„Nem kár értük, egyébként is zsidók” – Történészek vitatkoztak a munkaszolgálatról

A Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének legutóbbi pódiumbeszélgetése a munkaszolgálat történetét járta körül. Az eseménynek a La Vida Duna rendezvényház adott otthont. Kovács Tamás történész, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely igazgatója moderált, beszélgetőtársai Botos János egyetemi docens, történész és Csapody Tamás egyetemi docens, történész-szociológus voltak.

Kovács nyitó kérdésére, miszerint konkrétan kik ellen is irányult az 1939. évi 2. törvénycikk, Botos János azt felelte, hogy a törvény eredetileg nem a zsidósággal szemben született, hanem az általános háborús készültségre vonatkozott, és egyik egyéb paragrafusa vonatkozott a munkaszolgálatra. Magyarországon nem volt teljesen előzmény nélküli a munkaszolgálat, mutatott rá a történész, korábban már volt példa az egyetemi munkaszolgálatra. A munkaszolgálat általánosságban azokra a személyekre irányult, akiket katonai szolgálatra alkalmatlannak találtak, de kisegítő katonai szolgálatot teljesíthettek.

hiszen azokat a személyeket, akiket politikailag veszélyesnek vagy gyanúsnak találtak, szintúgy behívták, ezen kívül pedig nemzetiségieket is érintett a törvény, továbbá vallási okokból is hívtak be olyan embereket munkaszolgálatra, akik hitükből fakadóan nem akartak fegyvert fogni, például jehovistákat.

Botos ugyanakkor kiemelte, hogy a törvény legtragikusabb vonulatai a zsidó munkaszolgálatot érintették, hanem a keleti fronton konkrétan már a hadműveleti területekre vezényelt zsidó munkaszolgálatosokat. A munkaszolgálat az 1895-1924 között születettekre vonatkozott, ami az 1941-es népszámlálás alapján körülbelül 150 ezer férfit jelentett.

Csapody Tamás hozzátette, hogy véleménye szerint a munkaszolgálat arról szólt, hogy aki az adott állam politikai nézeteibe nem illett be, azt is bevonja a hadkötelezettség tárgykörébe, miközben fegyveres szolgálatra nem osztja be őket. A történész szerint ennek volt katonai, honvédelmi megközelítése is, nevezetesen, hogy mindenkit az általános hadkötelezettség keretébe illesszen, még akkor is, ha beteg, vagy nem akar részt venni.

Hozzáfűzte, hogy a második világháború kitörésekor három különböző szintet különböztettek meg: a közérdekű, a különleges és a minden szempontból alkalmatlanok bevonására vonatkozó intézkedéseket. A munkaszolgálat állítása szerint azt az általános igényt jelenítette meg, hogy

Fontos eltérések voltak Csapody szerint, hogy valakit rendfozokat nélkül, fegyvertelenül, illetmény nélkül, karszalaggal hívtak-e be, ugyanis a háborúban a fegyver és egyenruha viselése nem csak kötelesség, de jogosultság is. Akitől ezt megvonják, azok alávetett, negatív közegben töltött le az először három hónapban maximalizált, majd aztán az időtlenségig meghosszabbítható  szolgálatot. 

Kovács kérdésére, miszerint mennyire is volt életveszélyes a munkaszolgálat a keleti front megnyílása előtt, Botos azt felelte, hogy a kezdeti időszakban a munkaszolgálat feladata a hadsereg számára fontos létesítmények kiépítése volt. A történész hozzátette, hogy nemcsak az egyenruha későbbi megvonása, de a kikeresztelkedett zsidók fehér karszalagja, illetve a zsidók sárga karszalagja is a megbélyegzés jele volt.

A történész szerint a bánásmód már ekkor is attól függött, hogy éppen milyen katonai parancsnokhoz kerültek a munkaszolgálatosok. A rendeletek, jogszabályok önmagukban nem tették lehetővé, hogy kegyetlen bánásmód érvényesüljön, de azoknak az értelmezése már a közvetlen elöljáróktól függött.

A moderátori kérdésre, hogy miért is azonosították a közbeszédben a munkaszolgálatot a zsidósággal, Botos reagált: mint mondta, az első és második zsidótörvények végrehajtását követően egyre több zsidó lett munkanélküli, be kellett zárnia az üzleteit, műhelyét, állástalan lett. Ilyen értelemben eleve adott volt, hogy a szabad munkaerőt jelentő férfiak munkaszolgálatra menjenek. Ezek mellett egy másik lényeges mozzanat a rendszer antiszemita megfontolása volt: a két háború közötti rendszer fontos tényezője volt az antiszemitizmus,

Következésképp nem is foglalkoztak nagyon azzal, ha a zsidókkal az átlagosnál rosszabb volt a bánásmód, vagy nem levelezhettek, esetleg nem kaptak csomagot. Sokszor például eltűntek azok, akikkel megbeszélték a csomagok és üzenetek átadását a munkaszolgálatosok.

Csapody szerint az egyenruhahasználat megvonása súlyos visszalépés volt a munkaszolgálatosok esetében. Ez is azt jelezte, hogy a munkaszolgálatosok nem értékesek, hiszen a háborúban mindig vannak értékesebb csapatok. Aki nem értékes, az ellátásában, hadrafoghatóságában nem azonos szinten áll másokkal. Ha megsebesül, meghal, akkor „nem kár érte" a katonai gondolkodásban, hiszen

Kovács feltette a kérdést, hogy milyen is volt a fronton való élet a munkaszolgálatosoknak. Botos itt arról beszélt, hogy a keleti frontra vezénylés előtt rendkívül nagy illúziók éltek a muszosokban a Szovjetunióval kapcsolatban. Ez abból is látható, hogy amikor Erdélybe, Kárpátaljára vezényelték a muszosokat 1939 szeptemberétől 1941 júniusáig, akkor a közös magyar-szovjet határon gyakran próbáltak átszökni. A Szovjetunióról azt hitték, hogy az „a szabadság földje", ám ezzel bedőltek a propagandakiadványoknak. A történész szerint a jelenlegi kutatások alapján 81 embert ítélték muszosként gulágra a Szovjetunióban, de az adatok bizonytalanok, mert nem mindig írták be, hogy muszos volt-e egy rab. Az azonban biztos, hogy ők zsidók voltak, mert a szovjet hatóságok a zsidókat külön nemzetiségként feltüntették. A Szovjetunióban továbbá volt egy antiszemita alaphangulat is, nem tekintették szívesen látott menekülteknek a zsidókat.

Botos azt is kifejtette, hogy a honvédség veszteségi kartonjai szerint több ezren kerültek szovjet hadifogságba, de

mert erről nem vezettek feljegyzéseket. A történész azt is hozzátette, hogy a neves vívóbajnok, Petschauer Attila is szovjet fogságban halt meg, egyértelműen szerepel a listán, hogy hol és mikor esett fogságba, a halálra kínzás csak „egy történet".

Csapody szerint a kegyetlenkedések ezek mellett nagyon is valósak voltak, azért kegyetlenkedtek a muszosokkal, mert sokan voltak, mindenre felhasználhatók voltak, például aknaszedésre is. Ha katonákként számoltak volna velük, akkor a jogi státuszuk is más lett volna, de így mindenből „a legalját kapták". Példaként idézte, hogy a visszavonulásnál ők maradtak le a lovakról, teherautókról, és rosszabb élelmet is kaptak.

***

Konferenciakép: Magyar Zsidó Történeti Intézet.

 A tudósító az MFE Magyar Zsidó Történeti Intézetének kutatója.