veszélyezteti a nyugalmat. Öt éve tart a katonai-politikai kötélhúzás Moszkva és Kijev között a Krím és az elszakadt kelet-ukrajnai területek fölötti ellenőrzésért. Riportunk a befagyott orosz–ukrán konfliktus határzónájából.
A vonaton ülve érzi az ember, mennyire mások a távolságok Ukrajnában. Kijevből hat óra az út Szlovjanszkba, az óránként 130 kilométeres sebességgel suhanó gyorsvonatból végtelen sík vidék tárul elénk, településeket alig látni. A százezres lakosságú kelet-ukrajnai város vasútállomásán vár sofőrünk, arra a városszéli területre visz bennünket, ahol a 2014-ben kirobbant háború első katonai cselekményei történtek. Miután az év márciusára az oroszok annektálták a Krím félszigetet, április 12-én orosz-barát szeparatista csapatok szállták meg a helyi kormányzati épületeket és rendőrőrsöket. Másnap megérkeztek az ukrán hadsereg alakulatai is, és elkezdődött a város ostroma, amely július elejéig tartott, addigra sikerült visszafoglalniuk a tele-pülést az orosz ajkú fegyveresektől.
SZLOVJANSZK – AHONNAN A FEGYVERES KONFLIKTUS ELINDULT
Elesett ukrán katonák emlékműve a főút mellett, mögötte egy szétlőtt ház, az út túloldalán a város nevét viselő méretes fémtábla máig géppisztolysorozatok által ütött golyónyomokkal. Kis utcába kanyarodunk, a kerítések többnyire szintén fémből és szintén szitává lőve. Kísérőnk elmondja, hogy utcáról utcára dúltak itt harcok, ez a kis katlan volt a senki földje a szeparatista csoportok és az ukrán hadsereg hadállásai között. Az utca végén az 1. számú általános iskola nemrég felújított épülete, az udvaron alsó tagozatos gyerekek játszanak – ilyen vidám és napsütéses lehetett az a tavaszi nap is, amikor megjelentek a fegyveresek.
„A szeparatisták benyomultak a területre, meglepetésszerű támadás volt harckocsikkal és fegyveres alakulatokkal. Elfoglalták az épületet, elégették a bútorokat, néhány falat leromboltak, és katonai állomást alakítottak ki az iskolából” – eleveníti fel a 2014-es eseményeket az iskola igazgatóhelyettese. Miroszlava Horuzsa azóta sem tudott hazatérni a luhanszki régióban fekvő falujába, a frontvonal (vagy ahogy az ukránok nevezik: a „kontaktvonal”) lezárta a visszavezető utat. Szlovjanszk visszafoglalása után az ukrán nemzeti bank segítségével azonnal felújították az épületet, és szeptemberben zavartalanul ismét megkezdődhetett a tanítás.
A harcokban egy gyerek sem sérült meg, de pszichológusi segítségre szükség volt a traumák feldolgozásához. A suli folyosóján tábla, amely arra figyelmezteti a tanulókat, hogy a környéken esetleg talált aknákhoz, fegyverzethez nyúlni életveszélyes.
Az iskola elől ellátni a katlant övező dombig, ahol két romépület magasodik a súlyos és hosszú harcok mementójaként: a helyi kórház és egy szomszédos óvoda épülete. Ezek voltak a szeparatisták központi állásai, innen, a fennsíkról lőtték a völgyben állomásozó ukrán erőket.
