És hová állnak ma a belgák? – Így választ Belgium

A május 26-i EP-választáshoz közeledve a Mandiner körképsorozatban mutatja be az uniós országok EP-választási kampányait, a helyi politika erőviszonyait és játszmáit. Eddigi cikkeinket itt olvashatják:

Németország: Weber ist Ihnen unbekannt?

Nagy-Britannia: Hülye Választások Minisztériuma

Ausztria: Az orbánozástól az Orbán-magasztalásig

Franciaország: Macronék vagy Le Penék győznek?

Spanyolország: Balosok, birodalmiak és lázadók

Írország: EU-s bástya a legmesszibb Nyugaton

Olaszország: Salvini, Öt Csillag, helycserés támadás

Szlovákia: Felvidéki vegyesfelvágott, kieső magyarok?

Hollandia: A jobbliberálist vagy az új jobboldalit?

Görögország: Ciprász lenne Dél Orbánja?

Románia: Mulatós szocik, kiesés szélén táncoló magyarok

Csehország: Babiš, kalóz, konzi, komcsi

Horvátország: A sakktáblán nem lesz gyalogáttörés

Svédország: Egy női Thor segít a Svéd Demokratáknak?

Most Belgium kerül sorra cikksorozatunkban!

***

Ország, közösségek, régiók

Vasárnap az össz-európai parlamenti választás mellett egy időben nemzeti választásokat is tart az EU dunántúlnyi méretű, de 11 milliós lakosú szíve, Belgium. Az, hogy Belgium egy napon tartja helyi szavazásait az európai parlamenti választásokkal, nem véletlen. Először az előző választások idején, 2014-ben történt ugyanez az egybeesés, és akkor a kormány úgy döntött, rendszeresíti a gyakorlatot. A parlamenti és kormányzati mandátumokat éppen ezért

A belföldi erőviszonyok alakulását minden bizonnyal egy időre háttérbe szorítja az Európai Parlament összetételének vizsgálata. 

Belgium 21 képviselőt küldhet a 751-tagú EP-be, a Politico előrejelzése szerint a legtöbben (4) az N-VA konzervatívjai közül kerülnek ki, majd 6 olyan párt következik, amelyből 2-2 politikus kap uniós mandátumot (a flamand és a vallon zöldek, a flamand kereszténydemokraták és a szélsőjobboldal, valamint a vallon liberálisok és szocialisták).

További öt párt, a flamand liberálisok és a szociáldemokraták, a vallon munkáspárt és a kereszténydemokraták, valamint a német keresztényszocialista párt kaphat majd mellettük 1-1 széket a következő 5 évre.

A részvételi arány rendszerint 90% körüli, köszönhetően annak, hogy

Ha valaki 4 egymást követő szavazáson nem vesz részt, akár 10 évre is elveszítheti szavazati jogát. 

Mint ismeretes, Belgium két, jól elkülönülő tartomány, két, egymástól élesen elhatárolódó nemzetiség egymás mellett élésén alapul. Klasszikus értelemben vett belga nemzetiségről gyakorlatilag nem beszélhetünk, a holland nyelvet beszélő, északi flamandokra és a déli országrészt lakó, frankofón  vallonokra oszlik a társadalom.

A különbség a gazdaságban is szembetűnő, a legnagyobb bevételt termelő Brüsszelt külön egységként kell kezelni, a tartományok tekintetében azonban az egy főre jutó GDP jóval magasabb, a munkanélküliség pedig csaknem feleakkora Flandriában, mint az iparvidékek hanyatlásával visszaeső Vallóniában.

és, bár az utóbbi évtizedben színes, és széles ideológiai spektrumon mozgó koalíciók jöttek létre az ország egészének irányítására, valójában a belga politika egyre inkább kétpólusúvá vált. 

A belga parlament

Mozgalmas közelmúlt

Belgium belpolitikája amúgy sem mondható éppen unalmasnak. A jelenlegit megelőző, a szocialista Elio di Rupo vezette kormány például a 2010-es választások után 541 nappal (azaz másfél évvel) tudta csak megkezdeni a munkát, ennyi időbe telt, mire a pártok összehoztak egy működőképes kormánykoalíciót.

