A jófiú vagy a fenegyerek? Hunt vagy Johnson lesz az új brit miniszterelnök

Végéhez közeledik a nagy brit miniszterelnök-választási társasjáték: csütörtök délelőttre az eredeti nyolc jelöltből már csak négyen maradtak, közülük elsőként a belügyminiszter Sajid Javid, délutánra pedig az – átmenetileg a második helyig is eljutó környezetvédelmi miniszter Michael Gove – esett ki.

A győzelemre toronymagasan esélyes a volt külügyminiszter Boris Johnson, aki ráadásul több mint kétszer annyi támogatót tudhat maga mögött, mint az utána következő, jelenlegi külügyminiszter Jeremy Hunt. 

Az utolsó három

Természetesen a jelöltek alkalmasságát és népszerűségét is a brit bel- és külpolitika jelenleg legfontosabb kérdése határozza meg: a Brexit. A jelenlegi állás szerint – ami az előzmények ismeretében még simán változhat – az Egyesült Királyság október 31-én hagyja el az Európai Uniót. Az utolsó két jelöltet látva úgy tűnik,

Az utolsó hármasba került Michael Gove ugyanis – bár a kilépéstől eltérő forgatókönyvet, azaz egy újabb referendumot, illetve a folyamat leállítását kizárta – hajlott volna egy további, szigorúan rövid halasztásra is, ha ez a hosszabbítás biztossá tette volna a rendezett feltételekkel történő szétválást. A megállapodás brit ratifikálását akadályozó backstop-javaslatról ismét tárgyalt volna Brüsszellel, annak érdekében, hogy az ír határon ne kelljen ismét ellenőrzést bevezetni, ami súlyos veszteségeket jelentene mind az uniós, mind a brit gazdaságnak.

Az Európai Unió azonban korábban szilárdan leszögezte: a Theresa May nevével fémjelzett kilépési megállapodás az ő részükről el van fogadva, így nem nyitnak teret újabb tárgyalásoknak, márpedig a megállapodásban benne van (ezáltal nem vitaképes) a backstop, azaz ír „kemény határt” megakadályozó – brit részről ellenzett – védelmi mechanizmus.

Emlékeztetőül: a „backstop” nagy vonalakban azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság és az EU közti egyetlen szárazföldi határvonalat jelentő ír-északír határon megmaradna a vámunió addig, amíg megfelelő kereskedelmi szerződésekkel nem rendeznék a két entitás közti kereskedelmet. A britek kifogása ezzel szemben az, hogy így továbbra is az EU-hoz lennének kötve, ami ugye ellentétes a Brexit szellemiségével, azaz a teljes függetlenséggel.

Michael Gove tehát megpróbált a rendezetlen Brexitet ellenzők felé lépni, valójában azonban

Jeremy Hunt, a jófiú...

Brexit

A célegyenesre ráfordult kettős második helyezettje a jelenlegi külügyminiszter Jeremy Hunt, aki annak ellenére, hogy 2016-ban, a referendum idején még a maradás mellett állt, azóta átállt a másik oldalra, és most akár rendezetlenül is kilépne az EU-ból.

Szerinte még van esély arra, hogy a megállapodás egyes vitatott pontjait (és itt főként a backstop-kérdést kell érteni) még az október 31-i határidő előtt, változtatásokkal, de elfogadtassák a londoni parlamentben, ráadásul optimista módon bízik abban is, hogy – elmondása szerint – több uniós politikus is belátta, hogy a backstopot a jelenlegi formában nem fogadja el a brit képviselőház. Hunt gondolatmenete szerint így talán ők is ráállnak az újratárgyalásra, erre azonban valójában kicsi az esély.

Hunt érveire szintén az a válasz, hogy Brüsszel – az ő szempontjukból nézve – sajnos a backstoppal együtt fogadta el a megállapodást, az unió szemszögéből pedig – amint a mondás tartja – „pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs”, ezt pedig még a június 20-i EU-csúcson is megerősítették. 

A miniszterelnökségre jelenleg legesélyesebb Boris Johnson is csak a kilépésben gondolkodik, ő azonban egyenesen kivetetné a backstopot a megállapodásból.

 az ő értelmezésében az Egyesült Királyság mindenképpen kilép október 31-én, akár rendezetlenül is. Azt azonban még ő is elismeri, hogy a no-deal esetén mindenképpen veszteségekkel kell majd számolni. Johnson nagyvonalúan nem ment bele részletekbe, de a backstopot „más eszközökkel” váltaná ki, ráadásul visszatartaná azt a 39 milliárd fontos „fájdalomdíjat” is, amit London Brüsszelnek fizetne, és ami szintén a megállapodás része.

