Megtalálhatták a leggyakoribb fertőzés gyógymódját

2018. május 18. 05:55

A nátha az a betegség, amelyen a legegészségesebb ember is átesett már néhányszor. Mivel szövődmények nélkül gyors lefolyású és nem is veszélyes, legtöbbször oda sem figyelünk rá. Így aztán a legtöbben nem is gondolnak rá, hogy ez a fertőzés nem gyógyítható, csak a tüneteket lehet kezelni. Most azonban az MTI híre szerint brit kutatók találtak egy olyan módszert, mellyel a vírus terjedését képesek megakadályozni.

2018. május 18. 05:55

A vizsgált gyógyszer blokkolja a szervezetben azt a kulcsfontosságú fehérjét, amelynek segítségével a megfázást okozó vírusok sokszorozódni és terjedni képesek – írta a BBC News.
    
A laboratóriumi eredmények szerint a módszer képes bármelyik náthavírust megállítani, amennyiben elég korán kezdik alkalmazni. A kutatók szerint a klinikai próbák két éven belül elkezdődhetnek.
    
A londoni Imperial College kutatói jelenleg a gyógyszer belélegezhető változatának kifejlesztésén dolgoznak, hogy csökkentsék a mellékhatások kockázatát.
    
A Nature Chemistry című folyóiratban publikált kutatásban laboratóriumi körülmények között, emberi tüdősejteknél alkalmazták a szert, mely perceken belül működésbe lépett és megcélozta az NMT nevű fehérjét. A náthás fertőzéseket okozó vírusok mindegyikének erre az emberi fehérjére van szüksége a szaporodáshoz.
    
A kutatásban részt vevő Ed Tate szerint a szert akkor kellene beadni a páciensnek, amikor először megfertőződik, hogy blokkolni lehessen a vírus szaporodását és terjedését.
    
„Még ha el is kapja valaki a betegséget, a szer akkor is segíthet a tünetek kezelésében" – tette hozzá a szakember, aki szerint a módszer nagy segítség lehet például az asztmások számára, akik nagyon betegek lehetnek egy náthától.
    
Tate szerint az emberi szervezet megcélzása a kórokozó helyett „kissé radikális" módszer, de teljesen logikus lépés, mivel „igen trükkös" vírusokról van szó. A náthavírusok nem csupán rengetegen vannak és sokfélék, hanem nagyon gyorsan változnak, ami azt jelenti, hogy rövid idő alatt képesek ellenállóvá válni a gyógyszerekkel szemben.
   
 A vizsgált szer teljesen blokkolta a náthát okozó vírustörzsek egy részét anélkül, hogy kárt okozott volna az emberi sejtekben. Ennek ellenére további tanulmányokra van szükség annak megerősítéséhez, hogy nem ártalmas az ember egészségére.
    
A nátha gyorsan és könnyen terjed emberről emberre. A fertőzést okozó vírusok 24 órán keresztül képesek megmaradni az emberi kézen és a különböző felületeken. A fájdalomcsillapítók és megfázás elleni gyógyszerek képesek enyhíteni a tüneteket, de jelenleg nincs olyan kezelés, amellyel megfékezhető a fertőzés.
    
A tünetek – orrfolyás, vagy orrdugulás, tüsszögés és torokfájás – gyorsan jelentkeznek és néhány nap alatt felerősödnek. Az emberek többsége egy héten után már jobban van, de egy enyhe nátha akár néhány hétig is elhúzódhat.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!