Rendszeresen előveszi a magyar kártyát a román politika – Szilágyi Zsolt a Mandinernek

Szilágyi Zsolt Nagyváradon született 1968-ban, politológus végzettségű, másfél évtizedig a bukaresti alsóház tagja, 2014-től 2019-ig az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke volt. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik alapítója

Demkó Attila interjúja.

***

Elnökválasztás volt Romániában. Az RMDSZ részéről Kelemen Hunor az esélytelenek nyugalmával indult, Klaus Iohannis és Viorica Dăncilă jutott a második fordulóba. Iohannis végül nyert. Tett-e bármelyikük gesztust a magyarság felé? 

Egyiküknek sincs üzenete a magyarok irányába. Románia nem nemzetállam: az ország etnikailag, vallásilag, nyelvileg egy vegyes állam. Tizennyolc őshonos közösség él Romániában, de csak a románoknak vannak meg az államalkotó nemzetre jellemző jogaik. Szomorú, hogy harminc év demokrácia után egyrészt semmilyen ajánlata nincs a román politikának a magyarok irányába, másrészt a román politikusok ugyanabban a mederben gondolkoznak a magyar ügyről, mint a kilencvenes évek elején. Ez tulajdonképpen fokmérője is a román demokráciának. 

Ez pedig a totalitárius hagyományra épül. Az egykori kommunista ideokrácia mintáit követő etnokrácia van. Ez nem egy politikai ideológia mindenhatóságát tételező gondolatkör, hanem egy etnikum mindenhatóságát tételező alapállás. Nem véletlen kisiklás az, hogy például a legutóbbi Bukarestben rendezett román-spanyol meccsen a román válogatott ultrái a spanyolokkal való találkozó kapcsán is azt skandálták, hogy „Afară, afară cu ungurii din țară!” / „Kifelé, kifelé, a magyarokkal az országból”. Egy ilyen országban élünk, ezt tudomásul kell venni.

Ki tehet erről?

Nagyon nagy a felelőssége ebben a román politikai elitnek. A nacionalista diskurzust kihasználni akarják, nem megváltoztatni. Az elnökválasztás pedig a papírformát hozta. Minden eddiginél megosztottabb a politikai elit, bár vannak új szereplők, de

Iohannistól már öt éve várjuk, hogy valami változzon, nagy csalódás volt az első években, nem csak nekünk, de az erdélyi románoknak is. Sokkal többet vártunk tőle. Most már kormánya is van, a magyarok alacsony részvétele ugyanakkor sokatmondó. A legtöbben nem érzik magukat képviselve. Ez üzenet nem csak Bukarestnek, de egyben az RMDSZ-nek is. 

Basescu volt elnökről a nemrégiben derült ki, hogy a Szekuritáténak dolgozott. Iohannis elnökről is azt rebesgetik, hogy nem neki van titkosszolgálata, hanem a titkosszolgálatnak van elnöke.

Az elmúlt harminc évben nagyon sok politikust vádoltak azzal, hogy a titkosszolgálat embere. Az igazság az, hogy a Szekuritáténak nagyon mélyre mentek a gyökerei '89 előtt, nagyon nagy állománya volt. Nem történt egy világos cezúra, ugyanis

és tulajdonképpen minden pártban megtalálhatóak az egykori Szekuritáté-ügynökök. Ez jellemzi a román átmenet felemás módját. A román újságírók az utóbbi időben mélyállamról beszélnek, arról, hogy az országot tulajdonképpen nem az alkotmányos állami főhatalom, vagyis nem a parlament, illetve a kormány és a bíróság irányítja, hanem egy láthatatlan erő, amely gyökere az elmúlt rendszerbe nyúlik vissza. Ettől megszabadulni azt gondolom, hogy egy strukturális-szerkezeti kérdés. A központosítás fenntartása, ez a típusú centralizmus, amellyel Románia az elmúlt harminc évben, vagy az elmúlt 100 évben kínlódik, a mélyállamot betonozza be. Az egykori Szekuritáté önmagát sikeresen át tudta menteni piacgazdaság és a demokrácia körülményei közé is, ez nem kérdés.

Bukarest

Az Erdélyi Magyar Néppárttal együtt három jelentősebb magyar politikai alakulat van most Erdélyben. Többször felmerült, hogy az EMNP kész az együttműködésre a másik két magyar párttal, sőt, a Magyar Polgári Párttal akár a fúzió is lehetséges. Hogy áll a két, politikájában egymáshoz közelálló, az erősebb magyar érdekérvényesítést szorgalmazó párt viszonya? Sőt, hogy provokatívabb legyek, elbír-e egy már csak alig több mint egymilliós erdélyi magyarság akár csak két pártot is?