Nem akarjuk ismételni magunkat, de erre is kész válasza van az EU-nak: ahhoz tartják magukat, ami a megállapodásban van, főleg, ha pénzről is szó van. Johnson addig nem fizetne Brüsszelnek, amíg nem jutnak brit szemmel is kedvező megállapodáshoz, az unió ezzel szemben feltételek nélkül ragaszkodik a megbeszélt összeghez. Ellenkező esetben fennáll a rizikója annak is, hogy bíróság elé viszik a megállapodás kérdését, ráadásul feleslegesen válna feszültté a viszony az Egyesült Királyság és az Európai Unió között. 

...és Boris Johnson, a jófiúság tökéletes ellentéte

Politika a Brexiten túl 

David Lidington korábbi EU-ügyi, majd igazságügyi miniszter, May helyettese az ötödik szavazási kör után óva intette a végső két jelöltet (bárkik is legyenek) attól, hogy beleragadjanak a Brexit-tematikus kampányba, hiszen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy

A kormánypárt történelmi vereséget szenvedett el az EP-választásokon, alig 8,8 százalékot értek el, ami azt jelenti, hogy a leendő miniszterelnöknek legfőképpen a pártot kell újrapozicionálni.

Lidington azt mondta: „a tory párt létfontosságú politikai kihívásokkal küzd, és az Egyesült Királyság unióját most nagyobb feszültség fenyegeti, mint amilyet életem során valaha is tapasztaltam. Alapvető alkotmányos gondok vannak, néhány, a párt számára különös jelentőségű politikai kihívás, és azt gondolom, hogy fontos lenne, ha a jelöltek kimutatnák, milyen fontosnak is érzik ezek megoldását”. 

A politikus arra is felhívta a figyelmet: a brit egység is veszélybe került azzal, hogy míg a 2016-os Brexit-referendumon Anglia és Wales többsége a kilépésre szavazott, Skócia és Észak-Írország a bent maradásra voksolt, ez pedig nemzetiségi alapon is törést okozhat a társadalomban. Lidington szerint újra meg kell mutatni az embereknek, hogyan lehet egyszerre büszke britnek és büszke skótnak is lenni, és az egység az, amit a következő kormánynak ki kell hangsúlyoznia, különösen az unióból való távozás után. 

A választási matematika most természetesen azzal foglalkozik, hogy a kiesett jelöltek támogatói kik mögé állnak majd be. Azt már a délutáni szavazáson látni lehetett, hogy Javid szavazóinak többsége Johnsonra voksolt, de kérdés, hogy Gove támogatói Hunt vagy Johnson politikáját érzik inkább magukénak. Ha csak a Brexit-kérdésből indulunk ki,

– így talán nem nehéz azt sem megelőlegezni, hogy Hunt élvezi majd a Gove-pártiak támogatását. 

Adózás

De ha már David Lidington azt ajánlotta, figyeljenek a Brexiten kívül más témákra is a miniszterelnök-jelöltek, vegyünk sorra néhányat mi is. 
A belpolitikát országtól függetlenül érintő adókérdésben Johnsonnak konkrét elképzelései vannak, a gazdagabb réteget sújtó 40%-os adók alsó határát az évi 50 ezer fontos bevételről évi 80 ezerre emelné – ezzel ugyan évi 10 milliárd fontos bevételtől esne el az állam, viszont 3 millió szavazót hozhatna a konzervatívoknak. Bár sokan azzal vádolják Johnsont, hogy ez csak üres ígéret, kampánystábja szerint egy szélesebb körű adóreform-csomag része. 

Jeremy Huntnak ezzel szemben nincsenek ilyen tervei, az adózást illetően csak a jelenleg 19%-os adó 12.5%-ra csökkentését említette, ami nyilván vonzó a vállalkozásoknak, de azt is tudni kell, hogy már a 19% is az uniós átlag alatt van. 