KRAMATORSZK – NEHÉZ ITT TARTANI AZ EMBEREKET
A Donecki terület (oblaszty) ideiglenes székhelyére, Kramatorszkba autózunk tovább, dél felé. A háború második hullámának helyszíne volt ez a kicsit színtelen település. Várnak bennünket: az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) helyi munkatársaival találkozunk a drótkerítéssel őrzött bázisukon. A világszervezet jelentős összeggel támogatja a pályázó helyi kezdeményezéseket, az infrastruktúra (utcai világítás, zebra, csatornarendszer) építését, a rendőrség és a mentők tevékenységét. A háborús zóna szélén azonban ez sziszifuszi munka, mivel rengeteg a bizonytalanság. Leginkább az, hogy vajon az oroszok a jövőben nem akarják-e újra elfoglalni a térséget. „Erős a félelemfaktor, és ha valaki egyszer már elhagyni kényszerült a tűzszüneti határ másik oldalán fekvő lakhelyét, akkor inkább azonnal Ukrajna nyugati részébe utazik tovább, mint hogy egy bizonytalan jövőjű területen kezdjen újabb vállalkozásba” – magyarázza az ENSZ-hálózat helyi kommunikációs embere, Makszim Kicjuk. Az UNDP fő célja éppen az, hogy az ukrán lakosokat a területen tartsa, ezért támogatásokat nyújt üzleteik újraindításához – az eltelt években eddig hétszáz vállalkozást támogatott, hogy új piacokat találjanak, újabb technológiákba ruházzanak be, amelyekkel versenyképes termelésre tudnak átállni.
A terület jövőbeli hovatartozását övező bizonytalanság nem tesz jót a befektetői kedvnek, ezért az új ukrán elnök, Volo-dimir Zelenszkij október végén – néhány nappal érkezésünk előtt – nemzetközi befektetői konferenciát szervezett Mariupolba a külföldi és a belföldi beruházók meggyőzésére. Az oroszok azonban ügyesen játszanak a térség elszigetelésére: minél jobban beszakad az életszínvonal, minél nagyobb problémává nő a szegénység és a munkanélküliség, annál jobb az esélyük a helyi elégedetlenséget meglovagolva az Oroszországhoz való közeledést propagálni.
A „KONTAKTVONAL” – AZ OROSZOK BÁRMIKOR VISSZATÉRHETNEK
Kramatorszkból délután hat órakor, koromsötétben indulunk útnak Mariupol fekete-tengeri kikötőváros felé. Kietlen a terület, nem dobban meg a szívünk, pedig ez a térség volt az ősi Levédia déli része, ezen a sztyeppén vándoroltak egykor a magyar törzsek. Mi – ezerkétszáz évvel később – autóval megyünk, de így sem sokkal jobb: autópálya eleve nincs, és a főutakra sem kanyarodhatunk rá, mivel a tűzszüneti vonal keresztülvágja őket. A kétszáz kilométeres távolságot így öt óra alatt tudjuk megtenni, kátyús utakon, falvak kis utcáin hajtva át. Az éjszakában orosz ellenőrzésű területre véletlenül sem tudunk tévedni, a határutakon mindenhol katonai ellenőrző pontokat létesítettek, minket kétszer igazoltatnak fegyveres ukrán katonák. Végig a frontvonal mentén haladunk dél felé, egy helyen, Marjinkánál mindössze öt kilométerre megközelítve a határt. A sötétben látszanak a katonai zóna túloldalán fekvő Doneck (oroszul Donyeck) fényei, azon túl negyven kilométerre pedig az a terület fekszik, ahol – nyugati bizonyítékok szerint – az oroszok 2014 júliusában lelőtték a Malaysia Airlines utasszállító gépét.
Mariupolba szintén katonai ellenőrző ponton keresztül érkezünk, az ukrán hadsereg jelenléte erős a fronttól húsz kilométerre fekvő nagyvárosban. Ez a település is megfordult orosz kézen, véres harcok helyszíne volt, a helyiek nem felejtik. A rendőrfőkapitányság épületét máig nem újították fel, a szétlőtt épületet a háború emlékműveként érintetlenül hagyják. Az oroszok esetleges visszatérése tabutéma, a helyi ukránok nem szeretik, ha ezt megkérdezik tőlük. A kikötőben egy ukrán járőrhajó kapitánya őszintén beszél a tengeri incidensekről, de ahogy bekapcsolom a diktafonom, azonnal cáfolja, hogy baj lenne. Hadi helyzet van, a katonai adatok titkosak – nem véletlen, hogy az ukrán hadsereg helyi parancsnoka nem vállal interjút, és a hajógyár igazgatója sem akar a járőrhajók számáról vagy a tengeri konfrontációkról beszélni.
