Magos zenekar: A székelyföldi zene egy dallamkavalkád

Tíz éves a Magos Együttes. Elértétek, amit akartatok?

Soós Csaba: Bár 10 éve alakultunk, de az első áttörést a FolkBEATS autentikus népzenei és világzenei tehetségkutató verseny megnyerése hozta el nekünk. Ennek köszönhetően 2012-ben 5 hetes, 26 koncertes észak-amerikai turnén vettünk részt, melyen az amerikai és kanadai magyar közösségekben tartottunk sikeres koncerteket és táncházakat. Ennek ellenére igazából az előző két-három évben dolgoztunk olyan lendülettel, ami elvárható egy komolyabb célokat is kitűző zenekartól.

Enyedi Tamás: Főleg Amerika után volt körülöttünk némi légüres tér, ritkábban koncerteztünk vagy tartottunk táncházakat, mint ahogy szerettük volna. Nagyrészt inkább műhelymunka folyt, így az idén megjelenő Forgatós című lemezünkön hallható számok többsége is összeállt már évekkel ezelőtt. De aztán rájöttünk, hogy céltudatosabban kell alkotni, szervezni, nem lehet csak karba tett kézzel ülni. Ez a mentalitásváltás a vérfrissítésnek is köszönhető volt, hiszen Éri Marci brácsás és Prihoda István nagybőgős tavaly csatlakozott hozzánk, akik nagy lendületet is hoztak a zenekar életébe. Végre felpörögtünk, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően is elkészült a Forgatós című lemezünk, ami az első igazi lenyomata az elmúlt 10 év munkájának. A „Magos-hangzás”, és így a lemez anyagának kialakulásában fontos szerepe volt Fekete Márton Kispumának is, aki 9 évig volt a zenekar brácsása. Sok összeállításban hallhatjuk őt, ahogy Salamon Soma állandó közreműködőnk fülbemászó furulya- és harmonikajátékát is.

Soós Csaba: Más zenekarok gyakrabban adnak ki lemezt, de a végeredményt látván egyáltalán nem bánjuk, hogy eddig érlelődött, bár reméljük, a következő lemezre azért nem kell tíz évet várjunk. Mindig törekedtünk arra, hogy megtanuljuk alaposan, gondosan azokat a zenéket, amelyeket szeretünk. És így a muzsika iránti tisztelet, szeretet érzése hatással lesz az emberekre is, amikor hallgatnak minket. Hiszünk abban, hogy jó így, ahogy csináljuk.

A lemez alcíme autentikus magyar népzene Sajó mentétől Székelyföldig. Miért ezekre a tájegységekre, Székelyföldre, a Sajó és a Felső-Maros mentére koncentráltatok?

Soós Csaba: Az amerikai turnéra készülő válogatásunk – ami nem került kereskedelmi forgalomba – lefedte az egész Kárpát-medencét. Viszont a Forgatós zenei anyagához csak Erdélyből szemezgettünk, és azon belül is egy szűkebb régióból: a Sajó vidékétől Maros mentén át Székelyföldig.

Enyedi Tamás: Ha elmegyünk egy táncházba, Felső-Maros menti vagy székelyföldi táncrend címén hallunk egy egyveleget szentiványi, péterlaki, sárpataki és sóvidéki dallamok vegyes keverékeként. De egy szint után a zenészeknek is illik különbséget tenni közöttük. Sőt, Magyarpéterlakán belül is jelentősebb eltérés van Lunka József és Csiszár Aladár prímás repertoárja között, akár a hegedülésük technikáját, vagy az általuk játszott táncrendek dallamfelépítését nézzük. Ahogy a táncosok is tudják, hogy a kalotaszegi legényesben melyik pont mérai, melyik pont vistai, ez Mundruc figurája, az meg Poncsáé, úgy

Soós Csaba: Ez nem jelenti azt, hogy mást nem játszunk szívesen. Szerencsémre sokat tanulhattam Neti Sanyi bácsi kalotaszegi prímástól is, de a bonchidai muzsika is közel áll hozzánk, hiszen Enyedi Ági énekesünk és Tamás cimbalmosunk apai ágon bonchidai származású. A másik prímásunk, Kovács Marci pedig a mezőségi zenéket ismeri magas szinten. Úgy gondoljuk ,fontos, hogy valamiben kiemelkedően jó legyen egy zenekar, mint ahogy például a Tükrös zenekar Szatmár „specialistája”.

