A híres bonchidai Bánffy-kastélyig ellátni Wass Albert szülőfalujából, Válaszútról, ahol úgyszintén van egy Bánffy-kastély.
Míg azonban a bonchidai, Erdély Versailles-a épül-szépül, a válaszúti kastélyt egy biztonsági őr őrzi, s állapota aggodalomra ad okot. A kastélyt, amiben Wass Albert született, az Elherdált Örökségünk című portál szerint 1960-as évek végén „restaurálták”, hogy iskolát rendezzenek be az épületben. 2007-ig kisegítő iskola működött az épületben, azóta üresen és bezárva, lezárt területen áll, nem látogatható, a Kolozs Megyei Tanács tulajdona. Mi most fondorlatos módon mégis bejutottunk az épületbe. A kívülről szokványos kastélynak tűnő épület belül ugyanis ámulatos dolgokat rejt, amiket a nagyközönség jelenleg nem tud megtekinteni. Pedig a falun átfutó Kolozsvár-Dés-országút mentén fekszik, hatalmas kapuval elzárva. Az 1880-as évekből származó homlokzat neoreneszánsz-eklektikus.
A kastély azért különleges, mert egyik ura, Bánffy Ádám (1847–1887) az erdélyi arisztokrácia különös figurája volt, aki – írja az Elherdált Örökségünk – létrehozta Erdély egyik leglátványosabb kastélybelső-együttesét. 1875 körül műtermet rendezett be a kastély emeleti nagy termében. Több mint tíz éven keresztül dolgozott ebben a műhelyben, ahol elkészítette az ebédlő díszes mennyezetét, falburkolatát és bútorait, valamint a lépcsőház gazdag faragott elemeit és számos dísztárgyat. Belépve ezt látjuk:
A forrásokban először 1325-ben megemlített Válaszút 1405-től a Bánffy-család tulajdona, ahol a 18. század második felétől állhatott az épület. A falu a bonchidai birtok része volt.
Az épület az 1848–49-es forradalomban nagyon megrongálódott és valamikor 1859 előtt kezdték újjáépíteni, az új tulajdonos, br. Bánffy Albert megrendelésére. A báró 1870-ben is újabb javításokat végeztetett az udvarházon. Bánffy Ádám (1847–1887) aztán jelentősen átépíttette az épületet, emeletet húzva rá.
Mindez a különc művészgróf keze munkája volt.
Az emeleten látszanak az egykori iskola nyomai:
Sőt, szomorúbb képek is fogadják az embert, a fentiek kontrasztjaként:
Hogy mi lesz a kastéllyal idővel, arról egyelőre nem tudni semmit.
Papi jelmondata – „nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket” – tökéletesen tükrözi küldetését.
„Ha nem akarnak magyarnak maradni, akkor támogassák Von der Leyent” – közölte az orosz elnök.
p
0
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 22 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LPJ52
2018. augusztus 19. 13:12
A kastély a hozzá tartozó birtok nélkül olyan mind a Mercedes motor nélkül.
Válasz erre
0
1
abcdef
2018. augusztus 16. 18:06
Metszet: restaurálják a válaszúti Bánffy-kastélyt – 2017. október 17.
https://www.youtube.com/watch?v=E5qK0zcIXiw
A film szerint a restaurálásra sikerült nagy nehezen valamennyi pénzt kapni, de még az anyagiaknál is nehezebb megfelelő szakembereket találni, akik képesek kivitelezni a munkálatokat.
Talán ebben segíthetne a magyar állam.
Válasz erre
6
0
a hun
2018. augusztus 16. 17:20
ITT EGY MUNKÁS(!) ÉLETÚT:
http://www.origo.hu/sport/egye..
ILLENE A MANDINERNEK MEGEMLÉKEZNIE BALCZÓ ANDRÁS 80. SZÜLETÉSNAPJÁRÓL!!!
Válasz erre
7
1
mustarharmas
2018. augusztus 16. 14:57
Kár, hogy a határ másik oldalán van....
Válasz erre
9
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!