MARIUPOL – A VÁROS, AMELLYEL AZ OROSZOK ÉS AZ UKRÁNOK IS PÉLDÁT AKARNAK STATUÁLNI
A szebb napokat látott hajógyár és a kikötő a tengeri blokád áldozata: az orosz hadsereg a Krím elfoglalása után lezárta a Kercsi-szorost, bevezették az orosz vámellenőrzést, az Azovi-tenger belső kikötőit gazdaságilag kivéreztetik. „2014 óta a logisztika megváltozott: kereskedelmi hajók a bizonytalanság miatt nem nagyon járnak erre, de orosz hajók se, pedig azok szereléséből, felújításából származott a gyár bevételeinek nyolcvan százaléka” – magyarázza a mariupoli hajógyár igazgatója, hozzátéve, hogy a nyolcvanas években 5000 alkalmazottjuk volt, a 2014-es háború előtt 1300, ma pedig már csak 600 ember dolgozik náluk. Oleh Turszkij szerint az oroszok már nem itt, hanem az általuk felügyelt Kercsben renoválják hadihajóikat, ezért ha nem sikerül új megrendelőket találnia a kikötőnek és a hajógyárnak, beállhat a csőd.
A Krím és a kelet-ukrajnai területek ismert története miatt azonban Mariupolban is jelentős a bizonytalanság, hogy vajon Vlagyimir Putyin orosz elnök mit forgat a fejében velük kapcsolatban. „Én nem számítok arra, hogy az oroszok újabb területeket támadnának meg, foglalnának el – mondja komoly arccal a polgármester-helyettes, akinek a szülővárosa szintén a front túloldalán fekszik, nem járt ott öt éve. – A napokban vendégeskedett városunkban Zelenszkij elnök. Az emberek bíznak benne, hogy véget vet a háborúnak, és letöri a korrupciót. Teljesíteni kell az ígéreteket, erre várunk.”
„A legjobb propaganda nekünk a város gazdasági fejlődése. A legjobb orosz propaganda pedig az, ha leáll a fejlődés az orosz blokád miatt” – jellemzi a helyzetet Mariupol polgármester-helyettese, aki a városháza helyett a szovjet időket idéző pártirodájában fogad bennünket. Mihajlo Kohut nyugodtan beszél, mint aki már mindent átélt – és valóban, a város egy háborún már túl van, az elmúlt négy-öt évben a traumákat részben feldolgozták, a romokat eltakarították, a településre hirtelen érkező negyvenezres belső menekülttömeget nagy nehezen elszállásolták. (További hatvanezren nyugatabbra költöztek, minél messzebb a kockázatos határvidéktől.) Most az a tét, hogy sikerül-e – nagyrészt nyugati, főleg amerikai támogatásból – javítani a szolgáltatásokat, az életkörülményeket, a foglalkoztatást, modernizálni a hivata-lokat, az ügyintézést, hogy Mariupol biztonsága és gazdasága stabilizálódhasson.
DONBASZ – AKI MEGNYERI AZ INFORMÁCIÓS HÁBORÚT, MEGNYERI A LELKEKET
A frontvonal által félbevágott Donecki és Luhanszki terület többségében orosz ajkú lakosságát azonban nehéz lesz megnyernie az ukrán államnak Ukrajna területi integritására hivatkozva. Ezt minden ukrán tisztségviselő, politikus, újságíró, akivel csak találkozunk, elismeri. A történelmi ellentétek és az orosz katonai jelenlét mellett ugyanis nagy szerepe van az emberek gondolkodásmódjának alakításában a tudatiparnak, leginkább a hírközlési eszközöknek. A határ túloldalán rekedt ukránok arra panaszkodnak, hogy a katonák nyomában azonnal megjelent az orosz propagandagépezet: blokkolják az ukrán adásokat, és huszonnégy órában szinte minden hullámhosszon orosz politikai tartalmak mennek.
