Ha volt jelentőségteljes pillanata a hétnek, akkor bizonyára az volt, ahogy a szemünk elé tárult a kráterre emlékeztető, fél budapestnyi Ngorongoro kráter. Valaha a világ egyik legnagyobb vulkánja állt itt, de amikor felrobbant, maga alá temette a hegyet, így hozva létre a Ngorongoro kalderát, ami állatok tízezreinek ad ma otthont. Az ún. „Big Five” minden képviselője megtalálható itt: oroszlán, leopárd, elefánt, kafferbivaly, orrszarvú. Hogy ezek közül nekünk hányat sikerült lencsevégre kapni, megtudjátok majd szombaton a 7. részből.
Mielőtt folytattuk volna utunkat a Serengetin át, belestünk egy maszáj falu mindennapjaiba. Érdekes volt az angolul tökéletesen beszélő, de a mai napig nomád, vándor életmódot folytató törzstagokkal beszélgetni. Beengedtek a marhatrágyából tapasztott alkalmi kunyhójukba, megmutatták a vendégváró táncukat, de az oroszlánmarásokat is a pásztorok karjain.
Apropó, oroszlánok.
Épp kiszálltunk volna a kocsiból egy percet levegőzni, amikor ránk szóltak, hogy „itt ezt ne”. Tovább mentünk harminc métert és kikerekedett szemekkel néztük, ahogy egy oroszlánfalka éppen a sziklán sziesztázik. Szerencsénk volt.
A Serengeti füves pusztáin áthaladva egyre jobban elfogott minket az az érzés, hogy utunk vége felé járunk. Azért még átugrált előttünk egy gnúcsorda, és szétröfögte magát egy varacskosdisznó-család, de lassan hátunk mögött hagytuk Tanzániát.