Szóval akkor hogyan kerültek képbe a lemezen hallgató falvak, tájegységek?

Soós Csaba: A magyarpéterlaki zene volt az, amit elsőként nagyon megszerettünk. Egyszer egy budapesti táncházban hallottam, hogy a híres magyarpéterlaki prímás, Csiszár Aladár itt fog zenélni a zenekarával. Elmentem és illemtudóan megkérdeztem Aladár bácsit, hogy beállhatok-e mögéjük muzsikálni. Azt válaszolta, hogy „nem, fiam, mert rontsz minket. Gyere el szépen a táborba, majd ott megtanulod a zenét.” Így is történt, ezután kezdtünk el járni a jobbágytelki tánctáborba, hogy Aladár bácsitól tanulhassunk, és most már büszkén mondhatjuk, hogy tizedik éve megfogadott zenészként muzsikálunk ott. A hivatalos nevén Marosszéki Népzene- és Néptánctáborban nem csak jobbágytelkit kell játszanunk, hiszen például a Székely-Mezőség tánchagyományait is magas szinten oktatják, így mi is „rákényszerültünk”, hogy ezeket a zenéket megtanuljuk, és persze hamar megszerettük a szép dallamokat. De pár éve elkezdtem foglalkozni a Maros menti Magyaró zenéjével is, ami fehér foltnak számít, hiszen amellett, hogy ritkán játsszák, még a táncházmozgalomban is kevesen ismerik. Technikailag majdnem a legnehezebben megtanulható anyag, ez volt a legnagyobb kihívás számomra. Moldován István ’Stefi bácsi’ magyarói prímás már nem él, így személyesen nem ismerhettük meg, de nagyon hálásak vagyunk neki, hiszen az a sok szép dallam, amit kaptunk tőle a gyűjtéseken keresztül, még jó ideig el fog kísérni minket.

Enyedi Tamás: Szoktunk is irigykedni, amikor az idősebb népzenészek mesélnek a régi gyűjtésekről, mezőségi lakodalmakról, kalotaszegi juhmérésekről. Joggal büszkék rá, hogy ott lehettek, mi fiatalabbak viszont sajnáljuk, hogy nekünk ebből már kevesebb jut. Hatalmas öröm, hogy Csiszár Aladár bácsi még jó egészségnek örvend, és reméljük, még sokszor találkozhatunk, zenélhetünk vele. Énekesünk, a testvérem, Enyedi Ági számára is meghatározóak azok az énekes asszonyok és férfiak, akiket az elmúlt években ismerhetett meg. Erdély számos vidékén, településén gyűjtött – ezeket az élményeket, találkozásokat rendszeresen felemlegeti.

Van a lemezen nagysajói muzsika is, az viszont tájegységileg kicsit kilóg a sorból.

Enyedi Tamás: A Kallós Archívum nagysajói kazettáját tíz évig hallgattam a kocsiban. Csak az ment, de tényleg. Na, jó, volt még egy Parno Graszt-kazetta is, de semmi több. Tényleg szalagszakadásig hallgattuk, bárhova mentünk. De tőlem függetlenül a többiek is régóta ismerkedtek a Sajó-mente zenei hagyományával, így adott volt, hogy komolyabban foglalkozzunk vele. Egyébként nekem, mint cimbalmosnak, a székelyföldi zene egy igazi kincsesláda, mivel itt a cimbalom nagyon gyakran dallamot játszik technikásan, szólisztikus formában. Gyerekkoromban otthon rengeteget gyakoroltam, játszottam a fordulókat egymás után. A zenészkollégáim nevében is mondhatom, hogy

Soós Csaba: A sóvidéki zenét is szeretjük, ami egy igazi dallamkavalkád, hiszen nem elég, hogy a cimbalom és a hegedű is dallamot játszik, de még a tangóharmonika és a nagybőgő is sokszor a nótát követi. Így nem is volt rá igény, hogy akkordokat játszó hangszer, mint a brácsa megmaradjon egy felsősófalvi bandában.

