Vlagyimir Putyin és Aleksandar Vučić szerb elnök kedden esedékes moszkvai tárgyalásairól szólva Peszkov közölte, hogy annak egyik témája a balkáni feszültség megnövekedése lesz, igaz, a több hónapja szervezés alatt lévő vizit azzal nem áll közvetlen összefüggésben.
Az orosz elnöki szóvivő kifejezte a Kreml kívánságát, hogy Macedóniában az ország névváltoztatásáról, valamint EU- és NATO-tagságáról megtartott népszavazás után is minden a törvényesség keretein belül maradjon.
Peszkov értetlenségének adott hangot az MI6 brit hírszerzés volt főnökének azzal a sajtónyilatkozatával kapcsolatban, amelyben Richard Dearlove sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a 2000-ben megtartott orosz elnökválasztás idején Vlagyimir Putyint támogatta. Dearlove a The Times című brit napilapnak kijelentette: engedélyezte Tony Blair akkori miniszterelnöknek, hogy Putyin elnökjelölttel együtt operapremieren vegyen részt a szentpétervári Mariinszkij Színházban, amivel annak az esélyeit javította.
„Őszintén szólva nem tudtuk, hogy az MI6 ad ki engedélyt a miniszterelnököknek arra, hogy rendezvényeken vehessenek rész, ez új információ a számunkra” – mondta Peszkov, hozzátéve, hogy a volt brit kémfőnök állításának többi vonatkozását Moszkva részéről nem kellene kommentálni.
Az orosz elnöki szóvivő ismételten elutasította, hogy a Szkripal-ügyben London által meggyanúsított Ruszlan Bosirovval kapcsolatos legújabb sajtóértesülésekről nyilatkozzon. A brit és az orosz médiában megjelent tényfeltáró jelentések állítása szerint Bosirov nem más, mint Anatolij Csepiga, az orosz katonai hírszerzés ezredese. Peszkov megismételte, hogy Moszkva a kezdetektől kezdve felajánlotta az együttműködést Londonnal, és hogy a Szergej Szkripal és a lánya ellen március elején Angliában elkövetett sikertelen merényletkísérlet feltételezett tetteseinek beazonosítása a szakszolgálatok dolga, hivatalos forrásokból érkező adatok alapján.
A szóvivő nem erősítette meg azt a sajtóértesülést, amely szerint Moszkva az Egyesült Államokban elítélt, illetve fogva tartott Viktor Butra, Viktor Jarosenkóra és Marija Butyinára cserélné ki az Oroszországban terrorizmus címén elítélt, börtönében hónapok óta éhségsztrájkot folytató Oleh Szencov krími ukrán rendezőt. „Nem tudom, hogy honnan vették ezt az információt, és hogy az min alapul” – mondta Peszkov.