Mit ér az egyetemista, ha magyar? – A hazai felsőoktatási nemzetközi szemmel

2018. december 31. 16:18

Miben más a német és magyar felsőoktatás egy átlagos egyetemista szemével nézve? Mennyit ér a magyar oktatási rendszerben megszerzett tudás a külföldi porondon? Miben járunk előrébb Németországhoz képest, és mit lehetne itthon javítani? Mérlegre tettem a tübingeni egyetemen szerzett tapasztalataimat.

2018. december 31. 16:18
Szenyéri Viktória

Oktatási rendszerünket, a magyar tanítás hagyományos módszereit sokszor éri kritika itthon. Ám tényleg rossz lenne az irány? Mennyire érezhetőek az oktatási reform eredményei külföldi összehasonlításban? Nemzetközi tapasztalatom alapján próbálom megválaszolni ezeket a kérdéseket, ugyanis németországi tanulmányaim révén nyertem némi rálátást különböző országok egyetemistáinak alapműveltségére, felkészültségére. Képet kaptam arról, hogy mennyit is nyom a magyar tudás nemzetközi mérlegre helyezve.

Nem az elfogultság mondatja velem, hanem a tapasztalat: a

magyar középiskolások jóval erősebb és szélesebb tudásbázissal hagyják el a gimnáziumot,

és kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, mint a legtöbb más európai országban, ahol lényegesen kisebb hangsúlyt fektetnek a humán, történelmi, földrajzi és természettudományos tárgyak igazi elmélyítésére. Furcsa volt megtapasztalni, hogy a legtöbb külföldi hallgató igazán csak a saját országát ismeri, ha ismeri egyáltalán, míg más nemzetek történetét, geográfiai jellemzőit, irodalmát már jóval felszínesebben.

Lassan járj, tovább érsz! – A német specializáció

A tübingeni egyetem business szakán sok olyan matematikai és egyéb, egyszerűbb közgazdasági elméletet oktattak, ami nekünk már középiskolában is tananyagnak számított. Ugyanakkor lehet, hogy kint később jutnak el oda a fiatalok, mint itt nálunk, viszont egyetemistaként szemmel láthatóan egyszerűbb megérteni számukra eme ismereteket, és hosszú távú tudássá beépíteniük. 

Hozzá kell tenni, hogy

a német hallgatók egy-egy kisebb anyagrészt sokkal mélyebben, komplexebben tanulnak,

főleg egy területre specializálódnak igazán, míg a magyar egyetemek igyekeznek egy nagy tudományterületen belül mindenbe belekapni, minden részterületről egy kis szeletet megtanítani. (Ez különösen igaz a jogi szakokon.)

Ami a munkaformákat illeti: a számos prezentáció és csoportmunka mindennapos külföldön, mint ahogy a magyar egyetemek zömében is egyre elterjedtebb. Talán ezek azok a nyugati oktatásnak a sajátosságai, melyeket teljes mértékben tudtunk integrálni itthon is a felsőfokú képzésekben. Sőt, sok esetben azt láttam, hogy a magyar hallgatók nagyobb tapasztalattal és rutinnal rendelkeznek a külföldi egyetemistákkal szemben.

Kiégés 25 évesen?

A külföldi egyetemek, ellentétben a magyar intézményekkel, mágnesként vonzzák mindenhonnan a nemzetközi hallgatókat, ez a tendencia Németországra hatványozottan igaz. A tübingeni, kb. 28.000 fős hallgatói bázis majdnem egyötöde külföldi. Ez a sokszínűség a hazainál sokkal elfogadóbb környezetet jelent az egyetemen. A fiatalokat nem zavarja, ha valaki fejkendőt hord, ázsiai nyelvet beszél, ezek ott mind természetesnek számítanak.

Hároméves egyetemi tanulmányaim alatt rájöttem, hogy a hazai felsőoktatás abban teljesen más, mint a középiskola, hogy itt az ember tényleg csak magára számíthat. Mindenki tör előre a céljai érdekében; folyamatos rivalizálás és személytelenség szövi át a felsőfokú tanulmányok java részét. 

Külföldön megtapasztalhattam egy békésebb világot, ahol

a professzorok és a hallgatók sokkal kollegiálisabb módon viszonyultak egymáshoz.

A legtöbb hallgató, aki igazán komolyan veszi a tanulmányait itthon, sokszor fel is őrlődik egy kicsit az évek során, és lehet, hogy huszonöt éves korára már-már ki is ég, pedig az élet még csak akkor kezdődik. Bár rövid időt voltam kinn külföldön, így nem lehetnek benyomásaim teljes körűek, de hasonló kiégést egy külföldi egyetemistánál sem tapasztaltam.