A legnagyobb ukrán civil rádióadó, a Hromadszke Ragyio („közrádió”) igazgatója szerint az ukrán kormány néhány éve felismerte a veszélyt, és azóta megpróbálja korlátozni a saját területén a radikálisabb orosz híradásokat, több orosz weboldalt ellenséges állami propagandatevékenységre hivatkozva be is tiltott. Kirilo Lukerenko szerint ezzel együtt véleményszabadság van, hiszen három oroszbarát televízió és számtalan orosz nyelvű portál is működik Ukrajnában. „2014 után azonban az orosz propaganda az ukránokra már kevésbé hat, mivel a katonai akciók után kiforrott véleményük van az oroszokról. Az ukrán társadalom gyanakvóvá vált az oroszokkal szemben” – teszi hozzá a rádió vezetője.
Az elcsatolt területek orosz identitású lakosságának egy része már nem akar visszatérni Ukrajnához, más része meg elfogadhatatlannak tartja az orosz beavatkozást. A probléma mégsem elsősorban etnikai, hanem politikai természetű, így a megoldásnak is annak kellene lennie. Addig is a jelen helyzetben – ahogy ilyen konfliktusoknál lenni szokott – az erősebb hadseregű állam diktálja a politikát.
A NÉP SZOLGÁJA PÁRT SAJTÓFŐNÖKE: VAN REMÉNY A KRÍM VISSZASZERZÉSÉRE
„Ukrajna területi integritását tiszteletben kell tartani, az orosz fegyvereseknek vissza kell húzódniuk az ukrán területekről” – mondja Jevhenyija Kravcsuk, a Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök mögött álló A Nép Szolgája párt sajtófőnöke, akit Kijevben kérdeztünk a konfliktusról.
Lemondtak az oroszok által elcsatolt Krímről, vagy látnak esélyt a visszaszerzésére?
Van remény a Krím visszaszerzésére. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez bonyolult ügy, és nem oldható meg néhány év alatt, tovább fog tartani. Kapcsolatban állunk a krímiekkel, folyamatosan figyelemmel követjük az ottani eseményeket. Jelenleg azt tudjuk tenni, hogy erre fókuszálunk: nem mondunk le arról, hogy ez ukrán terület, és megpróbálunk gazdaságilag növekedni, ugyanis az ilyen konfliktusokat – tapasztalataink szerint – mindig az erősebb állam nyeri meg.
Ha az oroszok ellenőrizte kelet-ukrajnai területeken választást tartanának, és oroszbarát választók kerülnének többségbe, elfogadnák az eredményt?
A minszki egyezményben benne van, mi a konfliktus megoldása. A béke megteremtése a cél, és van egy vörös vonal: a határ. Ukrajna területi integritását tiszteletben kell tartani, az orosz fegyvereseknek vissza kell húzódniuk az ukrán területekről. Csak ezt követően lehetne egy választás megrendezéséről beszélni. A francia–német–orosz–ukrán tárgyalásokon arról is lehet szó, hogy speciális státust kapna a Donbasz régió.
Megadnák nekik az autonómiát?
Nem, az autonómia nem lehetséges. Már most is van lehetőség arra, hogy bővüljenek a régiók jogkörei, hiszen elindítottuk a decentralizációs reformot: a kormány egyik célkitűzése, hogy a döntések nagy részét ne Kijevben, hanem helyben hozzák meg. De autonómia nem lesz.
POROSENKO EXTANÁCSADÓJA: MOSZKVA MEGOSZTANÁ UKRAJNÁT
Oroszország agressziót követett el Ukrajnával szemben Rosztiszlav Pavlenko, Petro Porosenko egykori ukrán elnök volt tanácsadójának megfogalmazása szerint.
Végleg elveszett a Krím? Vagy lát reményt az elcsatolt országrész visszaszerzésére a jövőben?
