„A Nagy Imre Társaság közössége, és a Nagy Imre Alapítvány megdöbbenéssel értesült arról, hogy a budapesti Vértanúk terén lévő Nagy Imre szobor áthelyezése a döntéshozatalban illetékes személyek nyilatkozatai szerint is a megvalósítás küszöbén áll. »Megnyugtatásul« tájékoztatnak arról, hogy elszállítása után a szobor »megfelelő helyre« kerül.
Meggyőződésünk, hogy Nagy Imre szobra a Vértanúk terén áll a megfelelő helyén. Kiválasztása kiérlelt koncepció alapján történt, mely szerint a Batthyány örökmécses, a Szabadság tér, (az egykor az 1848-as forradalmárok börtönéül is szolgáló Újépület), a Nagy Imre szobor és a Parlament annak az útvonalnak az állomásai, mely vértanúk áldozatán keresztül a képviseleti demokráciához vezetett.