A polgáriak és a néppárt közötti fúziós tárgyalások jól haladnak. Egyik lényeges kérdés nyilván az, hogy a román jog szerint ez hogyan lehetséges. Egy biztos: erősebbek leszünk együtt, mint külön-külön. Azt remélem, hogy a politikától elfordult, kiábrándult magyar szavazókat is vissza lehet majd hozni a szavazók sorába. Éppen ezért

Az erdélyi nemzeti oldal és nemzeti politizálás lesz erősebb, ha ez megvalósul. Hogy kell-e a pluralizmus, vagy jobb az egypártrendszer? A demokrácia és a nyugat-európai valóság adja meg erre a választ. Nálunk sokkal kisebb országok vagy közösségek több párttal rendelkeznek. A finnországi Aland-szigetcsoporton élő svédek létszáma hozzávetőleg huszonhatezer és ennek ellenére hat pártjuk van. Ha lesz tehát két komoly erő Erdélyben az önmagában véve nem baj. Nem hiszem azt, hogy egy közel másfél milliós közösség egyetlen párttal képviselhető. Az RMDSZ pedig tudatosan lemondott arról, hogy az egész erdélyi magyarságot átfogóan képviselő ernyőszervezet legyen. Ezt mi tudomásul vettük. Tehát azokat az erdélyi magyarokat, akik elutasították a korrupciót, akik kiálltak az autonómia, a nemzeti ügy és az önálló erdélyi magyar külpolitika mellett, nos, ezeket a magyarokat is kell képviselnie valakinek.

Éppen ezért nem az a gond, ha több pártunk van. Az lehet a gond, ha ezek a pártok nem tudnak, vagy nem akarnak összefogni a közös kihívások leküzdésére. Hogy ne menjünk túl távolra, az európai parlamenti választások alkalmával, öt évvel ezelőtt is és most is ajánlottuk az RMDSZ-nek az összefogást, a közös listát, a koalíciót. Ezt visszautasították, az eredménye pedig az, hogy csonkult a magyar képviselet, mert míg 2007-ben, 2009-ben is három magyar képviselőt küldhettünk Erdélyből Brüsszelbe, addig 2014-ben és most, 2019-ben RMDSZ visszautasító magatartása miatt csak két erdélyi képviselőt sikerült bejuttatni az Európai Parlamentbe. Inkább az egyébként sok kérdésben erősen magyarellenes román szociáldemokratákkal egyeztek meg, minthogy az összefogást szorgalmazó más erdélyi magyar erőkkel. Ha nekünk érték a magyar szavazat, nekik is az kellene, hogy legyen.

Lehetséges-e, hogy egyes román körök tudatosan próbálják újra elővenni a magyar kártyát? 

Igen, a magyar kártyát rendszeresen előveszik. Ez a román politika mérhetetlen felelőtlensége. Világos, hogy az úzvölgyi provokáció a titkosszolgálat diverziója. Azt a célt szolgálta, hogy a Szociáldemokrata Pártnak, az RMDSZ addigi kormányzó partnerének nagyobb legyen a mobilizációs, mozgósító ereje az európai parlamenti választások alkalmával. A veszélyes etnikai konfliktus néhány nappal az EP- választások előtt tört ki, és

Románia ráadásul nem csak a magyarokkal van rosszban. A bolgárokkal sem felhőtlen a viszony, a szerbekkel is lehetne jobb. Az egyedüli jó szomszéd tulajdonképpen a Fekete-tenger... A magyar kártyát akkor veszik elő, amikor mozgósítani kell. Az etnikai törésvonal sajnos mindmáig egy működő mozgósítási tengely.

Az úzvölgyi provokáció napja

Október 25-én, Nagykároly elestének napján volt a 75. évfordulója Észak-Erdély jórészt szovjet erővel történt, de eredményében mégis román „visszavételének” – magyar szemszögből megszállásának. Román részről van-e bármilyen emlékezete annak, hogy ez milyen véres körülmények között történt ez, vagy továbbra is csak magyar bűnök léteznek Romániában? 

A román történetírásban mind a mai napig óriási fekete lyukak vannak. Ezek egy részét Lucian Boia bevilágította. Van a román történésztársadalomban egy igény arra, hogy tabuk nélkül írjanak és foglalkozzanak a román történelemmel. Azonban a kommunista időszakban kitermelt és domináns helyzetbe hozott történészi réteg mind a mai napig uralja a diskurzust. A történelmi valóság mindmáig nem szakmai, hanem politikai kérdés.

