Bejelentette azt is, hogy a vezeték a tervek szerint 2019 júniusában már a görög határig fog gázt szállítani.
Az Anadolu török állami hírügynökség értesülései alapján a vezetéknek Törökországon belül két kijárati pontja lesz, egy Eskisehirben és egy majd Kelet-Trákiában. A Tanap Ipsala török határtelepülésnél csatlakozik majd a nyugatra tartó transzadriai (Tap) vezetékhez, amely Görögországon keresztül Olaszországig ér.
A törökországi szakasz kiépítésnél felhasznált csöveket 80 százalékban török, 20 százalékban pedig kínai cégek gyártották.
Ankara 2012 júniusában kötött kormányközi megállapodást Bakuval a transzanatóliai földgázvezeték létrehozásáról. Törökországban 2015 márciusában fektették le az első csövet a keleti Kars tartományban. Az épülő vezeték a georgiai határtól Görögországig összesen 1850 kilométeren át húzódik majd végig Törökországon, amelyből 19 kilométert a Márvány-tenger alatt fog megtenni. A befektetés összértéke mintegy 8,5 milliárd dollár.
A török energiaügyi minisztérium internetes oldalán szereplő adat szerint Európa felé előreláthatólag 2020-ban kezdődhet meg a gázszolgáltatás a vezetéken keresztül.