Árnyoldalak, riasztó példák

Természetesen bőven vannak negatívumok is a német oktatási rendszerben. A szubjektív (mindig csak egy megoldás, egy vélemény számít) vizsgapontozás, az érthetetlen hatskálás, tizedestörtben megadott osztályozási rendszer, melyekre biztosan lehetne jobb, racionálisabb módszert is találni.

Másik, számomra teljesen érthetetlen, kicsit több, mint tíz éve bevezetett reformja a német közoktatásnak, hogy az általános iskolák első éveiben a gyerekek hallás alapján írnak, a helyesírás nem számít. A cél az lenne, hogy a gyerekek kedvét ne vegyék el az írástól a folyamatos kijavítgatással, viszont így nem alakul ki bennük az az ösztönös tudás, amiből a helyesírás és stíluskészség is fakad. Ezt több német, velem egykorú fiatal is megerősítette, és nekem is feltűnt, hogy sok hallgatónak ebből később is problémái származnak.

Hol csúszunk mi el?

Az igazi versenyelőnye a német oktatásnak a magyarral szemben mégis

a helyes fókuszpontok megtalálása és a hatékonyság,

amellyel a diákok pontosan olyan és annyi tudásra tehetnek szert, amilyenre és amennyire igazán szükségük. Az oktatás elsődleges célja valóban a fejlődés, egy jól meghatározott területen való mély jártasság szerzése.

Hiába a számos kiemelkedő egyéni teljesítmény külföldön, a rengeteg magyar Erasmus-félévet töltő egyetemista, akik mind megállják a helyüket a különböző intézményekben, mégis azt kell látni, hogy a nemzetközi felmérésekben (mint a PISA-teszt) a magyar diákok nem teljesítenek jól. Ameddig a többi európai ország, Németország, Franciaország, de akár a többi V4-tag is sokkal jobb eredményeket ér el, mint hazánk. A gazdaságaik működnek, vezető hatalmak a világban, és a diákok mégsem roskadnak bele a rengeteg tanulásba. 

Mi lehet akkor a hiba? Az oktatási rendszer megreformálása egy olyan gordiuszi csomó itthon, melyet átvágni eddig igazán senki sem tudott. Még nem találtuk meg a receptet arra, hogy hogyan tartsuk meg a magyar oktatás komplexitását, és ötvözzük ezt az ismeretrendszert a külföldi hatékonysággal. Tapasztalataim szerint a tiszta, lexikális tudás nem mindig hatalom, kell az a plusz, ami mindezt működésbe hozza, gyakorlati képességé formálja, ez pedig nálunk egyelőre hiányzik.

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takita
2019. január 01. 23:53
Ennek az országnak, ha fejlődni akar, jó mérnökökre van szüksége.Sokra.És kevesebb mindenféle kamu-diplomásra. Fentebb valaki leírta,hogy csökken a magyar középiskolások matematika tudása. Jó matematika és fizika tudás nélkül senki se lesz jó mérnök.( Ha egyáltalán eljut a diplomáig.) Valamit nagyon újra kellene gondolni. Talán a Pólya-féle ,1985-ben közreadott,a tanároknak címzett útmutatások újraértelmezése nem ártana. Azóta u.i 33 év telt el, s közben általános lett a számítógép, az internet,a mobil telefon...., és akik most tanulnak az akkori tanulók gyerekeinek a gyerekei.
Akitlosz
2019. január 01. 20:16
Ahhoz képest, hogy 10 parancsolat 1 felkiáltójelet sem sikerült használni. Van valami új divat a Mandiner szerkesztősége is követi, hogy tilos felkiáltójelet használni. A felkiáltójel lehet, hogy túl agresszív, sérti az antirasszistákat, vagy mi, mert más magyarázat csak az lehet, hogy még az íráshoz sem értenek, bár abból élnek.
Akitlosz
2019. január 01. 19:54
Így van.
bunko_jobbos
2019. január 01. 19:30
" szigorúan monoton csökkent a magyar gimnáziumot végzettek pl. matematikai tudása." Ez lehet, hogy igaz, csak csalóka a kép. Ugyanis annyi történt, hogy sokkal több gyereket vesznek fel manapság gimnáziumba, mint régebben. Ezért csökkent a színvonal. Mert nincs annyi jó eszű gyerek, így nyilván lejjebb megy a szint.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!