Miért pont Forgatós a lemez címe?

Enyedi Tamás: A forgatós egy tánctípus, ami az egész vidék legjellegzetesebb párostánca. Egyes helyeken korcsosnak hívják, valahol vármegyésnek, valahol fordulónak. Szinte minden összeállításunkban megtalálható valamilyen formában. A lemezünk alcíme lehetne akár „autentikus magyar tánczene”. Székelyföldön valóban nagyon szeretnek az emberek táncolni. Nemrég voltam Gyergyóban egy lakodalomban, és az este folyamán többször is felcsendültek marosszéki és székely népdalok, de sajnos csak szintetizátoron. Azon nyomban felállt a násznép, és elkezdtek csárdásozni a szép összerázó figurákkal. Bár azért hiánypótló néptáncos gyűjtést nem itt készítenék...

Hogy néz ki egy gyűjtés?

Enyedi Tamás: Felhívjuk vonalas telefonon Aladár bácsit, megkérdezzük, hogy van, jó-e a termés, tojnak-e rendesen a tyúkok, illetve mikor tud minket fogadni. A hangszerekkel kocsiba ülünk, és elmegyünk hozzá. Első nap még lehet, hogy nem is zenélünk, csak beszélgetünk, a kocsmában iszunk valamit. Megnézzük a kertet, az állatokat, a házat. Aztán szép lassan előkerülnek a hangszerek, majd idővel a felvevőkészülék.

Soós Csaba: A vacsora és ebéd közben jókat beszélgetünk, és ezek a történetek, viccek is megérnének egy kiadványt. A saját élmények nagyon fontosak, benne vannak a muzsikánkban, és az övékében is.

Sosem vágytatok arra, hogy szerzői zenét csináljatok?

Enyedi Tamás: Még nem próbáltunk feldolgozást készíteni, így nehéz megmondani, hogy lenne-e affinitásunk hozzá. De nekünk az is egy komoly feldolgozás, amikor az alig hallható, recsegő-ropogó magnetofon-felvételből próbáljuk kihámozni a dallamot. Hogy halljam, mit játszik pontosan a cimbalmos, sokszor le kell lassítanom a felvételt. Megállítom, visszatekerem, indítom elölről… De ezt is élvezem.

Soós Csaba: Ahogy és amit játszunk, az nem tekinthető egy teljes reprodukciónak. Mi sem tudjuk pont ugyanúgy játszani a péterlaki muzsikát, mint ahogy a péterlaki zenészek, ennek ellenére igyekszünk, hogy a jellegzetes hangzást, a zenére jellemző apró finomságokat stílushűen visszaadjuk.

A népzene iránti elhivatottságunk és a nagyon erős kötődések mellett természetesen nyitottak vagyunk más zenei irányzatok felé is: 15 éves korom óta hallgatok például Jimi Hendrixet, aztán a székiben megtaláltam ugyanazokat az érzéseket, mint Hendrixnél.

Enyedi Tamás: Nemrég válogattam zenéket, hogy miket hallgassak majd készülődvén a maratonfutásra. Lesz Nirvana, Coldplay, Charlie, de lesz sok palatkai korcsos, szökős és szászcsávási is. Nem is kell mondani, közel 70-30 százalékban arányban a népzene lett többségben. Igazán dinamikus a magyar népzene, még futni is jó rá!

Hogyan tovább?

Enyedi Tamás: Elsősorban koncertek keretében szeretnénk bemutatni a lemezünket. Nyáron több belföldi fesztiválra, rendezvényre vagyunk hivatalosak, de nyár végére egy erdélyi turné is szervezés alatt van marosvásárhelyi állomással. Erre nagyon készülünk, óriási dolog lesz visszatérni a zenénkkel a „tiszta forrás” mellé.

Soós Csaba: Nem szabad elfelejteni ugyanakkor, hogy ennek a zenének az igazi közege a táncház, onnan ered. És mi arra vállalkozunk, hogy ezt a hangulatot a színpadról is visszaadjuk. Sokan mondják, hogy a színpadon előadott népzene unalmas, de szerintem ez nem igaz. Mi szeretünk táncosokkal is együtt dolgozni, de meg akarjuk mutatni, hogy a zene önmagában is megállja a helyét a színpadon.