Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A Hortobágyi Deportálások Emlékhelyének létrehozásáról döntött a kormány. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
E szerint a kormány egyetért azzal, hogy a kommunista diktatúra áldozatai ellen elkövetett törvénytelenségek kiemelt helyszínén, a hortobágyi zárt táborok egykori területén a méltó megemlékezés, a közös nemzeti emlékezetpolitika formálása és a jövő nemzedék oktatása-nevelése céljával látogatóközpont, továbbá egy interaktív és a modern technológiát felhasználó kiállítás létesüljön 2022 végéig.
A beruházásra az idei költségvetésben több mint 495 millió forintot kell biztosítani.

A beruházás előkészítése kormányzati felelősének a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztost jelölték ki.
(MTI)