A huszadik század a drámák tekintetében kifogyhatatlan

„– Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a magyar történelmi filmek száma, és ezek zömmel a huszadik század eseményeit dolgozzák fel. Mi ennek az oka?

– A történelmi filmek általában korán megbuknak azon a gondolaton, hogy nagyon sokba fognak kerülni, a filmalkotók inkább lebeszélik egymást róla. Másik veszély lehet, hogy legjobb szándékunk ellenére belenyúlunk egy aktuálpolitikai kérdésbe. Bár nyugodtan feltételezhetnénk, hogy a huszadik század első felének története már nem lehet aktuálpolitika, de itthon még Szent István és Koppány párharca körül is izzik olykor a levegő, pedig az ezer éve történt. Ha az évezrede zajlott események ilyen frissen és tele indulatokkal élnek az emberekben, akkor ne csodálkozzunk, amikor egy huszadik századi történet felkavarja a látszólag csendes vizeket. Még itt élnek közöttünk a leszármazottak, akik lehet, hogy az egyik vagy a másik oldalon állnak. Én mégsem szerettem volna, hogy a kényes kérdések feszegetésétől való félelem visszatartson attól, hogy történelmi forgatókönyveket írjak.

A mi filmjeink (Szabadság különjárat, A vizsga, A berni követ, Félvilág, Szürke senkik, Árulók, Trezor) úttörők voltak abban, hogy bebizonyították, lehet kis költségvetésből is történelmi filmet készíteni. Ezek kamaradrámák, de nem színpadias értelemben: olyan történelmi helyzeteket dolgoznak fel, amelyek eredetileg is kamarai körülmények között, például egy lakásba vagy trezorba zárva zajlottak. Ez a know-how elindította más alkotókban is ezt az új alapokból kiinduló gondolkozást.

– Szinte valamennyi mostanában készült történelmi filmnek te voltál az írója. Miért pont a huszadik századdal foglalkoztál eddig?

– Ez az időszak érdekel a legjobban, a század majdnem minden évéről van egy történetem, és ugyanannyit dolgozom láthatatlanul olyan projekteken is, amiknek egy része – rajtam kívülálló okokból – tán soha meg sem valósul. Nagyapáink sorsa közvetlenül is érint minket, kézzelfogható az egész, közelebb van hozzánk a huszadik század, mint gondolnánk. Most egy békés, civilizált világban élünk, ahol jól érezzük magunkat, pedig néhány évtizeddel ezelőtt itt megtörtént minden szörnyűség, ami csak megtörténhetett. Ebben az időszakban senki nem tudott olyan negatív jövőképet festeni, ami ne válhatott volna vagy ne vált volna valóra. A rémálmok is megvalósultak: rabszolgaság volt, lelőttek, elszakítottak a családodtól, kínoztak, vallattak, tönkretettek, elvettek mindent. A borzalmak ráadásul néhány év, sőt évtized után sem értek véget, mindig előröl kezdődtek, egyre mocskosabb dolgok zajlottak. Egészen 1989-ig egy igen terhelt időszakot éltünk, a huszadik század a drámák tekintetében kifogyhatatlan évszázad.”