A végleg szót bizonyosan nem használnám. A krími helyzethez politikai, diplomáciai eszközökkel kell közelíteni. Van jogi aspektusa is, hiszen Oroszország tettét egy nemzetközi bíróság is vizsgálja. Az eljárások időt vesznek igénybe, és sajnos amíg Oroszország nem változtatja meg politikáját, addig csak ez a kettős szorítás marad számunkra: nemzetközi jogi fórumra vinni az ügyet, illetve gazdasági szankciókkal sújtani Moszkvát. Mindezt abban a reményben, hogy Oroszország belátja, az az érdeke, hogy kommunikáljon a szabad világgal, és ne csak a sajátos értelmezését szajkózza a külvilág felé.
A több évig elhúzódó katonai események után milyen esélyei vannak az orosz–ukrán megbékélésnek?
Oroszország agressziót követett el Ukrajnával szemben. És Vlagyimir Putyin hozzáállása nem változott azóta sem, mi vagyunk az első számú célpont. Ha Putyin kiesne a képből, akkor lenne esély az ukrán–orosz megbékélésre. Zelenszkij elnöknek meg kellene értenie, hogy Putyin az első számú ellenségünk, és végre erre kellene koncentrálnia. A megszállt területeken az orosz propaganda huszonnégy órában megy, az ukrán rádiójeleket akadályozzák, és fegyveresek állomásoznak ott – ezekkel a körülményekkel nehéz versenyezni, az egyesítés nehéz feladat lesz.
Két hónapja a szakértők a „Steinmeier-formuláról” beszélnek, vagyis hogy az oroszbarát erők által elfoglalt keletukrán területeken választást kellene tartani, és ha az oroszbarát szavazatok többségbe kerülnek, akkor esetleg autonómiát kellene adni a térségnek, cserébe helyreállna Ukrajna területi integritása.
Nemzetközi elemzők szerint előbb a biztonságot kell garantálni a területnek, vagyis orosz kivonulásnak kell megelőznie egy esetleges választást. A szavazásnak pedig csak akkor van értelme, ha a nemzetközi sztenderdek szerint is szabad és tisztességes. Vagyis szabad kampányt kellene biztosítani, ahhoz pedig szabad médiafelületek szükségesek – nem lehet kampányt tartani orosz fegyverek árnyékában. Az autonómiáról annyit, hogy a kérdéses területeken speciális önkormányzatiság már van. Autonómia azonban nem lehet, mert az másik szint, és az orosz forgatókönyv lenne. Ennek a tervnek pedig az a célja, hogy megossza Ukrajnát, és lépésről lépésre kivezesse az országot az EU- és a NATO-csatlakozás folyamatából.
Jevhenyija Kravcsuk: Nem kap tőlünk autonómiát Kelet-Ukrajna – Maráczi Tamás interjúja a mandiner.hu-n.
Címlapkép: Maráczi Tamás
Átvilágítás és szakmai alapú építkezés a Külügyminisztériumban, határozott vörös vonalak Kijevvel és Pozsonnyal szemben, három hónap az uniós pénzekért, újjáépített szövetségi rendszerek.
Zelenszkij üzent az oroszoknak, megnevezte az eszkaláció előfeltételét is.
S még egy ideig, úgy tűnik, nem is fogja.
A hitelmegállapodás értelmében Kijevnek csak akkor kell visszafizetnie az összeget, amikor a Oroszország kártérítést fizet az általa okozott pusztításért.
Kiderült, hogy az engedély május 20-án lépett életbe, határozatlan időre szól, de bármikor visszavonható vagy felfüggeszthető.
Óriási nukleáris hadgyakorlatba kezdett Oroszország és Belarusz.
A Klímapolitikai Intézet szerint az alkalmazkodás lehetőségei már ma is ismertek.
Horváth Nándor tölti majd be a jövőben a parlamenti képviselőcsoport sajtófőnöki pozícióját.
