Bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a spanyol miniszterelnök ellen

2018. május 25. 20:46

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel szemben a parlamentnek a Spanyol Szocialista Munkáspárt. Az Állampolgárok liberális középpárt előrehozott parlamenti választásokat követel a kormányfőtől, akinek viszont nem áll szándékában ezt megtenni.

2018. május 25. 20:46

A törvényhozás legnagyobb ellenzéki erejének számító PSOE kezdeményezését az indokolja, hogy a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön ítéletet hirdetett az egyik legszövevényesebb spanyol korrupciós botrányban, a 2009-ben kirobbant úgynevezett Gürtel-ügyben, és megállapította, hogy a korrupciós hálózatból hasznot húzott a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) is. A pártra 245 ezer euró (77,9 millió forint) pénzbüntetés szabott ki a bíróság.

A PP közölte: fellebbez a nem jogerős ítélet ellen, és hangsúlyozta, hogy sem a jelenlegi, sem a korábbi pártvezetés nem volt gyanúsított az ügyben. „Ennek a helyzetnek egyetlen felelőse van, a kormányfő, aki nem vállalt semmiféle politikai felelősséget” – fogalmazott Pedro Sánchez, a szocialista párt vezetője, hangsúlyozva, hogy a konzervatív kormánypárt „rendkívül súlyos intézményi krízisbe sodorta” az országot.

A politikus azt mondta: pártja a demokrácia méltóságának helyreállítása és az alkotmány védelme érdekében nyújtotta be a bizalmatlansági indítványt, amelynek parlamenti megszavazása esetén ő maga alakítana szocialista kormányt Spanyolországban. „A kamara mind a 350 képviselőjéhez fordulok” – mondta arra kérdésre, hogy elfogadná-e a katalán függetlenségi pártok támogatását is az indítványról szóló szavazásnál. „A bizalmatlansági indítványnak nincs más célja, mint hogy Pedro Sánchez miniszterelnök legyen, bármilyen áron” – reagált Mariano Rajoy miniszterelnök sajtótájékoztatón a szocialista kezdeményezésre.

Kifejtette, hogy mindez egyedül a PSOE elnökének érdekét szolgálja, és felidézte, hogy a baloldali párt a legutóbbi – 2016-os – parlamenti választásokon története legrosszabb eredményét érte el.Mariano Rajoy szerint a bizalmatlansági indítvány sok bizonytalanságot okoz, rossz Spanyolországnak, rossz a spanyoloknak, árt a stabilitásnak és a gazdasági javulásnak. Újságírói kérdésre elmondta: Spanyolországnak az a jó, hogy a kormányzati ciklus a törvényben előírt négy évig tart. „Az emberek négy évre választanak” – tette hozzá. A miniszterelnök a korrupciós Gürtel-ügyben hozott ítéletről elmondta: az nem jogerős, pártja pedig fellebbez ellene, ráadásul „a kormány egyik tagját sem ítélték el.

A kormányfő nyilatkozatát megelőzően José Manuel Villegas, az Állampolgárok párt főtitkára pénteki sajtótájékoztatóján felszólította a miniszterelnököt, hogy írjon ki előrehozott parlamenti választásokat Spanyolországban. Ellenkező esetben ők maguk is bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormánnyal szemben - tette hozzá, és kiemelte: új miniszterelnök megnevezése helyett ők azt szorgalmazzák, hogy a parlament oszlassa fel magát. Villegas azt mondta, nem támogatják a szocialisták kezdeményezte bizalmatlansági indítványt, sem azt, hogy Pedro Sánchez szocialista vezető miniszterelnök legyen.

A spanyol kormányfő ellen tavaly a baloldali Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) pártszövetség kezdeményezett bizalmi szavazást a parlamentben a kormánypárt korrupciós ügyei miatt. A képviselők többsége akkor elutasította Mariano Rajoy leváltását. A spanyol parlamentben ezt megelőzően még két alkalommal tartottak bizalmi szavazást a miniszterelnökről. Az elsőt 1980-ban, amikor a centrista Adolfo Suárez volt a kormányfő. A másodikat 1987-ben, akkor a szocialista Felipe González állt a kormány élén. A parlament egyik esetben sem vonta meg a bizalmat a miniszterelnöktől.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világpanoráma
2018. május 25. 22:24
Ezt is olvassátok el: http://vilagpanorama.hu/2018/05/25/az-eu-veszelyezteti-oroszorszag-szankcionalasat/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!