A University of Vermont kutatócsoportja a Journal of Neuroscience folyóiratban megjelent cikkükben arról számoltak be, hogy változást észleltek a pár alkalommal marihuánát fogyasztó tizenévesek szürkeállományában.
Meglehetősen kevés vizsgálat foglalkozott korábban a kezdeti, alkalmi marihuánafogyasztás élettani hatásaival, mivel a kutatások rendszerint inkább a rendszeres füvezők és az egészséges populáció összehasonlításával foglalkoztak.
Dr. Hugh Garavan és kutatócsoportja egy longitudinális európai projekt, az IMAGEN keretében azonban most olyan tizenévesek agyát vizsgálta, akik életükben még csak pár alkalommal szívtak jointot.
A képalkotó vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a szürkeállomány megvastagszik azokon a helyeken, ahol a kannabiszreceptorok találhatók, azaz az amygdalában, mely főként a félelemmel és más érzelmekkel kapcsolatos folyamatokban vesz részt, valamint a hyppocampusban, mely a memória fejlődéséért és a térérzékelésért felelős.
A vizsgálat longitudinális adatai nyújtotta előnyöket kihasználva a kutatók kizárták annak valószínűségét, hogy a kannabiszt fogyasztó tinédzsereknél a szürkeállomány helyenkénti megvastagodása már korábban is fennállt. Hogy mit jelent a megvastagodott szürkeállomány, az egyelőre még nem tisztázott.