Az ÁSZ-elnök egyetlenegy intézményvezető esetében sem tartja elfogadhatónak a törvények felettiséget. Hozzátette: az egészségügyet a számvevőszék egy sarkalatosan kockázatos területnek tekinti, ezért évek óta lényegi ellenőrzések zajlanak.
Domokos László morálisan és közpénzügyileg is fenntarthatatlannak tartja azt a szemléletmódot, hogy a szabályokat betartó intézményvezető nem kap elismerést például a kollégáitól, mert – szavai szerint – akkor ő a lúzer. Leszögezte: megvan a gazdasági függetlensége a magyar államnak, ezért minden forintot, amit rosszul költünk el, azt tulajdonképpen az adófizetőktől vesszük el.
Kiemelte, nagyon fontos, hogy az éppen szükséges pénzek minél eredményesebb és hasznosabb felhasználását biztosítani lehessen. Megérett a helyzet arra, hogy egy minőségi változás jöjjön létre a közszférában, a hatékonysági szempontoknak meg kell jelenniük. Nem arról van szó, hogy megszűnjön valami, hanem arról, hogy amit eddig csináltunk, azt jobban csináljuk – tette hozzá az ÁSZ elnöke.