A technológia sokkal gyorsabban fejlődik, mint mi vagy a szokásaink; az állandó készenlétben állás csak illúzió; az online függőség pedig sokszor a kirekesztettségből, magányosságból vagy szeretethiányból fakad. Villányi Gergő pszichológiai tanácsadót kérdeztük a virtuális közösségi felületek elménkre és életmódunkra gyakorolt hatásairól.
A kiterjedt nethasználat milyen hatással van a tinédzserek énképére, önértékelésére, akár testképére?
Vegyük az Instagramot először, ez egy nagyon vizuális platform, rengeteg digitális illúzióval van tele: hogyan legyünk szépek? Ki mennyire keresett, népszerű? Lájkokkal, szívecskékkel mérik itt az értékességet,
mert hullámzó lehet; ehhez pedig a fiataloknak alkalmazkodniuk kell, produkálni, sokszor önmagukat háttérbe szorítva vagy külső igényeknek megfelelve, azt figyelve, hogy mi a népszerű, a felkapott. Állandó összehasonlítgatásban élnek, amivel kapcsolatban fogalmuk sincsen, hogy mi áll a háttérben – a közösségi oldalakra a csúcsélményeket, a diadalokat tesszük ki főként, így a kudarcok, az erőfeszítések, a hibák láthatatlanok maradhatnak; és ez azt sugallja, hogy minden könnyű, gyors és azonnal megkapható.
Várható, hogy élet bonyolultságát az alkalmazások is követni fogják?
Most akarják bevezetni a Facebookon és az Instagramon is, hogy be lehessen állítani, hogy csak a tulajdonos láthassa, hogy az adott oldal vagy poszt hány lájkot, visszajelzést kapott. Szerintem ez egy jó irány, ennek a jelenségnek ugyanis nincs jó hatása. Ha ez beállítható lenne, akkor ez nagyon sok terhet, megfelelési kényszert levenne a posztoló személy válláról; de azokéról is, akik egy népszerű vagy sikeresnek tűnő influenszernek (véleményvezérnek) akarnak megfelelni, vagy őt másolnák.
mivel ezt csupán a számszerűsített lájkok vagy a követők számával mérni zsákutcát jelent. Egy ember sokkal több ennél, és az előbb említett hármas érték az élő kapcsolataiban, a találkozásaiban, a tetteiben, a belső megélésében követhető leginkább nyomon.
A virtualitás mennyire képes pótolni a valós kapcsolatokat?
A virtualitás és a valós kapcsolatok érdekes kölcsönhatásban vannak: a virtuális világban nagyon gyorsan lehet kapcsolódni egymáshoz, gyorsan lehet elérni a másikat, és a távolság sem létezik már, sok ezer kilométerről lehet beszélgetni. Ezek a jó aspektusok. Másrészt viszont
Ha a telefonom azt jelzi, hogy online vagyok, az nem jelenti azt, hogy bárki rám írhat, és öt másodpercen belül válaszolni fogok. Ez pedig megjelenik elvárásként, fiatalabbak párkapcsolataiban már ott van: ilyen esetekben nem értik, hogy a társa miért nem válaszol azonnal. Kiegészítő jellege ettől még nagyon is lehet a digitális világnak, mert egy találkozó megbeszélésére, egy felmerülő probléma megoldására vagy segítségkérésre is jó platform. A lényeg azonban az egyensúly – a személyes, élő találkozások, az offline programok legalább annyi – ha nem több – figyelmet kell, hogy kapjanak, mint az online rész.
Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó (fotó: V.G.)
A virtuális valóságnak a személyiségre gyakorolt hatásában az X, Y és Z generáció között jelentős különbségek vannak?
Abszolút. Az X generáció teljesen más közegben született, teljesen más közegben töltötte az első húsz évét. Ők a fiatalkoruk felét számítógép és internet nélkül töltötték el. A Z generáció pedig már abba született bele, hogy ezek vannak. Mások a felületek, mások a szokások és más a kommunikáció jellege. A kortársak szerepe is jelentős: ha a kortársaknak van egy új kütyüjük, akkor nekem is kell, nem akarok ebből kimaradni; és persze a kortárs közeg, a beszélgetések, a csoportok is főként online vannak jelen – aki nincs ott, az lemarad, kimarad.
teljesen más feldolgozórendszer nyúl hozzá, mint amikor négy órát chatelek valakivel. És pontosan ezért fontos az online és az offline jelenlét harmonizálása és egyensúlyban tartása hosszú távon.
