Mit ér az egyetemista, ha magyar? – A hazai felsőoktatási nemzetközi szemmel

Oktatási rendszerünket, a magyar tanítás hagyományos módszereit sokszor éri kritika itthon. Ám tényleg rossz lenne az irány? Mennyire érezhetőek az oktatási reform eredményei külföldi összehasonlításban? Nemzetközi tapasztalatom alapján próbálom megválaszolni ezeket a kérdéseket, ugyanis németországi tanulmányaim révén nyertem némi rálátást különböző országok egyetemistáinak alapműveltségére, felkészültségére. Képet kaptam arról, hogy mennyit is nyom a magyar tudás nemzetközi mérlegre helyezve.

Nem az elfogultság mondatja velem, hanem a tapasztalat: a

és kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, mint a legtöbb más európai országban, ahol lényegesen kisebb hangsúlyt fektetnek a humán, történelmi, földrajzi és természettudományos tárgyak igazi elmélyítésére. Furcsa volt megtapasztalni, hogy a legtöbb külföldi hallgató igazán csak a saját országát ismeri, ha ismeri egyáltalán, míg más nemzetek történetét, geográfiai jellemzőit, irodalmát már jóval felszínesebben.

Lassan járj, tovább érsz! – A német specializáció

A tübingeni egyetem business szakán sok olyan matematikai és egyéb, egyszerűbb közgazdasági elméletet oktattak, ami nekünk már középiskolában is tananyagnak számított. Ugyanakkor lehet, hogy kint később jutnak el oda a fiatalok, mint itt nálunk, viszont egyetemistaként szemmel láthatóan egyszerűbb megérteni számukra eme ismereteket, és hosszú távú tudássá beépíteniük. 

Hozzá kell tenni, hogy

főleg egy területre specializálódnak igazán, míg a magyar egyetemek igyekeznek egy nagy tudományterületen belül mindenbe belekapni, minden részterületről egy kis szeletet megtanítani. (Ez különösen igaz a jogi szakokon.)

Ami a munkaformákat illeti: a számos prezentáció és csoportmunka mindennapos külföldön, mint ahogy a magyar egyetemek zömében is egyre elterjedtebb. Talán ezek azok a nyugati oktatásnak a sajátosságai, melyeket teljes mértékben tudtunk integrálni itthon is a felsőfokú képzésekben. Sőt, sok esetben azt láttam, hogy a magyar hallgatók nagyobb tapasztalattal és rutinnal rendelkeznek a külföldi egyetemistákkal szemben.

Kiégés 25 évesen?

A külföldi egyetemek, ellentétben a magyar intézményekkel, mágnesként vonzzák mindenhonnan a nemzetközi hallgatókat, ez a tendencia Németországra hatványozottan igaz. A tübingeni, kb. 28.000 fős hallgatói bázis majdnem egyötöde külföldi. Ez a sokszínűség a hazainál sokkal elfogadóbb környezetet jelent az egyetemen. A fiatalokat nem zavarja, ha valaki fejkendőt hord, ázsiai nyelvet beszél, ezek ott mind természetesnek számítanak.

Hároméves egyetemi tanulmányaim alatt rájöttem, hogy a hazai felsőoktatás abban teljesen más, mint a középiskola, hogy itt az ember tényleg csak magára számíthat. Mindenki tör előre a céljai érdekében; folyamatos rivalizálás és személytelenség szövi át a felsőfokú tanulmányok java részét. 

Külföldön megtapasztalhattam egy békésebb világot, ahol

A legtöbb hallgató, aki igazán komolyan veszi a tanulmányait itthon, sokszor fel is őrlődik egy kicsit az évek során, és lehet, hogy huszonöt éves korára már-már ki is ég, pedig az élet még csak akkor kezdődik. Bár rövid időt voltam kinn külföldön, így nem lehetnek benyomásaim teljes körűek, de hasonló kiégést egy külföldi egyetemistánál sem tapasztaltam.

Árnyoldalak, riasztó példák

Természetesen bőven vannak negatívumok is a német oktatási rendszerben. A szubjektív (mindig csak egy megoldás, egy vélemény számít) vizsgapontozás, az érthetetlen hatskálás, tizedestörtben megadott osztályozási rendszer, melyekre biztosan lehetne jobb, racionálisabb módszert is találni.

Másik, számomra teljesen érthetetlen, kicsit több, mint tíz éve bevezetett reformja a német közoktatásnak, hogy az általános iskolák első éveiben a gyerekek hallás alapján írnak, a helyesírás nem számít. A cél az lenne, hogy a gyerekek kedvét ne vegyék el az írástól a folyamatos kijavítgatással, viszont így nem alakul ki bennük az az ösztönös tudás, amiből a helyesírás és stíluskészség is fakad. Ezt több német, velem egykorú fiatal is megerősítette, és nekem is feltűnt, hogy sok hallgatónak ebből később is problémái származnak.

Hol csúszunk mi el?

Az igazi versenyelőnye a német oktatásnak a magyarral szemben mégis

amellyel a diákok pontosan olyan és annyi tudásra tehetnek szert, amilyenre és amennyire igazán szükségük. Az oktatás elsődleges célja valóban a fejlődés, egy jól meghatározott területen való mély jártasság szerzése.

Hiába a számos kiemelkedő egyéni teljesítmény külföldön, a rengeteg magyar Erasmus-félévet töltő egyetemista, akik mind megállják a helyüket a különböző intézményekben, mégis azt kell látni, hogy a nemzetközi felmérésekben (mint a PISA-teszt) a magyar diákok nem teljesítenek jól. Ameddig a többi európai ország, Németország, Franciaország, de akár a többi V4-tag is sokkal jobb eredményeket ér el, mint hazánk. A gazdaságaik működnek, vezető hatalmak a világban, és a diákok mégsem roskadnak bele a rengeteg tanulásba. 

Mi lehet akkor a hiba? Az oktatási rendszer megreformálása egy olyan gordiuszi csomó itthon, melyet átvágni eddig igazán senki sem tudott. Még nem találtuk meg a receptet arra, hogy hogyan tartsuk meg a magyar oktatás komplexitását, és ötvözzük ezt az ismeretrendszert a külföldi hatékonysággal. Tapasztalataim szerint a tiszta, lexikális tudás nem mindig hatalom, kell az a plusz, ami mindezt működésbe hozza, gyakorlati képességé formálja, ez pedig nálunk egyelőre hiányzik.