Továbbra is a Babiš vezette ANO a legnépszerűbb Csehországban

2018. november 24. 14:48

Csehországban továbbra is a miniszterelnök vezette ANO mozgalom a legnépszerűbb.

2018. november 24. 14:48

Továbbra is az Andrej Babiš miniszterelnök vezette ANO mozgalom a legnépszerűbb politikai tömörülés Csehországban.

A CVVM közvélemény-kutató ügynökség novemberi országos felmérése szerint, amelynek eredményét a szombati cseh sajtó közölte, ha most parlamenti választásokat tartanának Csehországban, akkor azt az ANO nyerné 29,5 százalékkal. Ez ugyan fél százalékkal kevesebb, mint októberben, de a CVVM elemzése szerint a kormánykoalíció vezető erejének támogatottsága stabilan 30 százalék körül mozog.

A második helyen az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) végezne 14,5 százalékkal, a harmadikon pedig a Cseh Kalózpárt 14 százalékkal. Míg az ODS népszerűsége októberhez viszonyítva 4,5 százalékkal csökkent, a kalózoké három százalékkal emelkedett.

A negyedik helyen Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), az ötödiken pedig a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) végezne 10, illetve kilenc százalékos támogatottsággal. A CSSD az ANO kormánykoalíciós partnere, míg a kommunista párt kívülről támogatja a koalíciós kabinetet.

Bejutna még a parlamentbe a bevándorlás ellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) 7,5 százalékkal, míg a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) támogatottsága a parlamenti küszöböt jelentő öt százalékon van.

A két jobboldali ellenzéki párt a Polgármesterek és Függetlenek (STAN), valamint a TOP 09 támogatottsága ezúttal sem érte el a parlamentbe jutás küszöbét. A STAN négy, a TOP 09 pedig három százalékot kapna egy most tartandó választáson.

Az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, de a pénteki szavazáson nem sikerült megbuktatni a kommunisták által támogatott ANO-CSSD koalíciós kormányt. A szombati cseh sajtó azt valószínűsíti, hogy Andrej Babiš kormánya, amennyiben nem történik semmi rendkívüli, várhatóan a következő parlamenti választásig (2021-ben) hatalmon marad.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mo ching
2018. november 24. 21:32
Ó, nem adják, föl, jön majd a következő "gorilla" ügy, vagy más, de amíg a pénz kitart, küzdenek öv feletti és alatti támadásokkal is.
kisgul
2018. november 24. 15:10
A Prágai "majdan" érdeklődés hiányában bizonytalan ideig elmarad!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!