Szakértők szerint a Z generációnál az a tét, hogy az online térből való kilépés után hogyan képesek kommunikálni, tudnak-e fejlődni a kommunikációs képességeik.
2016-ban volt egy kutatás, amely kimutatta, hogy ha valakinél eltolódik az online kommunikáció az offline rovására, akkor csökken a képessége arra, hogy fenn tudjon tartani egy párbeszédet, vagy olvasni tudja a másik testbeszédét, és ennek egyenes következménye, hogy csökken az empátiája. Nem tudja beleélni magát mások helyzetébe, az emojikból (digitális hangulatjelekből) nem tudja pontosan kikövetkeztetni, hogy mi a helyzet a másikkal, hiszen élőben sokkal többet érzékelhetünk a másik ember hogylétéről. A Z generációnál viszont az is érdekes, hogy van egy új trend: tudatosan kezdenek az offline felé fordulni, valós találkozásokat kezdeményezni, mert felismerték, hogy
De ez a felismerés nagyban függ a kulturális környezettől, az elérhető információktól – akiknek ezek nincsenek meg, kevesebb esélyük van a felismerésre.
Ezek szerint a társadalmi olló a jövőben még inkább szét fog nyílni? A szeretet és bizalom közegét nélkülöző gyerekek még jobban ki lesznek szolgáltatva?
Akiknél ez a háttér nem volt meg, mindig is manipulálhatóbbak voltak. Ha valaki ki van éhezve a szeretetre, az odafigyelésre, a törődésre, az nagyon könnyen kiszolgáltatottá válhat. Most az a részben szerencsés, részben szerencsétlen helyzet állt elő, hogy online rengeteg kapcsolatunk lehet – sokan ezt lehetőségként használják, építik a meglévő kapcsolataikat,
Ma minden gyerek készen kapja a vizualitást. Régen a regények olvasásakor egy gyereknek el kellett képzelnie a szereplőket, az eseményeket. Milyen hatása van ennek a fantázia fejlődésére?
A Z generáció vizuális generáció, és biztos, hogy sok mindent készen kapnak. De ennek van előnye is, hiszen sok minden elérhető – online videók, anyagok –, sok tudás elsajátítható, és ehhez is kell kreativitás, feldolgozási képesség. A Z generációsok szeretnek kísérletezgetni – látnak valamit, és azt a saját maguk képére formálják. Ráadásul ez a kreativitás új ötleteket, megközelítéseket és olyan hibrid megoldásokat is hozhat, amelyek a régit és az újat forrasztják össze. Átmeneti korszakban élünk, ahol
Ebben is fejlődőképesek vagyunk, és az új szabályok, megoldások nem feltétlenül károsak; viszont tudatosságra, szűrőre van szükségünk ahhoz, hogy jól vagy jobban kezeljük mindezt. Meg kell értenünk, hogy a digitális kultúra, a virtuális tér, a közösségi média hogyan hatnak ránk, miként alakítanak minket.
A gyermekek sokszor felügyelet nélkül felnőtt tartalmakat fogyasztanak, minden szülői reflexió, feldolgozás nélkül. Milyen károkat okoz a személyiségben ez a terhelés?
Egyrészt,
de erre egy gyermek sem képes. Meg kell tanulni azokat a készségeket kialakítani, amelyek segítségével ezeket a tartalmakat szűrjük. Vannak beállítások: például hogy ne rezegjen a telefonunk félpercenként, hogy ne jelezzen ki minden felületi aktivitást, hogy a fölösleges információk ne tudjanak minket bombázni. A másik, hogy a rengeteg információ között sok a fake news, a hamis és félrevezető hír, vagy a burkolt hirdetés. Ezt is meg kell tanulni kezelni. A szülők emellett példaképek is: az ő szokásaik, okoseszköz-használatuk és az otthoni szabályok – például étkezéseknél vagy este 7 után nincsen telefonozás – jó példát mutathatnak, és olyan közeget teremthetnek, ahol nincsen állandóan megzavarva a közös minőségi idő.
Visszatérve a gyermeki pszichéhez: milyen kárt okoznak a nem korosztályi tartalmak?
