Čaputovának nincs gondja a kettős állampolgársággal

2019. július 17. 21:32

Gombaszögre látogatott a szlovák államfő, ahol beszélt a szlovák-magyar viszonyról, a magyar történelmi múltat átlépő szlovák alkotmányról és a kettős állampolgárságról is.

2019. július 17. 21:32

A Felvidék Ma beszámolója szerint nagy érdeklődés fogadta Zuzana Čaputová gombaszögi látogatását. A legjelentősebb szlovákiai magyar ifjúsági találkozó egyik legnagyobb attrakciója volt a frissen megválasztott államfő szereplése.

 Čaputová számos témát érintett, többek között elárult, hogy legutóbb a Most-Hídra szavazott, illetve kifejtette, hogy nem ellenzi a kettős állampolgárságot, amely miatt több szlovákiai magyart is meghurcoltak az utóbbi években.

Szóba került a magyar történelmi múltat negligáló szlovák alkotmány is,a hogy a Felvidék Ma tudósít: „Beszéltek a Szlovák Köztársaság Alkotmányának szövegéről is, mely így kezdődik: »Mi, a szlovák nemzet, emlékezvén őseink politikai és kulturális hagyatékára, valamint a nemzeti létért és saját államiságért folytatott…« Ebben nem lát problémát, hiszen, mint mondta, az 5. sorban így folytatódik: „együtt a Szlovák Köztársaság területén élő nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok tagjaival”, tehát szerinte mivel meg vannak benne jelölve a kisebbségek is, így az nem szorul változtatásra.”

Beszélgetőpartnere Mózes Szabolcs volt, akit mi is kifaggattunk a szlovák közállapotokról.

Fénykép: Felvidék Ma (Hideghéthy Andrea)

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. július 19. 05:16
Oké Csaplutova Zsuzsika! Csak az igéret szép szó, ha betartják úgy jó!
toef36
2019. július 18. 18:27
Örülök Caputova Zsuzsanna megnyilvánulásának, végre egy okos szlovák asszony, aki a feszültségek oldására és nem keltésére törekszik. Csak így tovább, ideje, hogy - Németh László szavaival szóljak - a "tejtestvérek" békében éljenek egymás mellett...
villogókékfog
2019. július 18. 14:06
Nagyon tartok attól, hogy a hölgy csak kampányol. Porosenko ezt csinálta 5 éve, szívélyesen találkozott Brenzovics Lászlóval, aki pártja listáján jutott be a parlamentbe és ez lett a vége... Szlovákia ősszel tart parlamenti választásokat. Legyenek figyelmesek a felvidéki magyarok!
Gregorius
2019. július 18. 11:41
Szimpatikus nő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!