Itt sem mindenkinek a kiállása szól ekkorát.
Igen, nagyon komolyan vettem, mert semmit sem tudok félig csinálni. Ha az a helyzet, hogy kiállok és mondok valamit, akkor nagyon pontosan meg kell mondanom.
Másnap már négy tévébe hívtak, megpróbáltak beszippantani egy közéleti diskurzusba. Arra nemet mondtam. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szexuális beleegyezési korhatár felett lévő emberek ne kerüljenek, törvényi-, morális-, érzelmi hátrányba amiatt, hogy kivel élnek, kivel járnak vagy kivel fekszenek le. Magammal kapcsolatban csak az hoz zavarba, hogy olyasmivel kell kiállnom, ami egy intim dolog, elvileg csak arra tartozik, akit szeretek, vagy ha nem is szeretem, akkor akivel ágyba bújok. Mindenki úgy dugjon, ahogyan szeretne és akivel szeretne – ez lenne a normális. Ennek nincs köze ahhoz, hogy jó vagy rossz szülő leszek, vagy hogy hasznos tagja vagyok-e a közösségnek, amiben élek.