A döcögős kezdet nem is hozott sikert, 2014-ben már egy, több szempontból is  újdonságnak ható pártszövetség vette át az ország irányítását: a konzervatívok először kerültek kormánypozícióba, kivételesen mindössze egyetlen liberális párt (MR) kapott helyet a kabinetben, ahonnan 25 év után először kiszorultak a vallon szocialisták (PS).

Az európai országok belpolitikáját alapjaiban befolyásoló migráció azonban borította ezt a szépen induló politikai felállást is, és a jobbközép-liberális kabinet

A konzervatívok ugyanis nem támogatták a dokumentumot, tiltakozásképpen kiléptek a kormánykoalícióból, a kisebbségivé alakult kabinet éléről pedig lemondott Charles Michel miniszterelnök. Mivel azonban 2019 májusában a tervek szerint egyébként is választásokat tartottak volna, a kormány vállalta, hogy a fennmaradó fél évben ügyvezetőként irányítja az országot. 

Kis Belga Politikai Határozó

Ahhoz, hogy megértsük, mi is történik vasárnap, először azt kell megnézni, milyen politikai erők mozgatják Belgiumot. A pártok megoszlásában is fontos tényező a nemzetiség.

emellett pedig vannak olyan ideológiai csoportok is (a liberálisok és a zöldek), amiből mindkét etnikumnak megfelelően, két változat van.  

Flandria legnagyobb pártjai az N-VA (Nieuw-Vlaamse Alliantie - konzervatívok), a CD-V (Christen-Democratisch en Vlaams - kereszténydemokraták), az OpenVld (Open Vlaamse Liberalen en Democraten - liberálisok), a Groen (zöldek), illetve a széleken a VB (Vlaams Belang - szélsőjobb) és az sp.a (szocialisták).

Vallóniában pedig ennek megfelelően jelenleg a legnépszerűbbek: a PS (Parti Socialiste - szocialisták), a jelenleg is kormánykoalíciós tag MR (Mouvement Reformateur - liberális), a zöldek francia megfelelője, az Ecolo, a kissé háttérbe szorult cdH (Centre Democrate Humaniste – keresztényszocialisták) és a pártpreferenciák sereghajtója, a DéFI (Democrate, Federaliste, Independent - szociáldemokraták). Az egyetlen, „összbelga” pártnak nevezhető politikai alakulat a Munkáspárt. 

A szövetségi parlamenti választáson a belga parlament alsóházának 150 tagjáról döntenek, 11 szavazókörzetben, ezeket a 10 (5 vallon és 5 flamand) tartomány, valamint a főváros régiója adja. A képviselői mandátumok számát ugyanazzal a listás módszerrel számolják, mint a magyar vagy az európai parlamenti választások esetén, a többséget pedig 50%+1 mandátum, azaz 76 képviselői hely jelenti. A mandátumok regionális eloszlása azonban nem egyenlő: a 87, Flandriából érkező képviselő mellett mindössze 48 vallon foglal helyet a törvényhozásban, míg a vegyes nemzetiségű Brüsszel 15 politikust küld a parlamentbe – utóbbiak választhatnak, hogy melyik nyelvi csoportba üljenek be, jelenleg mindenki a vallon (francia) frakciót erősíti. 

A belga tartományok és címereik

Mindenki mindenkivel – vagy mégse? 

Ahány párt, annyiféle várakozással néz a vasárnapi választások elé. A kormányt otthagyó konzervatívok (emlékezzünk, flamandok) szeretnének ismét vezető pozícióba kerülni, ugyanúgy, mint a koalícióból legutóbb kiszorult szocialisták (akik vallonok). Flandriában erős a flamand nemzeti és a zöld pártok együttműködése, ám ugyanez az együttműködés a vallon pártváltozatoknál már nem működik olyan szorosan.

