M1: Név nélküli bankkártyát kapott a terrorizmussal gyanúsított szír férfi

2019. március 26. 08:52

Állítólag 500 euróval feltöltött bankkártyát kapott Görögországban az a férfi, aki gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetője volt.

2019. március 26. 08:52

Az M1 aktuális csatorna értesülései szerint az Európai Unióba érkezése után név nélküli bankkártyát kapott az a szír férfi, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetője volt. A hirado.hu-n megjelent információk alapján a bankkártyára 500 eurót, vagyis 150 ezer forintot utaltak.

Írtak arról is, a terrorcselekménnyel gyanúsított Hassan F. titkosszolgálati kapcsolataira hivatkozva szerette volna elkerülni a letartóztatást. A bírósági meghallgatásán a férfi azt mondta, hogy a görög titkosszolgálat ügynöke, és azon dolgozik, hogy minél több, Európába szökött dzsihadistát rendőrkézre juttasson.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1 Híradójának azt mondta, sok olyan dolgot mondott a tárgyaláson a férfi, amivel megpróbálja magát kihúzni az ügyből. Minden információt, ami a férfi szájából elhangzik, megvizsgálnak, akár nemzetközi partnerek segítségével is - tette hozzá. Horváth József biztonságpolitikai szakértő a műsorban azt mondta, hogy nincs az a titkosszolgálati érdek, ami miatt a görögök vagy bármely európai ország hatóságai együttműködnének az Iszlám Állam egyik vezetőjével.

Kelen László, a férfi ügyvédje a csatornának nyilatkozva elmondta, Görögországban kapta a bankkártyát, ami csak ott érvényes, és egyetlen hónapra utaltak rá 500 eurót.  A TEK múlt pénteken azt közölte az MTI-vel, felderítési adataik alapján megállapítást nyert, hogy F. Hassan Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez. A férfi az adatok szerint az Iszlám Állam által végrehajtott lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában, és Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menekültkérelme alapján kiállított menekült úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult. A TEK feljelentése alapján a Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit.

(MTI)

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2019. március 26. 13:07
A védője "Dr. Kelen László ügyvéd, baloldali gondolkodó" https://obudaimonitor.gportal.hu/gindex.php?pg=11623761&nid=3074040
Rony Tronco
2019. március 26. 12:40
Ha ez az alak szír, akkor kiadnám Szíriának , Aszadnak, vizsgálja ki?
Megtalálta
2019. március 26. 11:07
Én vajon kapnék ilyen bankkártyát, ha azt mondanám, hogy jajszír(asszír)menekültvagyok, tessenek má' elhinni!
puszika
2019. március 26. 10:10
Az a kártya csak Görögben használható? Honjaim ! LEHET RÖHÖGNI!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!