Jurassic Parkra emlékeztető jelenetek történtek egy esztergomi struccfarmon, ahogy egy hatalmas strucckakas vette át az események irányítást a megrettent emberektől egy időre.
„Esztergomba egy struccfarmra idegenek jöttek látogatóba, délutánra az összes madár egy kivételével aki ez a kakas volt bementek a helyükre, majd amikor az emberek távozni akartak, megijedt, hogy egyedül van kint, és bepánikolt. Megtépte a gondozóját, és bekergette az embereket a hátsó házba. Aminek az ablakát kopogtatva sakkban tartotta a látogatókat. Voltak kinn a Rendőrök, de a helyzet nekik is új volt, így többen is tőlünk kértek segítséget.
Kollégáink elsőre befogóbotos tereléssel próbálkoztak, de a madarat jobban izgatta a bent lévő idegenek. Majd szépen lassan raklapokkal egy falat húztak a kert közepére és egyre beljebb terelték a kezükben lévő raklapokkal az állatot, míg be nem terelték, és az emberek kiszabadulhattak. Próbáltunk egy csoportképet csinálni a kimenekült csapattal, de annyira örültek a szabadulásnak, hogy percek múlva mindenki elviharzott.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Aki hisz Krisztus feltámadásában, képes a helyi értékén kezelni az olyan véges dolgokat is, mint a politika – véli Blanckenstein Miklós. Húsvéti beszélgetés elmélyülésről, odaszentelt figyelemről és az önsajnálat ellenszeréről.
A bejárás során a miniszterelnök megtekintett egy kutyafuttatót, az állatok elszállásolására alkalmas bokszokat, majd egy kutya sétáltatásában is részt vett.
p
1
3
11
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 14 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2019. január 06. 23:48
Soros újabb trükkje az állatok elméinek összezavarása.
Lesz még tömeges vérnyúl-bevetés!!!!
Válasz erre
2
0
balbako_
2019. január 05. 15:23
Megvan a tüntetés 6.-ik pontja. Le a struccal! Strucc takarodj!
Válasz erre
20
3
röviden
2019. január 05. 10:27
Szép, hasznos munkát végeznek az állatvédők, de ez a szöveg kissé nehezen érthető.
A strucc jobban fogalmaz, ha kiheverte a stresszt.
Válasz erre
17
0
kisgul
2019. január 05. 10:00
Vagy tíz ilyen struccot kéne elengedni a hősök terén ma délután!
Válasz erre
20
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!