Mint fentebb is olvasható, Flandria a jobboldalnak (N-VA, CD+V) kedvez, Vallóniában a szocialisták (PS) és a liberálisok (MR) fellegvára – a különálló Brüsszel pedig egy kicsit mindkettőtől eltér: itt nagyon is jól látszik, hogy az EU fővárosáról beszélünk: mivel az uniós trendeknek megfelelően az országos kampány egyik legfontosabb eleme a környezetvédelem, a fővárosban a vallon zöldpárt, az Ecolo a legtámogatottabb. Utána azonban közvetlenül, Vallóniához hasonlóan a szocialisták és a liberálisok következnek. 

A zöldeknek egyébként általánosan szép jövőt jósolnak az elemzők,

mind flamand, mind vallon vonatkozásban. Bár kormányzó többségre nem számíthatnak, minden valószínűség szerint kikerülhetetlen és potenciális koalíciós partnerek lesznek, és mint ilyenek, komoly befolyásuk lesz a költségvetésre is, ami éppen ezért jóval környezettudatosabb lehet. 

Országos szinten, Vallónia és Brüsszel eredményeit tekintve szinte biztos, hogy a baloldal pártjai érnek el jobb eredményt, a jobboldalnak pedig marad a flamand terület – szövetségi szinten kisebbségben lesznek. 

Brüsszel főtere

A flamand-vallon megosztottság talán nem is lehetne ennél világosabb és élesebb, a szembenállás pedig már egészen radikális megnyilvánulásokra ragadtatja a politikusokat is. Theo Francken, az N-VA (flamand konzervatív) képviselőjelöltje a kampány előtti utolsó napokban már arra is utalt, hogy ha már ekkora a megosztottság a két (nagy) tartomány között,

azaz két szuverén állam szövetségére változtassák. Franckentől egyébként sem állnak távol a radikális gondolatok, a koalíció ugyanis éppen miatta bomlott fel tavaly decemberben, amikor migráció- és menekültügyi államtitkárként hevesen ellenezte a migrációs paktum elfogadását. Francken élesen bírálta a baloldali pártokat, amiért kampányaikban vonzó ígéreteket tettek, és ezzel – mint mondta – olyanná váltak, mint a Mikulás: ajándékot hoznak, aminek árát azonban másoknak (ez esetben, Francken szerint) a gazdasághoz többel hozzájáruló flamandoknak kell kitermelniük. 

Párton belül sincs azonban mindig egyetértés, az N-VA miniszterelnök-jelöltje, a volt belügyminiszter Jan Jambon éppen ellenkező hangnemet ütött meg, mint párttársa. A kampány utolsó szakaszában Jambon számos francia médiumban jelent meg, interjúkat adott francia lapoknak, saját bevallása szerint is azért, hogy a nyelvi/nemzetiségi szakadékot ezzel hidalja át. Politikai elemzők szerint ez a taktika még jól jöhet vasárnap, Jambon amúgy is egyike lett az országosan elismert konzervatív politikusoknak, köszönhetően a 2016-os brüsszeli terrortámadások utáni határozott fellépésének. 

Elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy

A párt a Salvini-féle olasz Északi Ligával, valamint Marine Le Pen Nemzeti Frontjával helyezi magát egy platformra. A felmérések szerint a fiatal férfi szavazók egynegyede őket támogatja, ugyanebben a korcsoportban azonban például a nők egyharmada inkább a zöldeket favorizálja. 

A hajrában a vallonok is rájöttek, hogy a konzervatív-centrista irány hiánycikk a francia nyelvterületen, és a liberálisoktól kivált Alain Destexhe az N-VA, valamint a francia Köztársaságpártiak (Les Republicains) mintájára útjára indította saját nevével fémjelzett vallon jobbközép pártját. A választásokra sikerült minden szavazókörzetbe jelöltet állítaniuk, a parlamentbe kerüléshez szükséges 5%-os küszöböt azonban a felmérések szerint egyelőre nem tudják majd átlépni. 

