Dobrev Klára: Orbán összevissza beszél

2019. június 14. 15:31

A DK-s politikus szerint Orbán Viktor Bölcsek Tanácsának írt levele egy könyörgés, amiben összevissza hazudozva próbálja magát visszakönyörögni magát a Néppárt frakciójába – jelentette ki Dobrev Klára a DK pénteki sajtótájékoztatóján.

2019. június 14. 15:31

A politikus szerint azoknak, akikre Orbán számított, marginális szerepük van az európai politikában. A Népszava csütörtöki cikkében megjelentekre reagálva pedig hangsúlyozta, hogy „mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy semmiféleképpen ne vezethesse fideszes az EP külügyi bizottságát”.

Később kitérve az előválasztásra úgy fogalmazott: „Biztos vagyok benne, hogy Kálmán Olga fogja nyerni az előválasztást.”

Fidesz: Megrendelésre támadja a Fideszt

Közleményben reagált Dobrev Klárának a nagyobbik kormánypárt, az MTI-hez eljutatott írásukban úgy fogalmaztak: „Gyurcsányné még be se ült az új Európai Parlamentbe, de máris a bevándorláspártiak legfőbb hazai szócsöve lett. A bevándorláspárti európai baloldal megrendelésére támadja a Fideszt, amiért a magyar emberek akaratának megfelelően kiállunk a bevándorlás megállításáért, a keresztény kultúra és a nemzetek Európája védelméért.”

Majd úgy folytatták: „Gyurcsányné a legvadabb bevándorláspártiakkal fog egy frakcióban ülni az EP-ben, olyan pártokkal és politikusokkal működik együtt, akik migránsokkal akarják betelepíteni Európát és Magyarországot. Azért fúrják a Fideszt, mert ők akarják megszerezni a brüsszeli pozíciókat, hogy végre tudják hajtani a Soros-tervet.”

(MTI)

Összesen 285 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. június 17. 09:49
Gyucsányné elhúzol te a bulgárzsidó faterod bűzös seggibe.
amarna
2019. június 17. 06:45
MOCSKOS ALJAS HAZAÁRULÓ SÖPREDÉK vagy gyurcsányné.....LE VAGY SZ@VA --- A MAGYAR EMBEREK SZEMÉBEN EGY SENKI VAGY !!!!!!!!!!!
toef36
2019. június 16. 18:03
Dobrev Klárika viszont vissza-összebeszél
setti54
2019. június 16. 11:00
Az anyád beszél össze-vissza. Orbán Viktor igazi magyar ember és nem olyan, mint Ferkó, aki egy alattomosan csaló, hazug, hazaáruló szemkilövető. Te, meg egy undormány vagy és társa ennek a féregnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!