Torzsa Sándor, a Societas, az MSZP ifjúsági szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt: Szent István ünnepén emlékezni kell államalapító királyunkra, aki leszámolt a Kelet és a Nyugat közti hintapolitikával és egyértelműen az utóbbi mellett kötelezte el az országot, és akinek politikájában fontos volt a tudásalapúság és a fiatalok jövője.
„A Fidesz világában” az állampolgárok alattvalók – jelentette ki, annak a véleményének adva hangot, hogy ebben a struktúrában az állam nem a kiszolgáltatottság csökkentésében, hanem fenntartásában érdekelt, ezért vándorolnak ki a magyar fiatalok.
(MTI)