Az áldozatokra kell emlékezni, nekik kell tisztelettel adózni, a főszereplők nem lehetnek a gyilkosok – mondta a spanyol miniszterelnök pénteken Madridban tett sajtónyilatkozatában miután a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet hivatalosan bejelentette feloszlását.
„Ma, amikor az ETA végül bejelentette megszűnését, kötelező, hogy az első gondolatunk az áldozatoké legyen. Mindannyiuké, kivétel nélkül” – fogalmazott Mariano Rajoy. Hangsúlyozta: nincs helye felmentéseknek, kifogásoknak, mert semmi sincs, ami igazolna ennyi fájdalmat és könyörtelenséget. „Épp ezért a főszereplők nem lehetnek a gyilkosok, hanem az áldozatok” – jelentette ki. Mint mondta, az ETA története az erőszak bukásának története, szemben a demokrácia nagyságával. „Az ETA legyőzésében alapvető volt a demokraták egysége, minden politikai formáció egységes tudott lenni a gyilkosokkal és bűntársaikkal szemben. Ezért mondhatjuk határozottan, hogy a spanyol demokrácia legyőzte az ETA-t” – fogalmazott.