A spanyol kormány már nagyon szabadulna Franco tábornok holttestétől

2018. október 30. 19:16

Madrid Franco tábornok újratemetése kapcsán került összetűzésbe a Vatikánnal.

2018. október 30. 19:16

Ellentmondásba keveredett a spanyol kormány és a Vatikán az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco (1892-1975) tervezett exhumálása és újratemetése miatt kedden.

Carmen Calvo spanyol miniszterelnök-helyettes ugyanis a madridi parlamentben újságíróknak azt mondta: a szentszékkel megállapodtak és közösen keresnek megoldást arra, hogy Franco földi maradványait ne a madridi Almudena katedrálisban helyezzék örök nyugalomra, hanem más helyszínen.

Greg Burke vatikáni szóvivő közleményben cáfolta a spanyol kormányfőhelyettes nyilatkozatát, kifejtve, hogy a politikus hétfőn valóban találkozott Pietro Parolin szentszéki államtitkárral, aki azonban nem nyilvánított véleményt az újratemetés helyszínével kapcsolatban. Ugyanakkor „célszerűnek tartotta" azt a felvetést, hogy a kormány a Franco családdal párbeszéd útján tárjon fel egyéb alternatívákat; írta a szóvivő.

A spanyol parlament szeptember közepén szavazta meg a szocialista kormány előterjesztését, hogy Franco tábornok földi maradványait eltávolítsák a Madrid melletti Elesettek Völgyében található mauzóleumból.

A család számára felkínálták a lehetőséget, hogy megnevezze: hol kívánja újratemetni a diktátort. A hozzátartozók pedig a Madrid belvárosában, a királyi palota mellett található, impozáns Almudena katedrális választották, noha kifejezték ellenvetésüket az exhumálással kapcsolatban.

A Franco család tulajdonában van egy kripta a katedrálisban. Oda temették el a diktátor tavaly elhunyt lányát is.

A spanyol kormány attól tart, hogy a katedrális zarándokhellyé válhat az francoizmus dicsőítői és az európai fasiszták számára.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Balango
2018. november 02. 21:55
Spanyolországnak vége. Franco csak elodázni tudta ezt a véget.
Robur
2018. november 02. 13:35
Né má. Ennyi gyökér van itt, aki egy fasisztának a faszát szopja?
duzur
2018. november 01. 11:06
A konzervatív kormány bezzeg szivesen kiátkozta volna Picassot és társait, ha azok nem hoznának annyi hasznot és dicsöséget Spanyolországnak... Hogy Franco és sírja milyen fényes emlék arrafele, nem tudom. Amit tudok, hogy Barcelona polgármesternöje letiltotta a kilakoltatásokat, miután civilként is ezért harcolt...
annamanna
2018. október 31. 15:41
"A spanyol kormány attól tart, hogy a katedrális zarándokhellyé válhat az francoizmus dicsőítői és az európai fasiszták számára." Az lenne a róka fogta csuka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!