Variációk kormányzásra

Amíg konföderáció egyelőre csak egy vízió, addig marad a szövetségi parlament hatalmi kirakósa. A belga parlamentben nagy hagyományai vannak a legkülönfélébb koalícióknak. Egy, a választás előtti héten végzett felmérés szerint a következőkre lehet számítani: 
- konzervatív-liberális-zöld (N-VA, OpenVld/MR, Groen, Ecolo)
- konzervatív-szocialista-zöld (N-VA, PS/s.pa, Groen, Ecolo)

A fenti két változat kockázata, hogy a pártok túl sokféleképpen vélekednek az adózás, a gazdasági növekedés és a klímavédelem témáiról, ezért bármilyen döntés meghozatala nehézkes lenne. 
- konzervatív-liberális-szocialista (N-VA, MR/OpenVld, PS/s.pa)

Az első két lehetőséghez hasonlóan ennek a szövetségnek a pártjai is túl széles spektrumon mozognak, erre azonban már legalább volt példa: az antwerpeni városvezetésben sikerült működőképessé tenni a szokatlan testvériséget. 
- zöld-liberális-szocialista (Groen/Ecolo, MR/OpenVld, Ps/s.pa)

A szó szoros értelmében vett balliberális koalíció egyszer már bizonyított: 1999 és 2003 között irányította ilyen felállású kormány Belgiumot, Guy Verhofstadt miniszterelnöksége idején. 

Elméletben az is elképzelhető, hogy csak jobbközép vagy csak baloldali pártok tömörülnek szövetségbe, ezek azonban nem kapnának akkora többséget, ami elég lenne a zökkenőmentes kormányzáshoz. 

Az Ardennek Belgiumban

A kötelező gazdasági reformok

Egy biztos: a jelenlegi koalíció már nem kap újabb lehetőséget, ezért azzal is számolni kell, hogy a következő 5 évben új irányt vesz a belga gazdaság is. Az elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy a következő kormány egyik legfontosabb feladata a pénzügyi stabilitás megtartása lesz, már csak azért is, mert az uniós tagállamok közül

Az ING pénzügyi szolgáltató szakértői ezért valószínűnek tartják azt is, hogy bármilyen összetételű is lesz az új kabinet, gond nélkül visszavonhatják a Michel-kormány egyes, népszerűtlennek bizonyuló döntéseit is – mint például a nyugdíjkorhatár felemelését. Más elemzők ezzel szemben inkább további, még nehezebben elfogadtatható megszorító intézkedéseket tartanak szükségesnek. 

A „kelet-belgiumi kísérlet”

Belgium a demokrácia számos jelenségére szolgáltat példát, a nemzetiségek közti megosztottság politikai vetületeitől kezdve a koalícióformálás különféle lehetőségeiig.

Van azonban egy terület, amiben Belgium precedenst mutat a nyugati világnak, legalábbis az Európai Unió országainak biztosan. A nemzetiségekről szólva nem beszéltünk az ország és a 2 nagy régió méretéhez hasonlítva apró német közösségről, amelynek – lévén így is az ország harmadik legnagyobb hivatalos nemzetisége – saját parlamentje is van, az ország keleti sarkában lévő Eupeben – igaz, mindössze 25 képviselővel. Nos, ez a német nyelvű parlament áprilisban, pártokon átívelő egyetértéssel úgy döntött, hogy bizonyos, kisebb helyi ügyekben

Az egyébként baloldali vezetésű, de reprezentatívan vegyes összetételű helyi kormányzat ezzel azt szeretné bizonyítani, hogy a modern demokrácia egyik fontos elemét, magát a démoszt, a népet, annak véleményét közvetlenül és állandó testületi jelleggel is figyelembe kell venni a népet érintő döntések meghozatalánál. Az aprólékosan kidolgozott modellben mindenki részt vehet, aki nem a politika világához kapcsolódik. Az állandó polgári bizottság által kijelölt témákat úgynevezett „polgári gyűléseken” vitatják meg, ahová szakértőket is elhívhatnak, hogy a lehető legjobb döntés szülessen.