Egy kisgyermek nem tud feldolgozni felnőtt tartalmakat. A pornográfia például egy arra nem felkészült gyermek számára ijesztő lehet, lelki sérüléseket okozhat. De itt van a szülők felelőssége, hiszen vannak már szűrőprogramok, amelyeket telepíteni lehet a számítógépre, és amely programok szűrik, hogy a gyerek milyen tartalomhoz férhet hozzá. A YouTube-on is van olyan filter, amely gyerektartalmakat enged csak át. És ha a gyerek mégis felnőtt tartalomhoz fért hozzá, akkor ezt a szülőnek meg kell vele beszélnie, ezt nem szabad elhanyagolni. Ehhez azonban bizalmi kapcsolat kell, ami leginkább akkor fejlődik, ha kíváncsiak a szülők a gyerek online kalandjaira, az őt ért hatásokra, és nyitottak arra, hogy megbeszéljék a problémákat és az elkövetett hibákat is.
A világ egyre inkább élmény- és élvezetközpontúvá válik. Ha sok az információ, és a virtuális világban minden percenként változik, akkor a jövő a fejekben is zavarossá, összetetté, félelmetessé válik. Mi a terápia erre?
Aktuális közéleti téma a klímaszorongás jelensége. A környezetszennyezéssel kapcsolatban is rengeteg információ, dezinformáció lát napvilágot – legutóbb az amazonasi esőerdők égésével kapcsolatban –, így itt is ugyanaz a legfontosabb: az információk szűrése és annak kiderítése, hogy mi a valóság. Hogy a gyerekek mit látnak és azt hogyan értékelik, abban megint a szülők felelőssége az elsődleges.
– itt a szülők magyarázatai, nyugtató beszédei a legfontosabbak, azonban ehhez maguknak a szülőknek is tájékozottnak kell lenniük. Emellett az online térben is lehet kapaszkodókat találni az igényes tartalmakat készítő szereplőknél, szakembereknél vagy kortársaknál is. Az biztos, hogy a jövő megértése sok rugalmasságot és alkalmazkodást kíván, de a fiatal generációk ezt a tempót sokkal természetesebbnek fogják érezni, és megfelelő készségekkel, tudással meg is felelnek rá.
Sokan írtak már arról, hogy a túlzott internethasználatnak olyan stimulációs hatása lehet az agyra, mint egy kábítószernek. Ez így van?
Olyan jelenség van, hogy valaki függővé válik a nettől, a közösségi médiától, a telefontól, a játékoktól. Mégpedig azért, mert az értesítések és az összes kis meglepetés-csomag pontosan az agyunk jutalmazóközpontját és dopamintermelését indítja be, ez pedig igyekszik rávenni minket arra, hogy ami jó, azt ismételjük meg. Ez hasonló hatású, mint az elsődleges jutalmazó stimulációk, a szex vagy a táplálkozás. És pont azért, mert nem tudjuk, hogy mi van abban az értesítésben – fontos vagy bagatell üzenet –, folyamatosan rezonálunk rá, és
Másrészt pedig a közösségi oldalakon magunkról írhatunk, posztolhatunk tartalmakat – egy kutatás szerint ez is a jutalmazóközpontot ingerli. Más kutatások pedig arra az eredményre jutottak, hogy az online addikciók jó része szociális problémából fakad: kirekesztettség, magányosság, szeretet- vagy társasághiány. Ezek pótlására vetjük bele magunkat a virtuális térbe. Új jelenség a FOMO (Fear of Missing Out), vagyis a lemaradás, a kimaradás jelensége is, ami azt sugallja tévesen, hogy ha nem vagyunk állandó online készenlétben, akkor a kispadra kerülünk, otthagynak minket a többiek. Nehéz kiszállni belőle, mert ehhez hozzá lehet szokni. Másrészt olyan pótlék lehet, mint például az alkohol: ez is ki tudja tölteni az üres teret. Azonban egy híres magyar addiktológus, Máté Gábor szavaival élve: nem a szer, a felület vagy az eszköz a lényeg, hanem az, hogy mi az a fájdalom, amelyben ez az egész gyökerezik.
Mi lesz a következményük a Magyar Péter-féle hangfelvételeknek? Elhozza-e Donald Trump a békét? Talpra áll-e az európai és a magyar gazdaság? Dévényi István és Gajdics Ottó vitája.
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
A cég számos potenciális alkalmazási területet lát a technológiában.
A Freud tanításainak nyomdokaiban járó Szerdai Pszichológiai Társaság eredményei vitathatatlanok. Jung, Hilferding, Adler, valamint Spielrein még a mesterét is túlszárnyalta a terápia tekintetében.
Pár interakció, még izgalmasabb kommentfolyam.
Nem csak nekünk tűnt fel, tényleg egyre kevésbé harcias Zelenszkij retorikája.
Reméli, hogy tényleg befolyásos lesz, „tegnapelőtt is elmentünk bulizni” – árulja el a hanganyagon a Tisza Párt elnöke korábbi párjának.