Klíma

Az EP-választásokon is megmutatkozott, hogy jelenleg az egyik legfontosabb politikai-közéleti téma a klímaváltozás és a környezetvédelem. Bár korábban Boris Johnson többször hangsúlyozta zöld elveit, a mostani kampányban ez kevésbé került elő. Johnson és Hunt is ugyanúgy támogatja a brit kormány azon vállalását, hogy 2050-re nullára csökkentenék a károsanyag-kibocsátást, erre azonban konkrét terve egyiküknek sincs. Hunt talán annyival tett hozzá többet, hogy a környezetbarát kezdeményezésekre vonatkozó kedvező adóelbírálást említett.  

Külpolitika

Lévén Johnson egykori, Hunt pedig jelenlegi külügyminiszter, talán ez az a témakör, amiben a legvilágosabb a két politikus közti különbség.

számtalan történet kering közszájon szerencsétlen és figyelmetlen kijelentéseiről, amelyek nem ritkán diplomáciai bonyodalmakat is okoztak. Egyes vélemények szerint May azért nevezte ki külügyminiszternek, hogy ne legyen ideje a belső ellenzéket építeni; azzal pedig, hogy az európai ügyeket és a kereskedelmet kivette a külügyi tárca irányítása alól, a Brexittel kapcsolatos legfontosabb felelős döntéseket is inkább másokra bízta, Boris Johnsont pedig súlytalanná tette. 

Jeremy Hunt éppen Johnsontól vette át az addigra sokak által kaotikusnak jellemzett külügyi posztot, kritikusai pedig csak egy, még az első tárgyalásai egyikén elkövetett bakit írhattak fel számlájára. A kínai delegációval való tárgyalását emlékezetes módon azzal próbálta oldani, hogy megemlítette, az ő felesége is kínai – véletlenül azonban „japánt” mondott, ami ebben az esetben (és az ázsiai kultúrkörben) meglehetősen szerencsétlen tévesztés volt. Ettől eltekintve azonban jelenlegi munkakörét számítják legnagyobb erősségének. 

Személyiség

Boris Johnson amúgy is megosztó jelenség: az élére vasalt brit politikusok között a visszafogottság legkisebb jelét sem mutató, torzonborz, szabadszájú politikusról sokan mondták, hogy éppen ezzel a rendhagyósággal rázhatja fel a brit belpolitikát. Kritikusai azonban szép számmal akadnak, volt főnöke, a Daily Telegraph napilap egykori szerkesztője, Sir Max Hastings azt mondta: „Nem hiszem, hogy (Johnson) alkalmas lenne bárki mással is törődni – saját magán kívül”. A róla alkotott rosszfiú-képre még ráerősít viharos magánélete is, ami gyakran adott témát a legendás brit bulváréhségnek.

Johnson népszerű, de már messze nem annyira, mint 2008 és 2016 között, londoni polgármestersége idején, amikor egyébként egy sikeres olimpia-rendezés (2012), a bűnözési mutatók látványos csökkenése, a lakásépítési projektje és a londoni tömegközlekedés javítására tett kísérletei (közösségi kerékpár-program) emelték pozitív tartományba. Ugyanezt a támogatottságot azonban most nem biztos, hogy országos szinten is el lehet tőle várni, egyrészt, mert

másrészt pedig azért, mert bár akkor sikerült elérnie a nép által választott legmagasabb tisztséget, ez inkább csak Londonra korlátozódott. 

Jeremy Hunt ezzel szemben inkább a hagyományos „brit politikus”-képet erősíti, tapasztalt a miniszteri tárcák vezetésében, de összességében nézve – különösen Johnson mellett – kifejezetten szürkének, ám jó értelemben vett technokratának hat. Vitatottan, de gyenge pontja a rekordhosszú ideig, hat éven át viselt egészségügyi minisztersége, ami alatt számtalan kritika érte a brit egészségügyi rendszer hiányosságai és a kormány elégtelen válaszai miatt. 

Népszerűség kontra tapasztalat

Egy, a toryk között végzett friss közvélemény-kutatás szerint Boris Johnson több mint 64%-os támogatottsággal bír a Konzervatív Párton belül, míg Jeremy Hunt alig lépte túl a 11%-ot. Utóbbinak azonban nyilvánvalóan jobbak az eredményei, mind kormányzati tapasztalat, mind sikeresség kérdésében, hiszen 14 éve megszakítás nélkül tagja a konzervatív vezetésnek, függetlenül attól, hogy ellenzékben, árnyékminiszterként vagy „rendes” tárcavezetőként.

Az, hogy a Konzervatív Párt tagsága a következő pártvezető és egyben miniszterelnök kiválasztása során az eszére vagy a szívére hallgat-e, a következő egy hónapban dől el.