Azt remélem, hogy a román fejlődés folyamatában ez minél hamarább bekövetkezik. Minden nemzetnek szembe kell néznie azzal, hogy az első vagy a második világháborúban milyen kegyetlenségeket követtek el. Erdélyben 75 vagy éppen 79 éve történtek atrocitások mindkét részről. Nem az lenne a feladat, hogy ezeket túldimenzionáljuk, hanem pont az, hogy ezeket történelmi tárgyszerűséggel bemutassuk azzal a céllal, hogy soha ne történhessen meg, viszont megtörténhessen a kölcsönös bocsánatkérés és a megbékélés. Úgy, ahogyan ezt néhány évvel ezelőtt a magyar és a szerb államfő megtette. 

Ugyanezen a napon, ami egyben a román hadsereg napja is, újabb román megemlékezés volt az úzvölgyi hősi temetőben. Mi az ön véleménye erről, hogyan állíthattak fel ötven román kőkeresztet magyar katonák sírjára? Van-e ebben magyar felelősség? 

Amit a román hatalom, a dormánfalvi önkormányzat és a román kormány eltűr Úzvölgyében, az kegyeletsértés, az elhunyt katonák emlékezetének a megsértése. Románia két lábbal tiporja azokat a kétoldalú és nemzetközi egyezményeket, amelyek a katonasírok gondozására és tiszteletben tartására kötelezik. Egy olyan jogállamban, amelyik része az Európai Uniónak, amelyik az Európa Tanács intézményéhez is csatlakozott, és amely komolyan veszi a nemzetközi szerződéseket, ilyen eset megengedhetetlen lenne. Nem hiszem, hogy a magyar felelősség kérdése ebben az ügyben felmerül.

Ez egyértelműen azoknak az erőknek az akciója, akik azt szeretnék, hogy ha lenne egy nyitott konfliktus a román-magyar viszonyban. Ezek azok, akik nem akarják a román-magyar közeledést, nem akarják azt, hogy a két kormány olyan közös infrastrukturális projekteket indítson, amelyek Erdélyt felemelik. Ezek azok ez erők, amelyek a titkosszolgálatok és az ortodox egyház bizonyos részei körében a magyarokat mint első számú ellenséget a gyűlölet célpontjaiként jelölik meg. Egy dolgot nem szabad elfelejtenünk. Bármennyire is azt éreztetik velünk néhányan, hogy nem szeretnek bennünket, mi soha nem szabad, hogy hasonlóan válaszoljunk. 

Júniusban erőszakba torkollt a román megemlékezés, számos magyar ellentüntetőt bántalmazott az ötször akkora román tömeg. Szemtanúk szerint nem sokon múlt, hogy nem történt tragédia. Román részről felfogták-e, milyen veszélyesen elfajulhat-e a kérdés?

Az ellenőrzött konfliktus elmélete érvényesül. Azt akarják, hogy a román-magyar viszony feszültséggel terhelt legyen. Ne legyen közeledés, állandó legyen a viszály. Ez játék a tűzzel. Akik ezt teszik, Románia érdekei ellen cselekszenek.

Nagyvárad

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője nemrégiben azt nyilatkozta a Mandinernek, hogy egyre inkább otthon érzik magukat a kolozsvári magyarok. Ön nagyváradi, Nagyvárad pedig Kolozsvárhoz hasonlóan a magyar kultúra egyik fellegvára évszázadok óta. A város első ránézésre a reneszánszát éli, hiszen megújult a vár és a főtér, sok szecessziós palota visszanyerte régi fényét. Otthon tudják-e érezni magukat a nagyváradi magyarok a mindennapokban és a szimbolikus térben?

Az erdélyi magyar napok sorozata az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt műhelyeiben született meg tíz évvel ezelőtt. Rájöttünk arra, hogy Erdély nagyvárosaiban igény van a magyarok ünnepeire, a magyar napokra; és szívből örülünk annak, hogy nemcsak Kolozsváron, de Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen, Székelyföldön és Brassóban is elindult a magyar napok sorozata, ami egy szimbolikus térfoglalás. Szimbolikusan olyan tereket foglalunk vissza, amelyekről azt gondolhatták egyesek, hogy onnan minket már kiűztek.

újra otthont akarunk teremteni kultúránknak is, és azt üzeni a románoknak, hogy velük is párbeszédet akarunk folytatni, mert a köztérre kivitt magyar népdal egy üzenet is az illető város román többségének, hogy ez a népdal közös értékünk, amire közösen kell, illetve kellene vigyáznunk. Én azt gondolom, hogy ezeket a rendezvényeket folytatni kell. A magyar napok sikere önmagáért beszél. Segít otthon érezni magunkat. 

Nagyváradnál maradva: a hetvenes évekig még magyar többségű városban lehet, hogy a következő népszámláláson a magyarság aránya már a húsz százalékot sem fogja elérni. Milyen esélyei vannak a magyar megmaradásnak a Székelyföldön túl a mai Romániában?

