Támogatja az ENSZ migrációs paktumát a német Bundestag

2018. november 29. 15:45

A német külügyminiszter szerint vannak, akik „szándékosan elferdítik” a dokumentumban rögzített tényeket és „felülmúlhatatlanul rosszindulatú” kijelentéseket tesznek róla.

2018. november 29. 15:45

A német szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön határozatban üdvözölte, hogy a nemzetközi közösség az ENSZ keretében globális megállapodást dolgozott ki a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról.

A kormánypárti frakciók által benyújtott határozati javaslatot 372 igen szavazattal, 153 nem ellenében és 141 tartózkodás mellett fogadták el.

A szavazás előtti vitában Heiko Maas külügyminiszter hangsúlyozta, a megállapodás nem érinti a nemzeti szuverenitást és Németország érdekét szolgálja, de vannak, akik „szándékosan elferdítik” a dokumentumban rögzített tényeket és „felülmúlhatatlanul rosszindulatú” kijelentéseket tesznek róla.

Az ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) vezérszónoka, Gottfried Curio a többi között úgy vélte, a megállapodás „gigantikus áttelepítési program”, amely terrorveszéllyel fenyegeti hazáját.

Beszédére reagálva a szintén ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) részéről Alexander Graf Lambsdorff kijelentette: az ENSZ-megállapodás ügye „mintapéldája annak, hogy miként dolgoznak a nyílt társadalom ellenségei”.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2018. november 29. 17:59
“Alexander Graf Lambsdorff kijelentette: az ENSZ-megállapodás ügye „mintapéldája annak, hogy miként dolgoznak a nyílt társadalom ellenségei”. Tessék feltenni népszavazásra az “akar-e Ön nyitott társadalmat?” kérdést, ha már olyan nagy demokratának tetszenek lenni.
Szerintem
2018. november 29. 17:33
"Lambsdorff kijelentette: az ENSZ-megállapodás ügye „mintapéldája annak, hogy miként dolgoznak a nyílt társadalom ellenségei”." És akkor mi van? Kötelezö egyetérteni? Mi ez? Ideológiai diktatúra?
robag
2018. november 29. 16:30
Úgy fest a németek tényleg ki akarják csinálni magukat. Sajnálom, de aki ennyire hülye az meg is érdemli a sorsát.
Einar
2018. november 29. 16:18
"Hikomat külügyminiszter hangsúlyozta, a megállapodás nem érinti a nemzeti szuverenitást és Németország érdekét szolgálja, de vannak, akik „szándékosan elferdítik” a dokumentumban rögzített tényeket és „felülmúlhatatlanul rosszindulatú” kijelentéseket tesznek róla." "A Föld fog sarkából kidőlni, Semmik vagyunk, s minden leszünk!" "Én nem festhetem át neked az eget, De építek egy utat, és elhordom a hegyet, Ó igen - (a hegyet, igen), igen, igen! (Ó igen, igen) Ó igen - igen, igen!" :)))))))))))))))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!