A magyar demográfiai krízis súlyos Erdélyben. Három fő oka van a fogyásnak: a születések számának alacsony volta, az elvándorlás és a beolvadás. Azt gondolom, hogy a mai Romániában a magyar megmaradásnak van esélye, ugyanis Nagyváradon, de Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, tehát a Székelyföldön kívüli területeken is jelentős számú magyar él. Amit mindig szem előtt kell tartanunk, hogy csakis az intézmények és a közösségi összefogás adhatja meg azt az alapot, amely a megmaradást biztosíthatja a közösségnek.

ugyanis a szélén olvad a hó leggyorsabban tavasszal is. Azokon a peremvidékeken a legnagyobb a fogyás mértéke, ahol a magyarok aránya egy kritikus szint alá süllyed. Ilyen például Temesvár, ahol a kilencvenes évekhez képest megharmadolódott a magyarság létszáma. Éppen ezért az iskolákra, a templomokra, a magyar nyelven megélhető sportélményekre, és mindazokra az intézményekre, kell koncentrálni, amelyek a teljes értékű életet biztosítják számunkra. Ezeket az intézményeket kell fejlesztenünk. A távlati cél az autonómiaformák megvalósítása. Ez adhat általános keretet a közösségi intézmények rendszerének.

Székelyföld

Magyarországon egyes körökben dívik a „bezzegromániázás”. Milyen gazdasági helyzetben van Románia valójában? Erdély és a Partium tényleg kevesebbet kap vissza az adóbevételekből annál, mint ami járna?

A román gazdasági helyzet nem jó. Elég, ha megnézzük a nyugdíjakat, a kórházakat, a tanügy állapotát, a szociális ellátást, és még sorolhatnám. Nyilván jobb, mint harminc évvel ezelőtt, azonban az uniós statisztikák is azt mutatják, hogy Bulgáriával egyetemben Románia sereghajtó az életminőség, az egészségügyi ellátás és sok más mutató tekintetében.

A nemzeti össztermék mintegy felét adja Erdély. Bukarest igyekszik eldugni ezeket a számokat. Például a nagy jövedelmű cégek kötelező módon Bukarestben adóznak. Ha egy valódi szerves fejlődést akar az ország, akkor váltani kell. A korrupcióval átszőtt centralizmus túl sokáig már nem tartható. Éppen ezért azt gondolom, hogy nekünk, erdélyieknek azért kell kiállnunk, hogy az erdélyi románokkal közösen ne diszkrimináljon minket Bukarest az uniós kohéziós alapok felhasználását illetően; továbbá azért, hogy az Erdélyben megtermelt adó nagy része maradjon itt. Szomorúan kell megállapítanom, hogy néhány véleményvezéren kívül az európai regionalizmusnak, a valódi erdélyiségnek politikai hangja, ereje a román oldalon Erdélyben egyelőre nincs. Mi jó néhány évvel ezelőtt tudatosan meghirdettük a transzilván gondolatot, az erdélyi románok, németek és magyarok összefogását. Mindezidáig érdemleges válasz román részről erre nem érkezett. A romániai pártok mind a mai napig Bukarest-központúak és egy centrális, központosított Romániában gondolkoznak. 

Az erdélyi románság látja azt, hogy voltaképpen ők sem azt az egyenlőséget kapták, amit Bukarest 1918-ban ígért, és hogy a főváros inkább visszahúzza gazdaságilag a térséget?

Látják, főleg az elemzők, azonban a politikai programalkotás szintjén ez a belátás nem vált tetté. Mind az elemzők, mind a véleményvezérek tanulmányokat, elemzéseket, újságcikkeket írtak arról, hogy mennyire sikertelen volt az az 1918-as bukaresti ígéret, amely integrációt és egyenjogúságot ígért az erdélyi románoknak. Nem csak a moldvai románok viszolyognak a Bukaresthez való csatlakozástól – egy 10-15%-os kisebbséget leszámítva –, de

Gyakran nekünk, erdélyi magyaroknak is panaszkodnak azért, mert úgy érzik, hogy Bukarest egy leigázott provinciaként kezeli Erdélyt, és nem Románia legfejlettebb régiójaként. Ezért lehet az, hogy szégyenszemre mind a mai napig nincs meg az észak-erdélyi autópálya, ezért lehet az, hogy Bukarest mindenhatósága mind a mai napig meghatározza a román politikai közbeszédet és közgondolkodást. Én bízom abban, hogy ez változni fog, és Románia átalakulhat az európai regionalizmus szelleme és gyakorlata alapján egy olyan országgá, ahol Erdélyt nem visszahúzza Bukarest, hanem Erdély húzza előre az egész országot, és ha kell Bukarestet is.